Péntekre virradó éjszaka megkezdődött az ideiglenes műszaki határzár építése a magyar-horvát határon, a kerítést 41 kilométeren építik ki, és az első védvonal még a nap folyamán el is készül – jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök péntek reggel a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában. 

"Ugyanazt az akciót kell végrehajtani, mint amit végrehajtottunk a szerb-magyar határon" – mondta a kormányfő, közölve, hogy több száz rendőrt és katonát vezényeltek a magyar-horvát határhoz.

Orbán Viktor arról is beszélt a rádióinterjúban, hogy a magyar hatóságok már fogtak terroristát. Mint fogalmazott,

"tudjuk, kik szervezték a magyar állammal szembeni támadást szerb területről".

Az illegális bevándorlás európai kezelésével kapcsolatban azt mondta: ma minden erőt arra kell összpontosítani, hogy az illegális bevándorlás utánpótlását megszüntessék, meg kell szakítani ezt "az üzleti láncolatot".

76 hozzászólásarrow_drop_down_circle

eugen4402
Szépen kérem, tessék már elárulni (kiszivárogtatni), hogy "kik szervezték a magyar állammal szembeni támadást szerb területről", mert most tanácstalan vagyok. Ahogy régen volt a rádióban "Ki nyer ma?", mostantól kellene egy "Kit gyűlöljek ma?" című felvilágosító műsor a Kossuthon minden reggel 6-kor, amit 3 óránként meg lehetne ismételni miheztartás végett...
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
wagabund
milyen rendőri, vagy katonai erő kell ahhoz, hogy a tömeget rávagyég az egyenkénti fényképre, ujjlenyomatra, és dns-re...
egyik sem fáj, és később, egy robbantás után könnyebb beazonosítani a maradványaiból..
tessékmondani a hátizsákokat átvizsgálták, vagy a nők batyuját? nekem még a lukamba is benéztek amikor a hetvenes években Zakopanéba mentem, vagy onnan jöttem egy trabival..

meg sem mertem szólalni..a gyereket is fel kellett ébreszteni, hogy alánézzenek..

most meg...hozzák a fegyvert, kábszert...az senki nem meri felkutatni?

szép...mondhatom.
papa.49
Mennyit, és mennyi emberből???Ez lenne a kérdés)))))))))
eugen4402
Szépen kérem, tessék már elárulni (kiszivárogtatni), hogy "kik szervezték a magyar állammal szembeni támadást szerb területről", mert most tanácstalan vagyok. Ahogy régen volt a rádióban "Ki nyer ma?", mostantól kellene egy "Kit gyűlöljek ma?" című felvilágosító műsor a Kossuthon minden reggel 6-kor, amit 3 óránként meg lehetne ismételni miheztartás végett...
eszegfu
Valószinüleg nekem fogalmi zavaraim vannak. Nekem az, hogy "magyar állammal szembeni támadás" nem azt jelenti, hogy 1 "terroristát" -- ha egyáltalán tényleg azt kaptak el -- találtak, hanem valami "sejtet", csoportot göngyölitettek fel... De az is előfordul, hogy ez az 1 "köpött" és akkor már tudjuk azt is, kik voltak a "támadók". Mert ugye 2 ember sem tud körbekeriteni egy mondjuk 12 fős csoportot, igy 1 terrorista sem tudja a "magyar államot megtámadni"...szerintem.
Strong
A röszkei esetről az jutott eszembe, hogy a migránsok megpróbálták áttörni a határzárat, de nem sikerült nekik..így mennek más útvonalon, és kész...

Persze korábban el tudtak érni eredményeket, amikor kitörtek a keletiből -és elindultak az M1-en Bécsbe - és küldtünk értük 100 buszt...
..a hír gyorsan szétfutott, és már másnap-harmadnap meg is ismételték, és megjátszották ezt Ausztriában is...
de ebbe most beletört a bicskájuk...
Strong
@eszegfu: ...bocsánat, hogy ma én szólítalak meg..

gondolom hallottál már öngyilkos merénylőkről...

