Tizenkét év alatti lányok ellen "erőszakkal elkövetett szexuális erőszak" bűntette miatt emelt vádat a Fővárosi Főügyészség egy 21 éves férfi ellen – közölte a fővárosi főügyész szerdán az MTI-vel.

Ibolya Tibor közleménye szerint a vádlott 2014 telén három 10-12 éves lányt támadott meg a főváros XIII. kerületében azért, hogy őket szexuális cselekményre kényszerítse. Mindhárom esetben követte az iskolából hazafelé tartó lányt, akire a társasházba belépve támadt rá.

Az első esetben a sértett segítségért kiabált, ezért a vádlott elmenekült. A másik két alkalommal azzal fenyegette meg a sértettet, hogy kés van nála, majd a megfélemlített lányokat szexuálisan bántalmazta – írta a főügyész.

Az előzetes letartóztatásban lévő férfit a Fővárosi Főügyészség – más bűncselekmény mellett – tizenkettedik életévét be nem töltött személy sérelmére erőszakkal elkövetett szexuális erőszak bűntettével vádolja. (Az önmagában is szexuális erőszaknak minősül, ha egy tizennégy évesnél idősebb ember szexuális cselekményt folytat egy tizenkét évesnél fiatalabbal, akkor is, ha a gyerek beleegyezett ebbe.)

A főügyészség végrehajtandó fegyházbüntetés kiszabására tett indítványt a vádiratban – közölte Ibolya Tibor.

7 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Fradigege
Hülye gyerek. Azt hitte, következmények nélkül megússza. Na, majd most őt zaklatják erősen és hevesen.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Fradigege
Hülye gyerek. Azt hitte, következmények nélkül megússza. Na, majd most őt zaklatják erősen és hevesen.
eszegfu
Hogy a fene essen bele! Ez sem menekült! Csak egy "beteges" magyar honfitársunk!
justhpeter
Hosszú és gyönyörökben gazdag börtönéveket kívánok neki.
eszegfu
@justhpeter: Hát igy is lehet mondani... ilyen szépen! De azért egyetértünk!
mate03
@justhpeter! Hosszú is lesz,meg kemény is! Ő lesz a zárka köcsögje!
EcsiAntal
Remélem hogy heteken belül pelenkára lesz szüksége a sitten --ott nagyon szeretik az ilyen szemeteket --ott is megtudja hogy mi az erőszak --retiküllel az oldalán fog kijönni 10 év múlva abban biztos vagyok --csak teherbe ne essen ez a szemét --inkább nyelje le --lesz rá alkalma bőven a fiuk között !!!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.