Letakarták Munkácsy Mihály Golgota című festményét a debreceni Déri Múzeumban hétfőn, a tulajdonos Pákh Imre ugyanis megtiltotta a kép további nyilvános bemutatását – közölte a múzeum az MTI-vel.

A festmény védetté nyilvánítása folyamatban van, elviteléhez a Forster Gyula Nemzeti Örökségvédelmi és Vagyongazdálkodási Központ Műtárgyfelügyeleti Irodájának engedélye szükséges, az intézet azonban azt közölte a múzeummal, hogy augusztus 31-ig nem születik döntés az ügyben. A tulajdonos ezért a mű letakarása mellett döntött, amit a múzeum tiszteletben tart.

Munkácsy Mihály egyik főművét fémkeretre feszített, bordó, légáteresztő függönnyel takarták el, amely biztosítja a műalkotás számára a természetes szellőzést – közölte a távirati iroda érdeklődésére a múzeum.

Folytatódik a Golgota-háború: letakartatták a festményt

Az MTI kereste a Forster Központot is az ügyben, de egyelőre nem kapott választ kérdéseire.

Pákh Imre a napokban közölte az MTI-vel: a jegybank képviselői "hónapok óta semminemű együttműködést nem tanúsítanak" a műalkotás megvásárlásával kapcsolatban, így elszállíttatja a Golgotát a Déri Múzeumból. Ha megváltozik az ügyben az MNB véleménye, továbbra is áll rendelkezésükre – tette hozzá ekkor a műgyűjtő.

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) az MTI-hez hétfőn eljuttatott közleménye szerint a jegybank nem szakította meg a Munkácsy Mihály Golgota című képének megvásárlására irányuló tárgyalásokat, a rá vonatkozó szabályok azonban nem teszik lehetővé 6 millió dollárnál (1,6 milliárd forint) magasabb vételár kifizetését.

Az MNB a jogszabályi lehetőségek figyelembe vételével jár el a Golgota megvásárlásánál – hangsúlyozta a jegybank, hozzátéve: a tárgyalást – ügyvédjén keresztül elküldött levelében – a festmény tulajdonosa, Pákh Imre zárta le.

Munkácsy Mihály Golgota című képét a jegybank Értéktár Programjának keretein belül szeretné megvásárolni. A műkincsvásárlásra vonatkozó kereteket és lehetőségeket az MNB esetében jogszabályok határozzák meg, a jegybank e normák szerint eljárva határozta meg a nyilvánosság előtt is ismert 6 millió dolláros vételárat – emlékeztet a közlemény. Az MNB a tárgyalásokon világossá tette, hogy ez a legmagasabb kifizethető vételár, amely magasabb, mint a Munkácsy-trilógia másik darabjáért, a Krisztus Pilátus előtt című képért kifizetett összeg.

Pákh Imre ügyvédje augusztus 27-én levelet juttatott el Gerhardt Ferenc MNB-alelnök, az Értéktár Program vezetője részére, amelyben közölte: figyelemmel arra, hogy a jegybank igazgatóságától kapott mandátum nem teszi lehetővé az eddig ajánlott 6 millió dollárnál nagyobb vételár megfizetését, Pákh Imre ezen az áron nem kívánja a képet értékesíteni, ezért a tárgyalást lezártnak tekintik – közölte az MNB.

Mint hangsúlyozzák, a levélből kiderül, hogy – a sajtóban megjelent állításokkal ellentétben – a jegybank nem szakította meg a tárgyalásokat, csupán egyértelművé tette, hogy a rá vonatkozó szabályok nem teszik lehetővé a magasabb vételár kifizetését és ezt Pákh Imre ügyvédje is tudomásul vette.

A jegybank az Értéktár Program elindításakor rögzítette, hogy az MNB társadalmi felelősségvállalásával összhangban elkötelezett a nemzeti értékmegőrzés és értékteremtés iránt, így a Munkácsy-trilógia egyben tartása az MNB részéről nem tekinthető "egyszerű üzleti kérdésnek", ezért bízik abban, hogy a tárgyalások megszakítása nem jelenti Pákh Imre részéről a korábban hangoztatott elkötelezettségének és elveinek a feladását – áll a Magyar Nemzeti Bank közleményében.

