A magyar labdarúgó-válogatott hazai pályán gól nélküli döntetlent játszott a román csapattal az Európa-bajnoki selejtezősorozat pénteki játéknapján.

A szövetségi kapitányként debütáló Bernd Storck együttese küzdelmes, kiélezett harcot vívott a világranglistán hetedik riválisával, de igazi nagy gólhelyzetet egyik csapat sem tudott kialakítani.

Gól nélküli magyar–román

Csakúgy, mint Bukarestben, a Groupama Arénában sem tisztelte meg egymást a két szurkolótábor, így a magyarok a románok, a vendégek pedig a magyarok himnuszát fütyülték végig. 

Ahogyan azt Bernd Storck, a magyar válogatott debütáló szakvezetője már előre jelezte, csapata a biztos védekezésre alapozva próbált ellentámadásokat vezetni, azonban az első húsz percben ebből inkább csak előbbi valósult meg. A német szakembernek nem sokkal később kényszerűségből változtatnia kellett, a 87. válogatott mérkőzésén pályára lépő Juhász Rolandot sérülés miatt le kellett cserélnie, helyét Guzmics Richárd foglalta el. Az első játékrészben egyedül Szalai Ádám járt közel a gólszerzéshez, de távoli lövését Ciprian Tatarusanu bravúrral hárította.

A fordulást követően nem sokkal Tőzsér Dániel kapott sárga lapot, így neki ki kell hagynia az északírek elleni, hétfői összecsapást. Ezt követően a magyarok percei következtek, előbb Guzmics fejelt veszélyesen kapura, majd egy négy a három elleni szituáció végén Stieber Zoltán lőhetett a 16-os közepéről, de a román kapus magabiztosan hárított. A második félidőre kifejezetten harcossá és lüktetővé vált összecsapáson újra a románok kerültek fölénybe, Claudio Keserü 17 méterről végezhetett el szabadrúgást, de célt tévesztett.

A hajrát Gabriel Torje lövése vezette fel, a villámgyors szélső próbálkozását a végig magabiztos Király Gábor védte. A folytatásban ugyan mindkét gárda keményen harcolt, ám az eredmény nem változott.

A magyar válogatott – amely 34 éve nyeretlen a románokkal szemben – így továbbra is harmadik, pótselejtezőt érő helyen áll csoportjában, és hétfőn Belfastban a listavezető északírek vendégeként lép pályára.

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Lepényleső
34 éve nyeretlen? Egyáltalán minek asszisztálunk azoknak,akik ismerik ezt a féle játékot?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.