A Jobbik elnöke szerint Magyarországot humanitárius katasztrófa fenyegeti az illegális bevándorlás miatt, és ennek elhárításához a határ hermetikus lezárására van szükség. 

Vona Gábor szerdán Röszkén, az illegális bevándorlás ellen szervezett Jobbik-demonstráción azt mondta: a határ lezárásához a hadseregre van szükség, amely kellő felhatalmazással és erővel képes lehet erre.

A honvédség bevetéséhez szükséges jogszabály-módosításokhoz a Jobbik biztosítja a kétharmados többséget – közölte a politikus, hozzátéve, álláspontjuk szerint azonban az alaptörvény módosítására is szükség lenne.

Vona szerint a határ hermetikus lezárására van szükség

"A határon mindenkit válogatás nélkül vissza kell fordítani" – jelentette ki a pártelnök. Hozzátette: ha ehhez azokat az eszközöket kell alkalmazni, melyeket 2006-ban, az 1956-os forradalom ötvenedik évfordulóján a magyar emberekkel szemben bevetettek, akkor azokat be kell vetni.

"A kerítésre épített kormányzati propagandával nem lehet megvédeni Magyarországot", a kommunikáció ehhez kevés – mondta Vona Gábor, hangsúlyozva, a kormány vagy átveszi a Jobbik programját, vagy meg fog bukni.

Z. Kárpát Dániel, a Jobbik alelnöke szerint "tudatosan megtervezett invázió" folyik. Meg kell állítani a terroristák mellett "a köztörvényes bűnözők áradatát", és elhárítani a fenyegető közegészségügyi katasztrófát – közölte, hozzáfűzve, annak megakadályozására pedig, hogy Nyugat-Európából visszatoloncolják a Magyarországon keresztül oda érkezőket, fel kell mondani a dublini egyezményt.

19 hozzászólásarrow_drop_down_circle

zöldszem
Egy szép nap azon vesszük észre magunkat, hogy bármerre indulunk mindenhol drótba ütközünk, az átkelőknél meg egy-egy baromarcú TEK-es érdeklődik majd, hogy hova-hova hazaáruló?
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
nyanya001
@Horizont: A magyar csak gyűlölködni tud, gyűlöli a zsidót, a cigányt, a négert,
az afgánt, a németet és ki tudja még ki mindenkit !
Dr plágium
Ezek az elmebetegek képesek lennének búrát vonni az ország köré,fölé...akkor aztán se be se ki még egy árva (terrorista) szúnyog sem.
jancsik68
Vona agyát már nem kell bezárni,mert az már régen zárt luftbalon!Igaz,ő is egy vérbeli keresztény.Öt is ki lehetne az országból utasitani,hiszen eredetileg nem magyar,még a z eredeti neve sem az.Jött-ment,felvett magyaritott névvel!!
Szeparepa
De akkor teljesen körbe kéne zárni az országot, mert nem csak délről jön ám az áradat, hanem hamarosan jön vissza a visszatoloncolt áradat,, ami nagyobb lesz és koncentráltabb... az erősebb védelem, tehát meglehet inkább a nyugati határra kéne... ám egy egész országot, még ha ilyen pici is, lehetetlen hermetikusan körbezárni... úgy hogy ne tudjon senki behatolni...
placebo
@Horizont: Jó, de mi az a qrva fontos és nélkülözhetetlen, ami EU-s pénzből jött létre?
papa.49
Az ilyen pacákot kell sürgősen lecsukni, mert meghülyíti a többit is))))))))))

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.