A belpolitikában az elhalasztott társadalmi igények kielégítésére, a nemzetpolitikában pedig a határon túlra befektető magyar vállalkozók támogatására érkezett el az idő a kormányzás második ciklusában – jelentette ki Kövér László, az Országgyűlés elnöke vasárnap este a New York-i Magyar Házban.

Mint mondta, a gazdasági válságot követő fellendülés idején az elhalasztott társadalmi igények kielégítése van napirenden. Ám ha a kormány növeli az egyik társadalmi csoport jövedelmét, akkor "egy szűk szegmensben rövidtávú és relatív elégedettséget vált ki, a többségben pedig elégedetlenséget". "Most olyan helyzetbe kerülünk, amelyben paradox módon miközben a sikerek bennünket igazolnak, azonközben az ellenzéknek sokkal nagyobb lehetősége terepe nyílik majd arra, hogy újabb és újabb olyan követelésekkel álljon majd elő, amelyek visszhangra és támogatásra talál a különböző társadalmi csoportokban" – hangoztatta.

A házelnök kijelentette, hogy a határokon átnyúló nemzetegyesítés politikájába olyan praktikus megközelítéseket kellene végre belevinni, "amelyek a mindennapi valóságban is érzékeltetik a világon, különösen a Kárpát-medencében élő magyarsággal, hogy egy egységes nemzetnek a részei, függetlenül attól, hogy melyik országnak az állampolgárai még, kényszerűségből, a magyaron kívül".

7 hozzászólásarrow_drop_down_circle

zöldszem
"A házelnök kijelentette, hogy a határokon átnyúló nemzetegyesítés politikájába olyan praktikus ..."
Kövér! Nem tudsz róla az Eu-ban nincsenek határok! A szerb-magyar határra éppen most építetek kerítést, gondolom a " határokon átnyúló nemzetegyesítés .." megerősítése végett.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
zöldszem
"A házelnök kijelentette, hogy a határokon átnyúló nemzetegyesítés politikájába olyan praktikus ..."
Kövér! Nem tudsz róla az Eu-ban nincsenek határok! A szerb-magyar határra éppen most építetek kerítést, gondolom a " határokon átnyúló nemzetegyesítés .." megerősítése végett.
Clavigo
Az vazzzze..qrmányzati célok...Legelőször is építünk egy második stadiont a felcsuti Padisahnak,,persze nem occón.,,Húznátok már el a redvába.!! Oszt jó napot.
nezelodo
Majd megtanulják ott is amit mi már régen tudunk, hogy a "messziről jött ember azt mond amit akar".
Desischado
A VALÓDI Kormányzati célok: mindenáron a hatalomban való maradás a cél bármi áron! És az ezzel járó lopás, rablás a közvagyonból a mi zsebünkbe!
Ez a fidesz valódi célja, nem más!
mate03
@Freewolf:! Ismét dőlt a szájából a szar! Lehet tapsolni!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.