általában egyedül dolgoznak...
de egy robbantáshoz pl. be lehet vásárolni a boltban is...
ilyen volt a kuktabomba amit a boston maratonon robbantottak...
wagabund
@eugen4402: egy széplélek szerint ez cinikus hozzáállás...szerintem pedig a hónap ötlete..
eszegfu
@Strong: 8:58 Természetes, hogy ezen a fórumon bármikor megszólithatsz a véleményeddel!
Igen, valóban hallottam az öngyilkos merénylőkről és azt is láttam mire képesek. Mégis egy ilyen merénylőt, vagy akár terroristát én nem a magyar állam megtámadásának tekintem. Nem az állam felépitését, rendszerét, berendezkedését támadják, "csak" zürzavart és esetleg ember-áldozatot okoznak. Az is lehet, hogy azért ez a véleményem, mert még itthon ilyen dolgok nem történtek.
JAJMÁR
Egyébként dicsérendő a terrorista elfogása, én is örülök. Főleg, ha az embercsempészekre lecsaptak volna, amikor ott álltak sorban a határon - ők vajon hány terroristát vittek tovább ellenőrizetlenül? - csak hát a kerítést kellett építeni a rendőreinknek.
volvós
"...Orbán Viktor arról is beszélt a rádióinterjúban, hogy a magyar hatóságok már fogtak terroristát. ..."
Ez a szokásos pénteki schlusspoén a Kossuthon!
Tessék már Vikike megmondani, milyen érzés " fogni ( fogdozni, tapizni )"
egy terroristát ?? Fogalmazásgátlót vettél be adás elött ??
JAJMÁR
A határon történtekről: én azt gondolom, hogy az "állami jogrend elleni támadás" kissé sarkított. Hivatalos személy elleni támadás történt, de nyilván nem a magyar állam jogrendjének megváltoztatására irányult.
(Az pedig lényeges szerintem, hogy mi a cél)

Aztán van itt még pár törvény és szabályozás, aminek a megsértését szintén fel lehetne vetni - a menekültjog és az emberi jogok -, de majd az okosok eldöntik, ki hibázott nagyobbat, és melyik váltotta ki a következőt.
Hellcat
KAMU...nem kicsi...nagy. A sok rettegő meg jól elhiszi.
GeoCravker
Hazudik. Vagy Szijjártó hazudik. Vagy mindkettő.
propeller.hu/itthon/3154876-scmidt-kovacs-szijjarto-conteo-trio-orban

Vagy csak szimplán megint a zsebébe nyúlt a vezér és ott fogott egy terroristát.
papa.49
@GeoCravker: Megfogta a ,,szokásost,, csak most ,,átkeresztelte terroristának,, )))))))))
GeoCravker
@papa.49: Mert kemény legény a mi vezérünk. Legalább részben. Kis részben.
Jankó123
Persze!
Fogtatok!
Pont ti, terroristát, JA!
Plácido Domingo mondjuk nem érvényes, mert a hármas tenorista sejtből kettő halottnak adja ki magát, és amíg őket el nem kapjátok, addig hááát ...!

Esetleg a nevet nem lehetne megosztani a nagyérdeművel?
Vagy az ombutsmanus közbenjárt a szegény terrorista érdekében és kiderült, hogy adatvédelmi okokból nem lehet közzétenni!?
Egyszóval mini Szterelnökúr, én jóval több terroristát látok nap mint nap a hírekben, viszont Őket Szerintem adatvédelmi okból miniszterelnöknek, minisztereknek, szakállamtitkároknak, tanácsadóknak kormánytagoknak, frakciótagoknak nevezik!
pbalage
egyszer volt egy főnököm, sokra vitte az ilyen dumával, vezérigazgató volt. Senki nem értette mit dumál, összefüggéstelen baromságokat állított, de olyan szinten, hogy mindenki menekült, amikor meglátta. Képes volt egy órán keresztül dumálni egy dologról, de úgy, hogy fingja se volt az embereknek hogy mi a faszt akar, utána csak megvakarta az ember a fejét és azt csinálta amit jónak látott.
Namármost ha ezután jól jött ki a dolog, akkor learatta a babérokat, ha meg rosszul, akkor előre megmondta, hogy ezt nem így kell csinálni, a felelősség le volt vakarva.
Legendás ürge volt, de azt sose bocsátom meg neki, hogy a pálinkafőző rézüstömön (bocs, tényleg) szétégette a gumit.
Szó mi szó, tökre szétsüketelt mindenkit, mert olyan profi szintre vitte a mellébeszélést, mint a főcigány.
Hellcat
@pbalage: Ahol dolgozom jelenleg ott is terjed egy ilyen legenda egy emberről aki nem értette semmihez. 1 dolgot tudott...Enni...elvitt fejeseket, ügyfeleket vacsorázni ebédelni és ott mindenkivel haverkodott...állítólag már a szógyártó mellett dolgozik...
pbalage
Ja a beceneve Darth Vader volt, egy fekete Citroen Picassoval mászkált, azt Halálcsillagnak hívtuk.
eugen4402
@TASzSz: Azok nem a "Ki tud többet a Szovjetunióról?" c. vetélkedőt nyerték?
pbalage
@Hellcat: Na igen. Zabálni tudni kell. A "Marhapörkölt nokedlivel és uborkasalátával" mellett ülve lehet a legfaszábban megbeszélni a legújabb "bótot".
Az alkalmazottak meg azért vannak, hogy megkeressék a kiskapukat a siker érdekében.
Hellcat
@pbalage: A másik ilyen a teniszmeccs :)
panellproli
Ha most a képet is nézzük, akkor már látható a szarv-kezdemények megjelenése- vesd össze Mérő véleményével aki nem tartja sátánnak
wagabund
@eszegfu: 9.11(érdekes időpont...)
..."ilyen merénylőt, vagy akár terroristát én nem a magyar állam megtámadásának tekintem. Nem az állam felépitését, rendszerét, berendezkedését támadják, "csak" zürzavart és esetleg ember-áldozatot okoznak"...

