Ez a kormány nemhogy az általa uralt országot, de a Keleti pályaudvart is képtelen elmenedzselni. Ez a kormány káoszt generál, hogy ő legyen a rendteremtő, de ahhoz meg nem ért. Ennek a kormánynak öt éve nincs olyan lépése, amely ne arról szólna, hogy még több hatalmat, még több jogkört akarna magának. Ez a kormány tobzódik a rendpárti retorikában, jobbikabb a Jobbiknál. Ennek a kormánynak az első embere két pofont ígért a náciknak, a belügyminisztere közrendet ígért két héten belül, azóta is csönd van a jobbszélen, a magyar vidék pedig újra biztonságos, nyilván. Ennek a kormánynak minden döntése a még nagyobb állami centralizációról szól, hiszen ami központi, az jobban irányítható, kézben tartható, legyen az egészségügy vagy közoktatás. Azóta is mekkora rend uralkodik a kórházakban és az iskolarendszerben. Mármost ami a Keleti pályaudvarban kialakult helyzetet illeti, az egyenes, logikus következménye a kormányzati kommunikáció hazudozásának, torzításainak, a józan észt és az...

Forrás: hvg.hu
Feltöltő: Horizont
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

7 hozzászólásarrow_drop_down_circle

nyanya001
Persze, hiszen abból nagyon sok milliárdot lenyúlhatnának mint eddig mindenből !
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
nyanya001
Persze, hiszen abból nagyon sok milliárdot lenyúlhatnának mint eddig mindenből !
Hellcat
Annyiszor de annyiszor elmondtam már...Nem tudnak kormányozni...a bizonyítékok sora hatalmas és folyamatosan bővül.
Clavigo
CC@rrá válik,,vagy eltűnik minden,,amihez ezek hozzá nyúlnak...!!!
dömdödöm
Ez a bizonyíték hogy a jelenlegi kormány és csatlósai no meg aszavazótábora az elmúlt 25 év veszteseiből verbuválódott .
Azért nincs egy épkézláb ember közözzük . "Tolmácsot kérek "
A hatóságok meg még mindig furcsálják hogy jé nem Magyar ellen kell intézkedni !
bencemacska
Nagyon jó az olimpia kampánya!
Már jön a nézőközönség minden nehézséget legyűrve, hogy jó helyet kapjanak a nézőtéren!-:))))
justhpeter
Egy biztos: szervezni nem tudnak.
De tényleg, hogy van az, hogy ki nem tud egy kócerájt is elvezetni.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.