Egészen döbbenetes bűnügyről számolt be az RTL Klub híradója. Azt állítják: két betörőnek véletlenül pont az országos rendőrfőkapitány, Papp Károly lakásába sikerült betörniük.

A bűnözők a Budapestet letaroló nagy vihar idején, augusztus 17-én döntöttek úgy: besurrannak valahova. Ehhez egy 13. kerületi lakóparkot választottak, ahol találomra szemeltek ki egy lakást. Innen négy karórát tulajdonították el, ám arról fogalmuk sem volt, hogy kit loptak meg.

Az eset után több nyomozó állt rá az ügyre, akiknek sikerült egy használható DNS-mintát is találni. Ez elvezetett a rendőrségi adatbázisban szereplő férfihoz. Két nap alatt el is fogták a tettest, később pedig a társát is őrizetbe vették.

Sőt: a karórák is meglettek, amelyek értéke nagyjából 250 ezer forint volt. A rendőrség a Híradónak megerősítette a betörést, és hogy az értékek megkerültek.

3 hozzászólásarrow_drop_down_circle

eszegfu
Ebből is látszik, hogy egyenlőek vagyunk! Az én betörőmet nem találják, az ővét pedig 2 nap mulva lefülelik... vannak még csodák.
verum
Nahát, DNS mintát nem csak mobil telefon lopáskor szoktak venni?
eszegfu
@verum: Vót az is... mindent bevethettek...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.