15 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Macskaszem
A pöttyös seggű unortodox gyökér számolatlanul szórja a milliárdokat értelmetlen dolgokra, a valódi nemzeti értékre viszont nem akar költeni. Pákh Imre nem fogja hagyni magát, megvan hozzá a pénze, a szakértője, meg az ügyvédje is. Addig is takarja csak le, még véletlenül se higgyék a szarháziak, hogy mindent el lehet venni mindenkitől.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
levarosbukta
Kedves Pákh úr! Csapja a hóna alá a festmény aztán húzzon el vele minél előbb, ezekkel a tetvekkel meg ne alkudozzon.
pbalage
@levarosbukta: ez nem megy, nem viheti ki az országból, mert a Főnök lefoglaltatta valami nemzeti vagyon vagy mi érdekében. Még akkor cseszte el az öreg, amikor jóhiszeműen idehozta bemutatni.
Szeparepa
Hajrá orbanisztán, hajrá abszurdisztán... ilyen is csak nálunk lehet, meg Észak-Koreában esetleg még..
levarosbukta
@pbalage: Hallottam valamit harangozni. De amikor idehozta akkor még nem ez a kormány volt ez a fidesz mocska.
justhpeter
Forduljon bírósághoz. Az majd ledugja a főnök torkán a cumit.
levarosbukta
@justhpeter: Szerinted van olyan bíró aki a széllel szemben...???
simmering73
@levarosbukta: Nem ezek széllel szemben, hanem a nemzetközi bíróság. Azok viszont teli pofába fogják.
Macskaszem
A pöttyös seggű unortodox gyökér számolatlanul szórja a milliárdokat értelmetlen dolgokra, a valódi nemzeti értékre viszont nem akar költeni. Pákh Imre nem fogja hagyni magát, megvan hozzá a pénze, a szakértője, meg az ügyvédje is. Addig is takarja csak le, még véletlenül se higgyék a szarháziak, hogy mindent el lehet venni mindenkitől.
justhpeter
@levarosbukta: Bizony van olyan bíró még Magyarországon is. Ha véletlenül azonban nem volna, nemzetközi szinten a tulajdonos biztosra mehet.
pbalage
a pákh rendesen beszopta. A helyében (ha igazából nem nagyon kell az a 6 millió dolcsi), három percig egyedül maradnék a képpel, és kb ezt csinálnám vele:

3.bp.blogspot.com/-1YuT_mxkmuM/UEwBJulKgXI/AAAAAAAAFWM/hBW4NnVGgqw/s1600/restored+jesus+fresco.gif

vagy ezt:
ih0.redbubble.net/image.34440824.0964/flat,800x800,070,f.jpg

tudom, egy nemzetellenes antimaffionista vagyok és dögöljek meg.
kkalman
Az MNB-re vonatkozó gumiszabályok lehetővé teszik a pénzszórást az értelmetlen hülyeségekre, de megakadályozzák a "Golgota" megvásárlását. Már megérte az államkasszát az eltocsyra bízni.
nusika
@Macskaszem: Addig is takarja csak le, még véletlenül se higgyék a szarháziak, hogy mindent el lehet venni mindenkitől. " - és ha egy nap a letakart kép eltünik vagy "ellopják" vagy más kép lesz alatta...minden megtőrténhet!!!
lópicigáspár
Ennek a Pákhnak annyi pénze van, hogy ezek a mi kis frissrablóink el se tudják képzelni! Osztogatják itt a kokit, de a nemzetközi bíróság úgy pofán veri őket, hogy el se tudják képzelni!!
silber13
Na igen! Kusza Szemnek és bandájának rogyásig volt pénze, holmi múanyag zongorára, meg miegymásra, de a Golgotára nem! Azért én szétnéznék a MNB körül, nem tudnak esetleg valamit a Modemből köddé vált és eltünt Csontváry festményről és egy másik képről! Fura, hogy a város hajlandó fizetni a két képért cca.: 140 milliót!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.