Helyreállították a fővárosi Fővám térnél az augusztus közepi esőzés miatt beszakadt útpályát. A közúti forgalom előtt már vasárnap megnyitották az útszakaszt, hétfőtől pedig a villamosok is járnak a Vámház körúton – közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) vasárnap az MTI-vel.

Augusztus 17-én a fővárosra lezúdult jelentős mennyiségű csapadék miatt szakadt be az úttest a Fővám térnél. Az így keletkezett üreg a villamosvágány alá is kiterjedt. Azóta a 47-es és a 49-es villamos, a 83-as trolibusz, valamint a 15-ös, a 115-ös és a 979-es busz terelt útvonalon közlekedett.

A BKK közleménye szerint az üreget speciális technológiával javították, majd a "szilárdulási-kötési" idő letelte, valamint a szükséges utóellenőrzések után immár teljesen biztonságosan haladhatnak a villamosok, a buszok és a személyautók az érintett szakaszon. A Budáról Pestre vezető közúti sávot vasárnap délelőtt megnyitották, így a 83-as trolibusz, valamint a 15-ös és a 115-ös autóbusz közlekedése már zavartalan.

A villamos vonalon vasárnap délután a szükséges terheléspróbát elvégezték, a teszt sikeres volt, így hétfőn üzemkezdettől a 47-es és a 49-es villamos újra menetrend szerint, az eredeti útvonalán jár. Ideiglenesen viszont a villamosok számára 5 kilométer/órás sebességkorlátozás lesz előírva – írta a BKK, de mint kiemelték: "a korlátozás kizárólag a megállóban lesz érvényes, ezért a menetrendet érdemben nem befolyásolja".

8 hozzászólásarrow_drop_down_circle

zöldszem
Jó,jó de mikor adják át, úgy nemzetileg?:)))
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
papa.49
A következő ,,felhőszakadásig,, talán kitart, a víz megmutatja az elvégzett munka minőségét))))))
lópicigáspár
@zöldszem: Miután valaki alatt ismét beszakad! :-)
papa.49
@lópicigáspár: Lehetne javaslatot tenni a személyre, volna egy kivételezett személy akinek nagyon javasolt lenne a beszakadás))))))))))Gondolom, tudod kire tippeltem))))))))
papa.49
@lópicigáspár: Az jó és ráadásul kötésgyorsítóval kevert betonnal))))))
nezelodo
Hiába na, gödörügyben jók a fiúk a fővárosban is, mindegy mennyibe kerül.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.