ez fájt...

az állam, és polgárai ellen irányul...az államot nem tudja megmerényelni, ezért az én torkomhoz tartja a kést(jobb híján)..az állam remélem megvéd. ennek reményében tartjuk fenn a drága erőszak-szervezeteket...
hogy még nincs tapasztalatunk? ... nyugi, majd lesz...előbb-utóbb...

:-(

addig amíg ilyenen erőtlen a migránsellenőrzés, azt hoznak a batyujukban, amit akarnak, és mi meg csak nézünk...bátorítjuk őket...
Strong
@eszegfu: ezzel kapcsolatban: az európai zsidóság nem vette komoly fenyegetésnek Hitlert sem. Pedig hozzáférhető volt (és közkézen forgott) a mein kampf, amiben le volt írva, hogy mi vár rájuk.
Sőt: támogatták Hitler politikai törekvéseit, még pénzt is küldtek neki...

Az a helyzet, hogy nincsenek illúzióim a tervekkel kapcsolatban:
Gyorsan két, egészen friss hír: több hajókonténernyi fegyvert és lőszert foglalt le a görög hatóság, ami a menekülteknek volt címezve...(érdemes utánanézni)
Németországban több tüntetést is csináltak már a bevándorlók, és már előkerültek az al nusra front (olyan mint az isis) zászlajai is...

én úgy vagyok vele, hogy nemzet elleni támadásnak veszem, ha a saria törvény szerint járnak el a muszlimok velünk szemben, vagy bármely nemzettel szemben...

