Két nappal a határidő előtt sikerült kiépíteni a műszaki határzár első szakaszát – lelkendezett a Honvédelmi minisztérium szombaton. A héten mondjuk nem volt újság, amelyik ne hozott volna képeket a kerítésen könnyedén átmászó vagy átbújó menekültekről, de ez most mindegy is.

A közlemény szerint ennek ellenére van ok az örömre, hiszen "a Magyar Honvédség a műszaki zárrendszer telepítésének befejezésével lezárta a magyar-szerb határt, így két nappal az augusztus 31-ei határidő előtt kiépült a határzár első szakasza".

Túlteljesült a terv: máris áll a remek kerítés!

A munkálatok tovább folytatódnak, a műszaki zárral párhuzamosan a teljes szakaszon megépül az ideiglenes biztonsági határzár is, ezzel "a drótakadály mögött telepített kerítés is akadályt képez az illegális határátlépők előtt" – olvasható a termelési riportban.

Az ideiglenes műszaki határzár építése július 13-án kezdődött meg Mórahalom külterületén, miután a kormány utasította a belügyminisztert, hogy egy héten belül készítse elő a magyar-szerb határ 175 kilométer hosszú szakaszának lezárását, amely egy négy méter magas kerítéssel történhet meg.

Egy őzet mindenesetre már biztosan sikerült feltartóztatni.

35 hozzászólásarrow_drop_down_circle

volvós
BAsszus !!! Viktorka azt dadogta, hogy a 175 km-es rész
kész lesz 2015.augusztus 31-re...S láss csodát :
Kész is lett - 20 km-es rész ...arra kitünö, hogy a
prémiumokat ki tudják osztani...
Na ennyit a hiteltérdemlö f.szopók igérgetéseiröl !!!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Bercifiu
A két kerítés közé akna zár, a másik oldalon, tűzparanccsal ellátott határvadászok. Számolt már valaki, hogy ez a töketlenség mennyibe kerül az adófizetőknek.
Vegyék már elő az alaptörvényt, s tartsák be, minden eszközzel. az áll humanitáriusok meg menjenek a kerítéshez, s csókolgassák a koránt, meg a sok félművelt barmot.
nezelodo
Egyet nem értek, ha a kerítés azért van, hogy megakadályozza a bejutást, akkor azokat akiket előbb feltartóztatott a rendőrség tegnap a "kerítés" előtt, miért engedték át amikor elkezdtek lázongani?
nezelodo
@herczeg0210: Ezeknek az átadásoknak politikai irodalma van már. A rendszerváltás utáni nagy átadó egy Samsula nevű ökörsütő volt, Győr környékén méterenként adta át az autópályát, ökörsütéssel. Volt bronzszobor átadás, ami viaszból volt, de az a fránya nap március idusán is tud sütni, a rohamra vezénylő kéz már akkor lehanyatlott, pedig nem Brüsszel ellen szabadságharcolt a szobor. Aztán mostanában mentőállomás átadás a divat még ha kidől az ünnepség alatt a fala akkor is átadják.
jancsik68
Keritést tud a kormány épitni,de országot nem.Azt inkább rombolják.Az agyukat is szögesadrót övezi,igy agyuk is nullává válik,lelkük ki ég!!
vadsanca
...és erre büszkék legyünk? Ez volt a legolcsóbb megoldás, de meg is látszik. Ettől már csak az lett volna olcsóbb, ha el sem kezdik a kivitelezést. A migránsok ígyis-úgyis átjönnek. De mi van a vadállománnyal? Ki lesz a felelős az esetleges elhullásokért ami ennek köszönhetően következik be? Talán a vadak is migránsok? Ezzel az erővel miért nem, a kijelőlt határátkelő-helyet használják? Ugye ezt a vadaknak senki sem magyarázta el?
Nem baj de mi megcsináltuk a semmit, és még folytatjuk! Bravó!
jolibaba
Revidiálom az álláspontom!!! Orbán Horn Gyula és Németh Miklós babérjaira vágyik, azért lesznek drótok, hogy legyen mit átvágnia, és ha minden vágyai szerint teljesül, kitünteti őt Merkel asszony.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

Ingyenes hírlevél