Lezárják a Keleti Pályaudvart, a menekültek még nem tudnak róla – írta meg az Index.

A Keleti pályaudvar bizonytalan ideig nem indít és nem fogad vonatot, a pályaudvar területét kérjük szíveskedjenek elhagyni

- mondta be a hangosbemondó – egyelőre még csak magyarul.

A helyszíni tudósítás szerint a rendőrök mozgolódni kezdtek.

Az Index arról is ír: valamivel 9 óra előtt 500 ember tömörült a pályaudvar központi peronjainak kapujánál. Vélhetően a 9:10-kor induló bécsi vonatra akartak volna feljutni. A rendőrök a tér felől érkező csoport egy részét távozásra bírták, de két-háromszáz ember így is a peronok előtti kapuknál maradt. A Migration Aid munkatársai arabul mondtak be valamit hangosbeszélőn. Nagy a feszültség, a zúgolódás, de kivár a tömeg – tudósított a lap munkatársa.

Az MTI pedig ezt jelentette a helyszínről:

A peronok és a pályaudvar előtti terület tele van migránsokkal – jelentette az MTI tudósítója a helyszínről. A rendőrök sorfalat állnak a peronok előtt, de mind előttük, mind mögöttük vannak migránsok.

A rendőrök kordonnal lezárták az aluljáróból a pályaudvar felé vezető feljárót. A főbejáratnál is sorfalat állnak a rendőrök és hangosbemondón, tolmács segítségével tájékoztatják a pályaudvaron és a pályaudvar előtt tartózkodó bevándorlókat. A pályaudvar belső vágányain négy vonat is áll, azokra nem lehet felszállni.

Frissítés: "Ne legyen semmi durvulás" – mondják a menekülteket kitessékelő rendőrök egymásnak az Index szerint. A kiürítés erőszakmentesen zajlik, nincsen semmi ráncigálás, a menekültek pedig együttműködnek.

Frissítés 2.: A Keleti lezárása miatt így módosul a közlekedés: A Keleti pályaudvar lezárása miatt a 73-as és a 76-os trolibusz nem érinti a Munkás utca és a Keleti pályaudvar megállót, a 80A trolibusz pedig a Gumigyár, az Aréna Pláza és a Keleti pályaudvar megállót – közölte Facebook-oldalán a Budapesti Közlekedési központ kedd délelőtt.

 A személyvonatok Kőbánya felső, illetve Rákos állomásig közlekednek, és onnan indulnak vissza a vidéki célállomásokra.

Frissítés 3.: Az atv.hu szerint a hatalmas tömeg miatt többször lezárták a pénztárakat, óriási sorok alakultak ki, rengeteg rendőrt vezényeltek ki a pályaudvarra, ezren lehetnek. Mivel sok esetben az érvényes okmányokkal és jegyekkel rendelkezők sem szállhattak fel a szerelvényekre, a menekültek elkezdték egymást lökdösni és szíjjal verni, ezt követően zárták le később a pályaudvart.

Frissítés 4.: a migránsok a pályaudvar kiürítése közben demonstrációba kezdtek: jelszavakat skandálva követelik, hogy engedjék őket továbbutazni Németországba. A 7-es és 8-as vágány közötti peronon demonstrálókat a Készenléti Rendőrség próbálja kiterelni a csarnokból.

A pályaudvaron tartózkodó többi migránst csoportokban kísérik ki az épület elé.

Frissítés 5: A rendőrök nem sokkal 10 óra után kiürítették a pályaudvart, mindenkit kitereltek, azok sem utazhattak el, akiknek érvényes menetjegyük volt – jelentette az MTI tudósítója a helyszínről.

A migránsok jelenleg a Baross téren vannak, és demonstrációba kezdtek. Azt kiabálják, "Szíria", valamint "Germany" és "München", vagyis azt követelik, hogy engedjék őket továbbmenni Németországba. Több százan az érvényes, Németországba szóló vonatjegyüket lobogtatják.

88 hozzászólásarrow_drop_down_circle

volvós
..és az a MAGYAR orvos, aki hetekkel ezelött elövételben megvette a 11 ezer Forintos RailJet jegyét elövételben, az nem tud kiutazni Bécsbe egy konferenciára ??? Vicc ! Ezt lehetne másképp elintézni, ugy gondolom !!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
enslaved
@bakegya: "szenvedett" Egyébként meg mit szeretnél, ha itt maradhatnának? No meg azt mondod, sokat szenvedett emberek...Szíria gazdag ország, éppen te írtad nem is olyan régen, akkor miért is kell ide jönniük?
magyarbakancs
@eszegfu: Minden hatalom szereti fitogtatni az erejét.
Nem mindig, és nem mindenhol ildomos.
eszegfu
@magyarbakancs: Csak tartok tőle, hogy ez tényleg csupán "fitogtatás"...de mi lesz, ha tenni is kell?!
magyarbakancs
@eszegfu: Hatalomnak semmi nem drága.
Az elmúlt 100 évben volt olyan felső, középső vezető kit el számoltattak a tetteiért.
Egy Szálasi a többi meg úszta.
Tovább folytatta áldásos tevékenységét mint komcsi,majd keresztény ember.
Mert a szekrényben van elég köpeny amit lehet cserélgetni.
eszegfu
@magyarbakancs: Sajnos azt gondolom, hogy most nem elegendő a "köpeny cseréje"... valamit tenni is kellene! Most "megszivatták" a szerelvényen utazó menekülteket és "csodálkoznak", hogy kialakult egy passziv ellenállás: nem akarják magukat regisztráltatni. Fogalmam sincs hogy mit lehetne tenni! Valahogy ezt nagyon elcseszték...szerintem.
magyarbakancs
@eszegfu: Következetlen kapkodó idióta a kormány.

.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.