A németek 59 százalékának nincsenek félelmei a menekülthullám miatt, és több mint 90 százalékuk támogatja a menekültek tagállamok közötti elosztását kvóták alapján – derült ki az ARD német országos köztévé megbízásából a napokban készített felmérésből.

Kérdéseink vannak, néhány dolgot nem értünk.

1.) Ha a németek – akik pedig aztán láthatnak már most is bevándorlót közelről, eleget – nagy része nem gyűlölködik, Ön ott Gergelyugornya Fő u. 6. szám alatt, ahol kisebb gondja is nagyobb ennél, mitől tart leginkább?

2.) Általában mindent elhisz, amit útszéli plakátokon lát?

3.) Ha a miniszterelnök később maga ismeri el, hogy a kormány korábbi gyűlöletkeltő kampányával ellentétben a menekültek egyáltalán nem akarják "elvenni a munkáját", de még nálunk sem akarnak maradni, akkor nem érzi magát kényelmetlenül?

5 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Aki Én
Én azért félek az idegenektől, mert a Pataki Attilát is elvitték, és nézd meg mi lett vele.
Aki Én
Én azért félek az idegenektől, mert a Pataki Attilát is elvitték, és nézd meg mi lett vele.
Ez a mi országunk
1. Senki sem gyűlölködik, csak nem akar muszlimok között élni. Ez a mi hazánk, nekünk nincs hova menni és nem azárt dolgoztunk egyész életünkben, hogy "más kultúrájú" emberek irritáló "szokásait" kelljen elviselnünk. A németek is elutasítják ezt az életet - ti meg gátlástalanul hazudtok.

2. Semmit sem hiszek el, de főleg azt, amit a féreg magyar sajtó hazudik. Azt hiszem el, amit láttam. Elég kimenni bármilyen "multikulturális" szarfészekbe és megnézni, mit művelnek ott a bevándorlók.

3. Nektek kéne magatokat kényelmetelnül érezni, hogy eláruljátok, idegen kézre juttatnátok a saját hazátokat. Olyan emberekért lobbiztok, ti férgek, akik soha nem fognak beilleszkedni, akik soha nem fogják tisztelni azokat, akiké ez az ország, akik leszarnak mindent, csak a markukat tartják. "Elvenni a munkáját" senkinek sem fogják, mert nem fognak dolgozni. Nme akarnak és nem tudnak. 20 százalékuk analfabéta, 99 százalékuk semmilyen európai nyelvet nem beszél. Papirjaik nincsenek, hazugsággal, átveréssel jönnek ide, illegálisan.

+1 A plakátkampánynak és a kerításnek a lényege nem az volt agyhalottak, hogy 100%-ig hatékony legyen és senki sem várta ettől, hogy nem jön több "menekült". De nyilvánvalóvá tette az egész világon, hogy NEM lehet Magyarországra illegálisan bejönni. A gyengébbek kedvéért TILOS átjönni a határon, azért van kerítés. Aki ide érkezik, határátkelőn kell, hogy jöjjön, érvényes papírokkal, vagy ha nincs, ott kell menekült státuszhoz folyamodnia. Nem olyan bonyolult ez: ezek ún. szabályok, amelyek szerint minden normális ember él a világon. Mi is. És nem vagyunk kíváncsiak olyanokra, akik ezt leszarják.
Aki Én
Csak egy videó a sok(k) közül, ahol Párizs egyik elővárosában, Nanterrében láthatjuk a beilleszkedett ,,idegeneket".

www.youtube.com/watch?v=03LTCx60T8M&feature=autoplay&list=LLeuHI5F7xEqv2igHLMBc_Fw&playnext=1

Sajnos nem egyedi eset, és talán ezt nem kockáztatná senki. Azt semmiképpen nem mondanám, hogy teljesen alaptalan a ,,félelmünk". Habár nem feltétlen félelem, ha valaki nem akar százezrével érkező más nemzetet a hazájában. Nem félek a szomszédomtól, de nem örülnék ha beköltözne hozzám a családjával. Nem új keletű a probléma, és nem feltétlen megnyugtatóak a nemzetközi tapasztalatok.
Ez a mi országunk
Milyen érdekes, hogy lekerült ez a téma gyorsan a címlapról! Úgy néz ki, nem jött be!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.