A Keleti pályaudvarról folyamatosan indulnak a vonatok Hegyeshalom irányába, egy vonatra 200-500 ember fér fel – hangzott el az M1 aktuális csatorna műsorában szombat délelőtt.

Az M1 tudósítója szerint a pályaudvarnál található tranzitzóna több részre van osztva, egyikben azok az illegális bevándorlók vannak, akik még nem váltottak jegyet, egy másikban csak az érvényes jeggyel rendelkező férfiak, emellett a családok részére fenntartott zóna is van. A rendőrök nagyon ügyelnek arra, hogy a családok együtt tudjanak felszállni egy-egy járatra – tette hozzá.

A tudósító szerint az előző, 10 óra után indult vonatra 170-200-an fértek fel.

A nyugatra induló vonatokon meg van határozva, mely kocsikra szállhatnak fel az érvényes jeggyel rendelkező magyar és külföldi állampolgárok, majd a fennmaradó helyektől függően meghatározzák, hogy egy, kettő vagy három kocsira szállhatnak fel az illegális bevándorlók – mondta.

Hozzátette, hogy önkéntesek arabul és angolul is folyamatosan informálják a migránsokat az aktuális helyzetről.

A röszkei gyűjtőpontról is folyamatos a szállítás

Folyamatosan szállítják el a migránsokat Röszkéről, a Dugonyi úti rendőrségi gyűjtőpontról, ahonnan szombaton kora délelőtt három csuklós BKV-busz indult el – tapasztalta a helyszínen az MTI tudósítója.

Éjszaka migránsok egy kisebb csoportja a járművek elé ülve és állva akadályozta meg a buszok indulását. Az elsősorban fiatal férfiak így akarták elkerülni, hogy részt kelljen venniük a regisztrációs eljárásban. A rendőröknek – arabul beszélő önkéntesek segítségével – azonban végül sikerült meggyőzniük a tiltakozókat, akik felszálltak a buszokra.

A reggeli órákban és délelőtt a zöldhatár felől a sűrű ködben folyamatosan érkeztek az emberek a gyűjtőpontra. A határnál, ahol a Horgos-Szeged vasútvonal miatt nem épült drótakadály a rendőrök mellett hátukon AK-47-es gépkarabélyt viselő katonák is posztoltak.

A migránsokat az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának (UNHCR) kék mellényt viselő alkalmazottai és önkéntesei fogadták, útbaigazították őket a sínek mentén, mintegy egy kilométerre található gyűjtőponthoz, és válaszoltak az érdeklődőknek a regisztrációs eljárással kapcsolatos kérdéseire. Az érkezők között – az útjuk során szerzett negatív tapasztalatok miatt – sokan tartanak a rendőröktől, az önkéntesek őket is igyekeznek megnyugtatni.

8 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
wagabund
nagy marha lesz az a katona, aki egyáltalán a menekülők felé fordítja az AK 47-est...inkább elegánsan megmutatni, hogy merre van a művelt nyugat, és felsegíteni őket bármiféle járműre, ami ott fellelhető lesz...abból nem lesz baj, de ha valamelyik személyiségzavaros katona keménykedik, azt egyenesben közvetíti az al-dzsazíra...esetleg az isis riportere is...sőt ez utóbbi biztos..
hogy mégis miért nem állította meg az a sok katona a menekülteket, azt majd Orbán megmagyarázza az unijóban...elvégre neki van a legjobb beszélőkéje..
de hogy netán vér folyjon, az megengedhetetlen...még véletlenül is...

akkor biztos elyszabadul a pokol..
csak halkan mondom, egyész európa minket figyel, hogy az a sok katona/rendőr hogy foja kezelni a helyzetet...
hát hogy? jól! udvarisan továbbsegítenek mindenkit...mint a görögök!
ugye?
Szeparepa-
@gerike87: Azért mert, nem erre fognak jönni többségében, hanem Horvátország felé...
Szeparepa-
@wagabund: Nem lesz lövés, nem lesz vér.. csak akkor lesz ha fegyveresen kezdik a határt ostromolni... sima tömegoszlató eszközök lesznek, könnygáz, füst, vízágyú stb... ha tömegesen jönnek, kisebb csoportokat meg szépen letartóztatják és táborokba zárják... van bőven eszközük rá hogy a csőcseléket, parazita hordákat visszatartsák...
gerike87
@Szeparepa-: Én ebben erősen kételkedek, mivel ha Horvátországon keresztül mennének, át kéne kelni hegyeken is, ami eléggé megbonyolítja a dolgokat. Szóval ez megint olyan lesz, mint aug 31. határidő, hogy hinni akarunk valamiben, aminek nincs túl nagy realitása.
patkószeg
Nem, nem a migránsokat, csak a menekülteket. És nagyon helyes, csak vigyék őket, szép rendben.Tanulhatnánk a németektől és az osztrákoktól egy kis logisztikát.
Szeparepa-
@gerike87: Mehetnek a parton is Olaszország felé... vagy amerre akarnak... Hallod, LESZAROM merre mennek, de erre nem fognak tovább sáskajárást csinálni az tuti... mert én megyek ki az utcára, kiegyenesített kaszával lincselni... mert elképesztő, felmérhetetlen károkat okoztak már eddig is a hazámnak... ha hazafi vagy te is jössz védeni a hazád...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.