A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda munkatársai három bolgár és egy afgán állampolgárt fogtak el és vettek bűnügyi őrizetbe csütörtökön az ausztriai A4-es autópályán hagyott, 71 menekült holttestét rajtő teherautó ügyében. A gyanúsítottak között nincs magyar állampolgár – közölte az MTI érdeklődésére az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője pénteken.

Csiszér-Kovács Viktória elmondta: a rendőrség javaslatot tett a gyanúsítottak előzetes letartóztatására. Hozzátette, hogy az ügyben mintegy 20 további embert hallgattak ki tanúként.

A szóvivő arról nem beszélt, hogy pontosan hol fogták el a gyanúsítottakat. Beszámolt arról is, hogy házkutatásokat és lefoglalásokat is végeztek, de ezek helyszínét sem közölte.

A magyar rendőrség folyamatosan együttműködik az osztrák rendőrséggel a bűncselekmény teljes körű felderítése érdekében – tette hozzá Csiszér-Kovács Viktória.

Fazekas Géza, a Legfőbb Ügyészség szóvivője az MTI érdeklődésére elmondta: az ügyészség kiemelt ügyként kezeli az eljárást, a nyomozás felett a Kecskeméti Járási Ügyészség fokozott felügyeletet gyakorol.

6 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Mézike
www.hir24.hu/Kulfold/2015/08/28/71-holttest-a-furgonban-negy-gyerek-az-aldozatok-kozott%281%29

Itt + azt nyilatkozták hogy egy bolgár magyar embercsempész kör állhat az eset mögött...
Zavaros mint a zagyva vize áradáskor.
verum
@Mézike: - ha a magyar rendőrség is belefolyt, félő, hogy sosem találják meg a teljes hálózatot... :-(
volvós
Ááááááá, már hogy a retkes fr@ncba lenne " magyar " gyanusított ...
Mert ugye Lakatos, Gáspár...stb nevü az NEM MAGYAR !!
Zsoel
Na most akkor nem, de igen, de mégsem?
bencemacska
Ez a közlemény 13 órakor jelent meg M.o-n. A burgenlandi rendőrség 11.15 és 12.00 óra között tartott sajtótájékoztatót és ott határozottan elhangzott:

"'A három letartóztatott közül az egyik a gépjármű tulajdonosa, ő magyar nemzetiségű."
Feltételezem őket is a magyar rendőrség tájékoztatta. Most kinek hazudott a magyar rendőrség? Az osztrák partnereknek, vagy nekünk???
Undorodom "pártunktól és kormányunktól"!!!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.