A Keleti patthelyzet kialakulásában egyértelműen csak a magyar kormány lehet a felelős. Elképzelhetetlen, hogy ezeket az intézkedéseket a BRFK vagy az ORFK vezetői a saját szakállukra követték volna el. Ezt csak Pintér Sándor belügyminiszter a kormányfő Orbán Viktor tudtával és beleegyezésével rendelhette el. A szándékuk kibogozhatatlan, ám az méltatlan mind a magyar állampolgárokkal, mind pedig a menekültekkel szemben, hogy 48 órája senki nem vállalja a felelősséget és senki nem ad hivatalos tájékoztatás.

Forrás: gepnarancs.hu
Feltöltő: KInyo29
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

6 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Aki Én
Ez komoly? Bárkiben is felmerült, hogy erről nem tud a nemzeti beteg és a haverja?
KInyo29
Időközben a rendőrség feladta a Keleti pályaudvar őrzését, miközben a Mávinform bejelentette, hogy csütörtöktől nem indulnak vonatok Nyugat-Európába.

48 óráig túszul ejtették őket, majd cinikus módón beengedték az elcsigázott menekülteket a pályaudvarra, akik szó szerinte megverekednek egymással azért, hogy feljussanak a szerelvényekre, amelyek nem mennek, mehetnek Nyugat-Európába!
KInyo29
Most állt be a Keleti pályaudvarra az "Európa határok nélkül - 1989" szerelvény. A menekültek szó szerint agyontapossák egymást! Katasztrófa fenyeget!
eszegfu
@KInyo29: Mi az, hogy "feladta" a rendőrség a Keleti őrzését?! Ez olyan, mintha egy Fradi meccs közepén elvonultak volna, magára hagyva az esetleg verekedő szurkolókat. Eddig sem tartottam épelméjünek ezt a "szuttyogást", toporgást, de ez már egyenesen felháboritó!!
eszegfu
@KInyo29: 17:28 Ma már tudjuk, miért is adták fel a Keletit a rendőrök! Komolyan olyan volt mint az "átverés" show! A rendőrök "elszivárogtak", a menekültek felszálltak egy vonatra, elindult, majd Bicskén kiszállás... és mivel ezt többször nem tudták "eljátszani", ujra "őrzik" a Keletit és "természetesen" a nemzetközi vonatok nem indulnak. Szégyen! A titkosszolgálat vélhetően tudott már a tömeg elindulásáról ez év jan.-febr. táján. Erre mit csinálunk: nemzeti konzultáció, plakátolás, ideiglenes kerités, majd ideiglenest pótló ideiglenes kerités, büntetéssel fenyegető tv., vagy határozat a keritésrongálásért, tv. a bevándorlás válsághelyzetté nyilvánitása, gumilövedék nem minősül fegyverhasználatnak... Ezek helyett mind emberileg, mind fizikálisan fel kellett volna készülnünk a menekültek "fogadására". TERVet kellett volna késziteni pl. a regisztrációhoz (mind emberi erőforrás, mind a számitógép rendszer oldaláról, tolmácsok, stb.). Aki együttmüködik hogyan szállásoljuk el, ellátásuk mi módon történjen. Aki nem müködik együtt, velük mi legyen... stb. Ez sajnos nincs --- ha van, akkor sem látjuk! Csak a rendezetlenség, ötletelés...Valahol már irtam: mintha egy érszükületes lábat nem kezelnének előbb, hanem rögtön amputálják...nagyon remélem nem erre várnak!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.