Folyamatosan érkeztek csütörtökön Szerbia felől a migránsok a Röszke határában kialakított gyűjtőpontra. Az MTI helyszíni tudósítója szerint a bevándorlók döntő többsége azon a résen érkezik Magyarországra, amelyet a Szeged-Szabadka vasútvonal üt a határkerítésen, de a kevésbé tájékozottak az ideiglenes pengekerítésen is átmásznak.

Ugyanakkor jelentősen felgyorsult a migránsok elszállítása is a gyűjtőpontról. A buszok szinte ingajáratban közlekednek a gyűjtőpont, illetve a régi, hangárként emlegetett idegenrendészeti előállító, és az újonnan, a gyűjtőponthoz még közelebb felhúzott idegenrendészeti előállító között.

Szomáliai, eritreai menekültek is jöttek ma Röszkénél

Ez azt jelenti, hogy szinte közvetlenül azután elszállítják az embereket a mezőről, hogy átlépték a határt. Ez annál is inkább kedvező, mert a helyzetet nehezíti, hogy csütörtökön szinte egész nap szakadt az eső Röszke határában, az előállítóhelyeken pedig fedél kerül az emberek feje fölé.

A menekülők áradatának mértékét egyébként jól mutatja: annak ellenére, hogy folyamatos a szállítás, mégis állandóan százak tartózkodnak a vonatsín melletti gyűjtőhelyen.

Átjönnek élelemért, de inkább a szerbeknél várakoznak

Az MTI tudósítója azt tapasztalta, hogy sokan ingáznak Szerbia és Magyarország között. Ez azt jelenti, hogy a sínek mentén átjönnek Szerbiából és a gyűjtőpontnál szereznek élelmet, italt és aktuálisan esőkabátot a segélyszervezetektől, majd visszamennek szerb oldalra. Ugyanis nem akarják, hogy a rendőrök összeszedjék őket. Abban reménykednek: az éj leple alatt majd úgy tudnak átjönni Magyarországra, hogy nem kerülnek a hatóságok látókörébe.

Ugyanakkor az MTI tudósítója azt látta, hogy nemcsak a gyűjtőponthoz vezető út, de az egész környék tele van migránsokkal. Röszke és Szeged között az 5-ös főúton csoportokban gyalogolnak, illetve a faluban is állandóan előbukkannak egy-egy mellékutcából. Távolról azt is lehet látni, ahogy az emberek átkelnek a községet övező kukoricaföldeken.

Nem mindenki embercsempész, aki megáll az autóval

A szírek mellett egyébként sok afrikait látni. Utóbbiak jellemzően eritreainak vallják magukat, de például – az egyik segélymunkás beszámolója szerint – 12 szomáliai nő is átkelt a határon. Nekik fogalmuk sem volt arról, hogy merre induljanak tovább.

Számos terhes nő is érkezik gyalogszerrel Szerbiából, egyiküket csütörtök délután szállították be egy szegedi kórházba, mert megindult nála a szülés.

Ugyancsak jellemző, hogy ha egy autós megáll Röszke és Szeged között a főút mentén, akkor hirtelen migránsok tucatjai bukkannak elő az út menti kukoricásból. Bekopogtatnak az ajtó ablakán és fuvar iránt érdeklődnek, vagyis vélhetően embercsempésznek nézik a sofőrt. Így járt többször az MTI tudósítója is.

A szállítást végző buszok között sok a budapesti közösségi közlekedést szolgáló jármű és a rendőrautók mellett feltűntek honvédségi terepjárók is. A határkerítés építése láthatóan nagy ütemben folyik, rabok is dolgoznak az építkezésen.

11 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
pbalage
@EcsiAntal: gondolod, hogy azt lesik a tévében, hogy mikor nyilatkozik már végre a gyurcsány?
Toby
@EcsiAntal: A pintér-cimbora hugyozós tábornok meg oldalba hugyozta a szolgálati helyét !
Ha összeszarnak mindent a menekültek - budi hiányában ! - akkor most azt olvasnánk tőled, hogy micsoda primitív barbárok - ugye ?
Szeparepa-
Már mindegy. Már elkéstünk. A globális összeomlás visszafordíthatatlan megállíthatatlan, milliárdnyi nyomorgó embertömeg indul meg a fejlettebb régiókba... és lepusztítják, elpusztítják az emberi civilizációt... ezt 40-50 éve pontosan előre prognosztizálták, jövőkutatók, gazdaágkutatók... Huntington és sok más társadalomtudós is leírta, mind egybehangzóan - bár zömmel előbbre jósolták a XX század végére inkább - megkésve bár, de törve nem, be is következik éppen most... és még mindig nem kap észbe az euroatlanti civilizáció, még mindig alszunk... és sajnos már hiába ébredünk fel, már késő észbe kapni... az emberiség fele pokoli mélynyomorban él, és negyede sem, akik viszonylagos jómódban... ide vezetett az elitizmus.. mivel eme aljas igazságtalan, embertelen módon él és élt mindig is az emberiség, globálisan és lokálsian mindenütt egyaránt. (vagy tud bárki egyetlen országot mondani, az elmúlt 6 ezer évből, napjainkig, melyik akárcsak egy percig is nem elitizmusban élt???)... az elitizmust nemhogy kinőttük, a fejlődés abszolút nem vonatkozott a társadalmak illetve a civilizáció morális etikai fejlődésére, arra hogy ne csak tessék-lássék, felületes, látszat igazságosságra törekedjünk, hanam alapvető és átfogó igazságosságra... tojtunk rá, az elit dőzsöl fényűz pazarol, a tömeg rabszolga és nyomorog.. a javak 99%,át az emberiség 1%-a bitorolja... és emiatt minden nap 100 000 ember hal kínhalált a nyomor különféle hatásai miatt .. Mindez az aljas embertelen globális holokauszt miatt vegetálnak milliárdok embertelen pokoli mélynyomorban (és általában a nyomor visz rá az erőszakra is mellesleg, tehát az erőszak is a mélynyomor egy derivatívája)... Nos eljött az igazság pillanata, az összeomlás zajlik.. visszaút nem látható... hamarosan az emberiség, a Föld legfőbb parazitája, rákfenéje... végre kihal... Földanya végre megkönnyebbül, meggyógyul... NEM LESZ ÉRTÜNK KÁR...
Szeparepa-
s ha lesznek esetleg túlélők és nem lesz évmilliókig sugárzás, hanem pár évszázad után nagyjából regenerálódik a bolygó, akkor ha talán lesznek túlélők, talán tanulva a múlt hibáiból, felépítenek, egy korrekt igazságos egytüttműködő összetartó, esélyegyenlő civilizációt, és az elitizmus is bekerül a nácizmus és bolsevizmus mellé, a megbukott és tiltott társadalmi rendek közé...
mate03
@wagabund:!Legalább,jövőre nem kell trágyára költeni! Csak viccnek szántam,de nem tetszik!
mate03
@EcsiAntal:! Primitívnek születtél,az is maradtál!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.