Szijjártó Péter külügyminiszter szerint Európa meggyengülésének és rendkívül nehéz helyzetének egyik legfőbb oka az, hogy olyan nyilatkozatok hangzanak el, mint amilyet a luxemburgi külügyminiszter tett, és amely arról tanúskodik, hogy európai politikusoknak fogalmuk sincs, hogy miként kell megoldani a rendkívül súlyos menekülthelyzetet.

Egyes európai vezetők erejéből csak az ilyen szánalmas és hazug kirohanásokra és személyeskedésekre futja, miközben Európa a közelmúltbeli történelmének egyik legsúlyosabb kihívását éli át

- mondta Szijjártó Péter az MTI-nek adott nyilatkozatában.

A magyar külügyminiszter Jean Asselborn luxembourgi külügyminiszter csütörtök esti tévényilatkozatára reagált. Az EU soros elnöki tisztét ellátó Luxemburg külügyminisztere a ZDF televízió egyik műsorában azt mondta:

Az embernek néha szégyenkeznie kell Orbán Viktor miatt. Ő olyan férfi, aki sok mindent tönkretett Magyarországon, és sok mindent tönkretett, ami az Európai Unió értékeit illeti.

Sőt, azt is hozzátette: ha Orbán keresztény, akkor Kim Ir Szen is keresztény volt – utalt Észak-Korea második világháború utáni diktátorára. Ezért a luxembourgi politikus azt javasolta az EU-nak, szigetelje el a magyar miniszterelnököt.

Asselborn azzal kapcsolatban beszélt erről, hogy a magyar miniszterelnök brüsszeli tárgyalásain úgy nyilatkozott: a menekültek áradata nem európai, hanem német probléma.

70 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Toby
Helyes ! Tényszerű a luxi külügyminiszter minősítése ! Már csak egy hatalmas saller és egy méretes koki hiányzik, feltétnek !
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
hetöndöe
@Hari: És azt se felejtsül,hogy Rákosi akármilyen szarházi alak is volt,egy háború után kellett kivakarni az országot a romokból.
propeller1g
Viktorunk tényleg egy f...sz, már csak azért is, mert az ex komcsik kölykeinek klubvezéreként több száz magyart üldözött el a kedves nemzeti politikájával és világsikerű un-ortodox gazdasági reformjaival, amik érdekes módon mindig a klientúrájának hoztak óriási hasznot, de a jelenlegi migrációs kérdésben vitathatatlan a hozzáállása és racionalitása.
vörösfuvalat
Most szarjak be vagy később?
Megoldás!!!
PETI !
Azon kívül ,hogy sekélyes eszű főnököddel elköltöttetek két raklap való húszezrest aminek annyi eredménye sincs mint egy elrontott ötöslottónak. Mi a búbánat megoldást produkáltatok? Még te kritizálsz valakit?
Olyan hülyék vagytok ,hogy ezeket az embereket A-ból B-be szeretnének eljutni azt nem tudjátok megoldani.
Inkább foglalkozzatok a focival az való az eszetekhez. Az való az eszetekhez?-lehet,hogy az sem.
silber13
@Zsoel: Pènzügyi segítsèget elfogadni! Na azt elhiszem! Erre ácsingózik a qrmány!
Laila
A luxemburgi miniszter igencsak el van tájolva. Még az államforma megállapítása is nehézséget okoz a számára. Természetesen nem lehet egyenlőségjelet tenni Orbán és Kim Ir Szen közé. Ez a valóság nagyon erős eltorzítása. De ezt nyilván a luxemburgi miniszter is tudja, egyszerűen csak Orbán már régóta ellenség, régen meg akarják buktatni Nyugaton, és Orbán mostani megnyilatkozásai intézkedései kapóra jönnek, hogy ellene hangoljanak Brüsszelből. Nem védem Orbánt, sok rosszat tett, de azért maradjunk józanok.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.