nem szabad relativizálni a történéseket...
eszegfu
@wagabund: 10:45 "Fáj" Neked, amit irtam... Nekem viszont -- ha mondhatom igy -- fáj a kormány kommunikációja! Pontosan azt akartam érzékeltetni, hogy az "államot nem tudja megmerényleni" és adott esetben az "én torkomhoz tartja a kést". Vagyis valahogy jelen esetben nem az államot kellett volna "előtolnia", mint ahogy a "hazafiak" teszik, hanem mondjuk: elfogtunk egy terroristát, igy szerencsére egyetlen magyar ember élete sem került veszélybe még feltételesen sem. És tudod, mintha pontosan erre a bizonytalanságra "hajtanának", rettegjek egyfolytában... mi is jöhet még?!
eszegfu
@Strong: 10:47 Elfogadom a véleményedet. Érdekes azonban, hogy "nem szabad relativizálni a történéseket" pont ellentmond az egész hsz-dnek (de az is lehet, hogy félreértettem). Mégis a mostani történéseket hasonlitod, ill. viszonyitod (relativizálod) a Hitler és a zsidósággal történtekhez. Az is furcsa, hogy most "nemzet elleni támadásnak" veszed a terroristák cselekedetét, közben ellentétes véleményem miatt én "hazaáruló", nem "magyar" vagyok, aki igy már nem is tartozik a nemzethez. Azért kösz. a beszélgetést!
solidedge
A követ dobáló hangadó migránst Orbánék terroristává léptették elő, mert negy szükség van rá mint hisztériakeltő. Minél nagyobb az ellenség, annál nagyobb Orbán dicsfénye. Mivel a migráns maga a fegyvertelen, kiszolgáltatott mivoltával nem nagy durranás, ezért fel kell turbózni. Feltétlen össze kell mosni a ballibbel is, mert így két legyet üthet egy csapásra. Ha Orbánnak meg tényleg igaza van, akkor ez nagyon jó hír. A terroristák pénzutánpótlása elapadhatott, hogy a modern fegyverek után már csak vizespalackra és kőre telik.
TASzSz
@eugen4402: ...azt is ők nyerték! Csak ez így már egyre többe kerül nekik!
eugen4402
@TASzSz: Nekik is, és nekünk is, sajnos. Innen a bányászbéka alól úgy tűnik, pénz nem számít, az már a kutyát se érdekli. Van egy félelmem: hamarosan nem csak az írott, de az íratlan törvényeket is felül kell vizsgálni, és annak nem fog senki boldogan tapsolni. Ne legyen igazam...!
Eriksson
@solidedge: Ha valakik ilyen szívélyesen kérnek bebocsájtást mint ezek az ártatlan, szerencsétlen menekültek, milyen fogadtatást várnának el?
youtu.be/9Y2Ci4bajD0
solidedge
@Eriksson: Nem azt mondtam, hogy egyetértek a migránsok bortrányos viselkedésével. De Orbán logikáját követve a magyar foci ultrák is terroristák. Továbbmegyek. A 2006-os rendőröket dobálók is.
Eriksson
@solidedge: Persze, hogy azok. De most nem erről van szó, hanem idegen népek erőszakos inváziójáról. S ezek nem fognak hazamenni, ha megunják a balhézást.
izo
@solidedge: Téged is elő kellene léptetni (szellemi)terroristává!
Tényfeltáró
Úgy fogta, szorongatta, el nem eresztette. Közben felébredt, és a farka volt a kezében.
vonotok
Drága, bölcs, eőrelátó " VEZÍRÜNK " tudod mit fogtál, hát azt.
paolo006
Megint támad a gaz ellenség. Megirígyelte nemzeti jólétünket, gazdag olaj és földgáz mezőinket, arany és gyémánt bányáinkat, dübörgő mezőgazdaságunkat. De egyet se féljetek. A nagy hazafi és terror elhárító, népünk jótevője majd megvéd benneteket. Elűzi az ellent és megőrzi nektek az általa teremtett tejjel, mézzel, vajjal folyó kánaánt.
TASzSz
@Horizont: Nincs egyedül, bőven van a politikusok közt... a másik oldalon is, sajnos!
TASzSz
@Horizont: Az elmúlt 25 évet tekintve van másik oldal, de az elmúlt 70 évet tekintve nincs!!! Egy kutya kölyke mind...
TASzSz
@Horizont: Ha van másik oldal, akkor az elmúlt negyedszázadban miért kúrták el folyamatosan???
papa.49
@Horizont: Ebben a hszd. ben a LÉNYEGÉT LEÍRTAD AZ ELMÚLT 25 ÉVNEK, valóban így kúrtuk el a valódi váltás lehetőségét!!!)))))))))))))))
Fradigege
Figgyejjétek má'! Többes szám első személy: FOGTUNK! Én is fogtam? Rám is gondolt a zsírmore?
TASzSz
@Horizont: Bajnai a libások pénzéből csinált kampánypénzt az MSZP-nek, Gyurcsány a Sukoró-ügyben nyakig benne van, ráadásul nála 230 ezer / fő összegről 2.300.000 / fő összegre nőtt az államadósság!!! Valóban Horn + Bokros levitte ezt az összeget 32.000 Ft / főre, de rá is ment Postabank!!!
Summa summarum ez ma csak folytatódik! Tehát egyi kutya másik eb, és ezt fogja kihasználni egy másik nép / ország és a nyakunkraül örökre!
TASzSz
@Horizont: Nézz a sorok mögé!!! "Egyik kutya, másik eb!!!"
magyarbakancs
"Orbán: "Fogtunk terroristát"
Amennyiben ez így van a közmédia orvérzésig mutogatná a tévében.
Bődületes hazugság,igazolást kell keresni valamire.
radios45
@papa.49: nekünk már nincs esélyünk a változásra, az igazi rendszerváltoztatás pedig elmaradt.
Marad tehát a megosztottság, a gyűlölet, a nyomor meg a pökhendi mindent tudni akaró centralizált kormány.
papa.49
@radios45: Pontosan így van ahogy írod, a megosztottság, az amit a fütyisz tökélyre fejlesztett, hogy sokszor családokat szakít szét az ideológia))))))
A kormány mögé bújva egy személyben dönt mindenről a hazugovics)))))))
Knapp75
@TASzSz: "Bajnai a libások pénzéből csinált kampánypénzt az MSZP-nek, Gyurcsány a Sukoró-ügyben nyakig benne van, ráadásul nála 230 ezer / fő összegről 2.300.000 / fő összegre nőtt az államadósság!!! Valóban Horn + Bokros levitte ezt az összeget 32.000 Ft / főre, de rá is ment Postabank!!!"
:D Ennyi sületlenséget mégis hogyan sikerült összeszedni??
Ilyenkor szoktam elkezdeni szurkolni a "jobboldali" trolloknak, hogy találjanak már el valamit!

