Az iskola csak "kölcsön kapja" a szülőktől a gyerekeket, ami komoly felelősséggel jár – hangoztatta az emberi erőforrások minisztere a nemzeti tanévnyitón vasárnap a Borsod megyei Hejőkeresztúron.

Balog Zoltán a IV. Béla Általános Iskolában rendezett ünnepségen kiemelte: a szülőket a jelenleginél jobban be kell vonni abba a párbeszédbe, amely arról szól, hogy milyen legyen, hogyan változzon a magyar iskola, az iskolarendszer.

A miniszter arra bíztatta a szülőket, hogy a hamarosan elinduló köznevelési portálon fejtsék ki véleményüket az oktatásról, az iskoláról, hiszen sok olyan kérdés van, amelyet érdemes megvitatni. Példaként említette a tanév rendjét, "mikor kezdődjön, mikor végződjön a nyári szünet", mit kínáljon a nyári szünet a tanulóknak, mindazoknak, akiknek nincs lehetősége táborokba menni.

Balog: Az iskola csak "kölcsön kapja" a szülőktől a gyerekeket

Balog Zoltán fontos kérdésnek nevezte azt is, hogy a kis falvakban hány gyereknek kell fenntartani az iskolát vagy az alsó tagozatot, valamint a tananyag "mennyiségét", és azt is, hogy "mit kellene erősíteni az iskolákban". Arra kérte a szülőket, hogy mondják majd el véleményüket a tanár-diák viszonyról is.

A pedagógus életpályáról szólva kitért arra, hogy 2017-ig 40 százalékkal emelkedik a tanárok, tanítók jövedelme. Ugyanakkor ez nemcsak fizetésemelésről szól, hanem arról, hogy egységes rendszerben, "a minőséget ellenőrizve lehet majd tanítani" – tette hozzá.

Beszélt arról is, hogy a nemzeti köznevelési rendszerben két célt határoztak meg, a versenyképes tudást, azt, hogy mindenki képességének megfelelő képzéshez jusson, valamint azt, hogy "fejlesszük és megerősítsük a gyermekek választási képességét".

Az emberi erőforrások minisztere hangsúlyozta: az iskoláknak olyan biztos pontoknak kell lenniük, amelyek biztonságot nyújtanak a gyerekeknek, a szülőknek és a pedagógusoknak.

"Az iskola sikerét sok mindenen le lehet mérni, de az igazi siker mégis csak a családokkal összefogva megtanítani a gyermeket arra, hogy biztos alapokra építkezve tudjon örömmel, szabadon, megelégedéssel és felelősségteljesen élni és alkotni az élet bármely területén" – fogalmazott Balog Zoltán, aki azt is elmondta: ha az iskola olyan fiatalokat bocsát ki, akik tisztában vannak képességeikkel, akkor boldogulni fognak az életben.

Czunyiné Bertalan Judit köznevelésért felelős államtitkár elmondta, hogy kedden 1 millió 200 ezer általános iskolás és középiskolás diák kezdi meg a 2015/2016-os tanévet, százezren közülük először lépik át az iskola kapuit. Az iskola szeretetre, a tudás szeretetére, a tudás iránti vágy szeretetére nevel – tette hozzá.

Az ünnepség végén nyolc pedagógus kapta meg a Trefort Ágoston-díjat az oktatás érdekében végzett kiemelkedő tevékenysége elismeréseként.

A tanév 181 napos, a tanév rendje szerint az őszi szünet 2015. október 26-tól október 30-ig, a téli 2015. december 21-től december 31-ig tart, a tavaszi szünet 2016. március 24-től március 29-ig. Lesz kompetenciamérés a mostani tanévben is, ezt 2016. május 25-én tartják.

19 hozzászólásarrow_drop_down_circle

zöldszem
@Feraj49: Nemzeti vizelde...?? Hugyos Kocsis után szabadon...
Nemzeti Elmegyógyintézet annak ma még Parlament a neve... Ami késik nem múlik!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Feraj49
@zöldszem: ma 19.33-ra. Napokban jártam Tiszafüreden.A NEMZETI DOHÁNYBOLT-tól nem messze a sarkon találta egy NEMZETI ÉTTEREM feliratot.Bevallom nagyot nevettem.Régen egy-egy étteremnek volt "igazi" neve./Hársfa étterem,Rózsakert stb / Várom a következő feliratokat :Nemzeti Kupleráj,Nemzeti Kocsma,Nemzeti Tivornya Tanya,Nemzeti Elmegyógyintézet.
zöldszem
@Feraj49: Nemzeti vizelde...?? Hugyos Kocsis után szabadon...
Nemzeti Elmegyógyintézet annak ma még Parlament a neve... Ami késik nem múlik!
Grafix69
Balogh Esztergályos Plébános elmondotta a frankót vagy is inkább a semmit ami süketelés. Az iskola kölcsön kapja a gyereket ,ja az állam meg gondoskodik az agy mosásról, fentől vezérelt mit tudjon a kölök a világról mert Balogh Esztergályos Plébános megmondja még azt is mennyi legyen az idő ha kérdi valaki. Alaptörvény meg fasiszta írok remekművei ,ja meg az iskola rendőrség akik rendszabályozzák a kölcsönkapott kölköket legfőképpen azért mert a tanárokat még a gyerekek is leköphetik. Végtére is simábban megy jószágokat nevelni mint gyermekeket még ha csak kölcsönbe vannak. Tényleg nagy felelőség.
eugen4402
Már, hogy kölcsönbe?
...Miért? A Gyurcsányék azt állították, hogy örökbe...?
eszegfu
A kompetenciának a képességek és a készségek együttlétét nevezzük. Ezt mérik a gyerekeknél, csak nem értem: miért? Ezek jórészt születési adottságok, lehet fejleszteni és akkor eseteg jobb lesz a készség oldal, vagyis önállóan gondolkodhat a gyerek... csak nem ilyen "oktatás politikával"! Ha a pedagógusnak, a tankönyv iróknak megmondják hogyan gondolkodjanak...csak ezt tudják átadni a gyerekeknek. Ezt a fajta kompetencia mérést tisztelettel ajánlom a kormánytagoknak, a parlamentnek, a klf. sportszövetségek vezetőinek!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.