Az állam komoly szerepet szán az egyházak által fenntartott iskoláknak a szakképzési feladatok ellátásában – mondta Odrobina László, a Nemzetgazdasági Minisztérium szakképzésért és felnőttképzésért felelős helyettes államtitkára a Hajdúdorogi Egyházmegye tanévnyitó ünnepségén.

A tárca MTI-hez eljuttatott tájékoztatása szerint a helyettes államtitkár hangsúlyozta, különös lehetőségeket rejt magában, hogy az egyházak a szakképzésen keresztül a hátrányos helyzetű fiatalokhoz fordulhatnak. A kétkezi szakmákat oktató szakképzésben mindenképpen erősíteni kell az egyház szerepét, továbbá biztosítani kell a diákok számára, hogy az ország minél több régiójában, igény esetén egyházi szakképző intézményekben is végezhessék tanulmányaikat – idézte a tájékoztatás Odrobina Lászlót.

A tanévnyitón egyúttal átadták a hajdúdorogi Szent Bazil Oktatási Központ – Görög Katolikus Gimnázium és Diákotthon energetikai korszerűsítéseit, amelyekhez az Új Széchenyi Terv Környezet és Energia Operatív Program 176,97 millió forint támogatást biztosított. A 208,2 millió forint összköltségvetésű beruházás során egyebek mellett kicserélték a nyílászárókat, szigetelték a födémszerkezetet, valamint napkollektoros rendszert is kialakítottak – olvasható a minisztérium tájékoztatásában.

5 hozzászólásarrow_drop_down_circle

kkalman
Mondanám, ezeknek elmentek otthonról, de nem lehet, mert sohasem voltak náluk otthon. Ilyen agyament ötletet már kommentálni sem lehet.
papa.49
A pap majd megtanítja reszelni, a lakatosokat, meg vezetéket, szerelvényt felszerelni a vill. szerelőt, az autószerelő meg a motor kiszerelést tanulja meg a ministrálás közben, erre már NEM LEHET MÉG GOMBOT SE VARRNI, A HÜLYESÉGETEK HATÁRTALAN VARGA MISKA)))))))))))
Feraj49
Ha a kalapáccsal véletlen a kezére üt még csak nem is káromkodhat ! Ja , majd elmond egy MIATYÁNK-ot. Na és miért is nem lehet a szakmunkásképzést az egyház nélkül végezni? "Kedves esztergályos"',biztos Istenhez fordultál,hogy sikerüljön a vizsgád,ezért most mindenki szívatsz ?
papa.49
@Feraj49: Akkor is a vezető párt elithez tartozott, és mint ilyen ,,megbízható, elvhű seggnyaló, könnyen át ment a vizsgán,, azonkívül csille kereket kezdet faragni oszt. lett belőle egy 10mm csapszeg, ennyit az esztergányoló tudásáról...' 90 után meg hirtelen megvilágosodott, és lecserélte a köpenyt, egy másikra...
Clavigo
Hát vazzzzze...ezt kommentálni sem lehet nagyon...Egy tuti,,nem volt még ilyen kretén,,,,,és cc@rházi kormánya ennek az országnak.
kkalman
Mondanám, ezeknek elmentek otthonról, de nem lehet, mert sohasem voltak náluk otthon. Ilyen agyament ötletet már kommentálni sem lehet.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.