A Hajdú-Bét ügy évekkel Bajnai politikai szerepvállalása előtt volt. Ráadásul nehéz úgy kivenni pénzt egy cégből, ha az nem működik. :) (mert például nem tud már az orosz piacra értékesíteni és az állam a hazai versenytársát tömi pénzzel)

Gyurcsány a Sukoro-ügyben meggyanúsították, de vádat végül nem emeltek ellene. Szerinted miért?

Ha 2004 és 2009 között az államadósság a másfélszeresére emelkedett (GDP arányosan "csak" 30%-kal), akkor az 1 főre jutó hogyan emelkedhetett a tízszeresére?
Számokat ne írj inkább, ha nem értesz hozzájuk!

Az államadósságnak mi a fene köze van a Postabankhoz?! :D
Knapp75
@TASzSz: :D
Én utána jártam, innen tudom, hogy baromságokat beszélsz.

Ha állítasz valamit, akkor leszel szíves megindokolni, tényekkel, számokkal alátámasztani és nem csak ordibálni! ;)
Engem meg lehet győzni, ha jobban tudsz valamit, így már kezdheted is!
TASzSz
@Knapp75: ITT AZ ÉRV:

"Hazudtunk reggel, délben meg este..."
radios45
@eszegfu: nem bizony, ez így van, vagyis Orbánc megint 2xr
hazudott , egyszer reggel a királyi rádióban, meg este a köz-gagyi t,ben, amit évente 85mlrd.t al kell támogatni,hogy megvédje igazolja, nagy vezetőink hazugságait.
Sopron46
Orbán: "fogtunk terroristát" Hm, azt hiszem a terroristát összekeverte a tökével, mert azt morzsolgatja, ha mással beszél!
Knapp75
@TASzSz: És most ezért te is hazudsz reggel, délben, este?

Az a gond, hogy fingod nincs arról, amiket leírtál.
Olvastál szalagcímeket itt-ott, csak ez a "tudás" olyankor nagyon kevés, ha nem a békemenetben vagy a kocsmában kell előadni az érveket.

Mondjuk az ellenzéki sajtó- és a parlamenti viták elöl menekülő politikusaitok sem mutatnak példát abban, hogyan kell érvelni...
TASzSz
@Knapp75: Nem vagyok párttag! Nem olvasok szalagcímeket! Nem járok se kocsmába, se békemenetbe! Az elmúlt 25 év úgy szar ahogy van, mert akár a vörös, akár a narancs, egyaránt elkúrta! Rossz komcsi ivadék mind!
TASzSz
@Horizont: Semmi bizonyítékot nem mutattál be! Mit jelent neked az hogy "veletek" ???
Toby
Azannyát ! Fogtak terroristát ! Ennél oskkal kevesebb produkcóval is teleordibálták már a világot, hogyan lehet az, hogy a terrorista elfogásáról mély kuss van ? Már óriásplakátokon hirdette volna a konda, ha csak egy darab terrorpista is a látókörbe került volna !

