A Blikk megtalálta azt a budapesti lakást, ahol a 71 migráns haláláért felelős afgán és bolgár embercsempészek laktak.

A Báthory utca egyik szépen felújított bérházának albérletében élt magyar feleségével az afgán Samsooryamal L., aki a 71 migráns haláláért felelős afgán és bolgár embercsempészek csoportját vezethette – közölte a Blikk.

A lap szerint a lakást egy külföldi állampolgártól bérelték, aki nem sejthette, mi zajlik a lakásban.

Nemcsak a letartóztatott afgán férfi, de a lekapcsolt bolgár embercsempészek közül többen is ott laktak, vagy legalábbis sűrűn megfordultak a házban. Az egyik szomszéd ugyanis felismerte az egyik letartóztatott bolgárt, azaz ebből a lakásból szervezték meg a 71 ember halálát okozó csempészutat is – tette hozzá a beszámoló.

A napokban járt itt három civil ruhás nyomozó, oda mentek, ahol a külföldiek laknak albérletben. Nem olyan rég költöztek ide, egyébként csendes emberek, eddig nem volt velük baj

– mesélte a közvetlen szomszéd.

Először a rendőrök is tanácstalanul járhatták végig a házat, hiszen neveket szinte sehol nem tettek ki az ajtóra, ezért a felsőbb emeleteken szinte mindenkihez becsöngettek, mire megtalálták a negyediken a kérdéses lakást.

Egy női nevet kérdeztek a nyomozók, és azt, hogy melyik lakásokban élnek albérlők – említette egy másik hölgy, aki a csempészek alatt lakik, és úgy emlékezett, a rendőrök valamilyen szláv nyelven beszéltek azzal, akit a bérleményben találtak.

Nem zárható ki, hogy a főként bolgárokból álló bandát az afgán Samsooryamal L. vezette, aki fejenként 500 eurót, azaz 157 ezer forintot kért a migránsoktól, hogy Ausztriába szállítsa őket – állította nemrég egy, szintén ennek a bandának dolgozó afgán férfi a TV2-nek.

28 hozzászólásarrow_drop_down_circle

volvós
@bakegya: 06:33

Az V.kerben, a rogántóni ingatlan Kft mutyifelügyelete alatt ( volt )
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
papa.49
@bencemacska: Jól látod nekünk nem sok esélyünk van a távozásra, tehát maradunk, és megpróbáljuk mint már annyiszor túlélni)))))))))
mate03
@papa.49:! Ha lőnek is,akkor nem a menekültek fognak lőni! Hanem ezek a szemetek!
soljanka
Ha figyelembe vesszük, hogy aznap egy több mint 80 fős csapatot is kivitt ugyanez a banda, akkor egy napi bevétel több mint 22 millió forint. 2 milliót kifizet az embereinek - bár kétlem- akkor napi 20 milla. De ha egész havi 20 milla az is szép pénz.

Mennyit adózott ez a magyar feleséggel, magyar iratokkal rendelkező jóember?
mert az ok, hogy nem volt ráírva, hogy féreg ember, de valamiből élni kellett, fenn kellett tartani a kéglit...
És akkor a szerencsétlen menekültekkől félnek...
Hát én az ilyen - már régóta itt élő- mocvskoktól félnék.
papa.49
@soljanka: Most csupán úgy csendesen megkérdezem a bevándorlásiakat mi a jó kurva picsának is vannak, ha egyetlen köcsög esetében se képesek rájönni hogy kivel állnak szemben, hogy miből él, kiadott neki befogadási nyilatkozatot, kitartja el ha nincs munkája!!!Ez a SÓHIVATAL ÚGY NÉZ KI, TÖK FELESLEGES)))))))))))

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.