Amint kinyitják a csípás szemüket, azonnal nekiállnak hazudni !
papa.49
@Toby: A saját farkukon kívül egyebet nem fogtak ezek, csak most ,,átkeresztelték,, terroristának)))))))))))
TASzSz
@Horizont: LIKE-ollak! Örülj neki! Nem gyűlölöm "Orbán ellenoldalát", ha egyáltalán van olyan?! Vagy csak darabokban a baloldal, persze ennek is van oka! Az igazi bal meghalt Horn Gyulával!!! SAJNOS! Ezek amardékok csak KISZ-buzeránsok...
Még mindig nem érted, amit mondani akarok... De tudod mit összegyűjtöm Orbán disznóságait és közzéteszem... csak kérlek adj egy kis időt, ne úgy mint a múltkor!
Dr. Felipe
"Fogtunk terroristát"

Jaja, nyolcat is a planetáriumnál. Ugyanis azt verték szét focimeccs után.
TASzSz
@Horizont: "Az igazság odaát van..." Dana K. Scully & William Mulder FBI profilers (X-files)...
TASzSz
@Horizont: Már gyűjtöm!!! Meglesz, csak idő kérdése... A jó munkához idő kell!

Ja, ellenoldal: 1 fecske nem csinál nyarat, sajnos! Őszintén modom, hogy sajnos!!!
Knapp75
@TASzSz: "Az elmúlt 25 év úgy szar ahogy van, mert akár a vörös, akár a narancs, egyaránt elkúrta! Rossz komcsi ivadék mind!"

Az elmúlt 25 évben pont az a szar, amit te művelsz!
Anélkül címkézel és vádaskodsz, hogy bármit is megértettél volna a történésekből.
Lehet, hogy nem vagy párttag, de a populista, népbutító pártjaink pont az olyan emberekből élnek, akiknek lehet "sukorozni", "libásbajnaizni" és akik képesek olyan baromságokat írni az államadósságról, mint te.

Nekem nem kell, hogy összegyűjtsd Orbán disznóságait, elég lenne, ha kifejtenéd, mire alapoztad a tízszeresére növő államadósságot Gyurcsány idején, illetve hogy mi köze az államadósságnak a Postabank csődjéhez!
Valahogy egyik témánál sem tűnik úgy, hogy utánajártál volna, ezért gyanakodtam a kocsmára és a pártsajtó szalagcímeire. ;)
TASzSz
@Knapp75: 1 Nem neked gyűjtöm!
2 Örülök hogy szakértő vagy! Ezért tisztellek becsüllek!
3 Kalkuláld be a mehamisított GDP jelentéseket!
4 Tisztelem a véleményed!
5 Én másképpen látom! Ezt tiszteld te!
Knapp75
@TASzSz: Pont arra vagyok kíváncsi, hogyan látod!

A GDP adatokat sosem hamisították, ezt is félreolvastad. Még félremérni is csak minimálisan lehet.
Ráadásul te az 1 főre jutó adósság tízszeresére növekedéséről írtál, mely képletben nincs is GDP, csak nominális (számszerű) adósság osztva a lakosság számával. ;)

Tényleg kíváncsi vagyok, mi alapján rendezel totálisan össze nem illő dolgokat (rágalmakat, gazdasági történéseket, kitalált számokat) "rendszerbe"!

Egyébként a "hamis GDP" keresésre az alábbi cikk ugrik be elsőnek a google-ben: :)
hircsarda.blog.hu/2013/02/09/gdp-csempeszeket_fogtak_zahonynal
TASzSz
@Knapp75: Nézd meg jobban a hsz-t, amit a Postabankról írtam! Felsorolás van benne! Ezután, ha felsorolok, majd külön sorokba írom!!!
Lepényleső
Akkor fogtatok ti terroristát amikor összeölelkeztetek?
Strong
@eszegfu: ...szerintem valamit nagyon félre értesz - amellett, hogy olyan értelmet próbálsz adni (olyan kifejezésekkel) az általam leírottaknak, ami köszönő viszonyban sincs a mondanivalóval...
részemről ennyi...
eszegfu
@Strong: 9:15 Pontosan ezt irtam: "lehet, hogy félreértettem" az általad leirtakat a mondanivalóddal! Egyáltalán nem kötekedésnek szántam, sőt a hsz-det sem annak vettem... azért is köszöntem meg a beszélgetést!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.