Senki nem tud semmit a miniszterelnök által elújságolt nagy terrorista-fogásról. Vagy a közmédia vezette meg, vagy a nagy harci hévben sikerült új jelentést alkotnia a terrorista szóra.

Orbán Viktor reggel arról beszélt, hogy elfogtak egy terroristát. Mármint a magyar hatóságok, Röszkénél, kedden, amikor egyes vélemények szerint a menekültek áttörték a határkerítést, mások szerint a rendőrök taktikai okból szándékosan húzták magukra a menekültek tömegét.

Azt, hogy "azonosított terroristát fogott el a rendőrség", még aznap kezdte harsogni a köztévé, bár az információt tudósítójuknak sem erősítette meg senki. Így az sem derült ki, hogy kit "azonosítottak" és mi alapján, vagy, hogy egyáltalán honnan szedte a riporter mindezt. Az M1 műsorában aztán később már utaltak rá, hogy az elfogott férfi "cselekedete a magyar törvények szerint kimeríti a terrorcselekmény elkövetésének fogalmát." Egészen pontosan aki arra vetemedik, hogy

állami szervet, más államot vagy nemzetközi szervezetet arra kényszerítsen, hogy valamit tegyen, ne tegyen vagy eltűrjön, a lakosságot megfélemlítse, más állam alkotmányos, társadalmi vagy gazdasági rendjét megváltoztassa vagy megzavarja, illetve nemzetközi szervezet működését megzavarja,

az terrorcselekményt követ el. Vagyis könnyen lehet, hogy a férfi "csupán" rátámadt a határkerítésre vagy egy rendőrre, ezt pedig az M1 máris terrorizmusként interpretálta.

Pénteki szokásos rádióinterjújában a miniszterelnök is előállt a nagy fogással. A hatóságok már fogtak terroristát – mondta, és hozzátette: "tudjuk, kik szervezték a magyar állammal szembeni támadást szerb területről", részletek azonban itt sem derültek ki, a közrádió mikrofonállványa pedig nem kérdezősködött a "terroristáról". Aki ha valóban létezne, a fotóját már minden bizonnyal napok óta trófeaként hordozná körbe a kormánymédia.

Az Index érdeklődött a terrorista után, igaz, a rendőrségtől a TEK-ig ők sem tudtak meg sehonnan semmit. Arról sincs hír, hogy gyorsított eljárásban tárgyalt volna ilyen ügyet valamelyik magyar bíróság, ítéletről pedig végképp nem hallani – írják.

Orbán "jólértesültségének" az is ellentmond, hogy a rendőrség nemhogy terroristáról nem beszél, hanem jelenleg is név- és bármiféle közelebbi információ nélkül keresi a keddi hangadókat.

63 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Mézike
Mégis mit várunk, várnak tőle?
Igaz szó nemigen hagyja el a száját.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Mézike
Mégis mit várunk, várnak tőle?
Igaz szó nemigen hagyja el a száját.
pbalage
Na muti azt a terroristát, amelyiket megfogtak.
A világsajtó már főcímen hozná.
Akkor se fognak ezek a balfaszok terroristát, ha átesnek egy pokolgépen.
F_Viktor
De a birka mélymagyarokban csak annyi marad meg, hogy terroristát fogtak a TEK-esek a menekültek között.
Hasonlóan terjedt az a hír is, a menekültek gyerekeket dobáltak át a 3 méteres kerítésen, csakhogy magukat védjék :-)))

Az a bolond aki ezeket elhiszi, nem a menekültek...
Hellcat
@F_Viktor: Tökéletesen egyet értek...ez HAZUDÁS...nem blöff.
F_Viktor
@pbalage: Írod:
"Na muti azt a terroristát, amelyiket megfogtak."

Igen, lászló petrát a média kísérte be kihallgatására, a terroristáról pedig nincs hír.
De ugyanilyen hazugság az N1 részéről, hogy l.p. és családja fejére vérdíjat tűztek ki.
zöldszem
@pbalage: Még most sem tudom abba hagyni a röhögést!!!
eugen4402
@F_Viktor: Legalább egy fényképet legyárthatnának arról a jól megtermett menekültről, aki a 3 méter magas kerítés fölött kiskorúakat adogat át. Nincs ebben semmi meglepő, hiszen a migránsok között gyakoriak a 3 és fél - 4 méter magas példányok. Aki nem hiszi, járjon utána.
Pálinkafőző Rézüst
De! Találtak valóban! geovi tükörbe nézett, és látott egyet! Rögvest leváltották a tükröt..
F_Viktor
@eugen4402: :-))))

Minek a kép, a videó, a bizonyíték?
Léteznek Magyarországon olyan birkák akiknek elég ha a nyáj kolompos szamara állít valamit...
Boszi27
@F_Viktor 17:32-re: Rengeteg bolond van. A facebookon az ismerőseim ezerrel osztogatják az álhíreket, manipulált videókat, képeket. Van cáfolat is, de azt már nem látják. Leginkább az idősebb hölgyismerőseim a legdurvábbak. Úgy néz ki az idővonaluk, hogy pl:- reggel Csodás napot, hetet kívánnak napocskával, virágokkal, cicamicákkal, szivecskékkel, majd jönnek a migránshírek, onnantól kezdve mocskolódás... golyózápor, vízbefojtás, börtön, akna, amit csak el lehet képzelni minden durvaságot összehoznak. Este megint csillagocska, puszika, holdacska, és pihentető szép álmok. Nekem ez a kettősség nem szimpi. Hogy fér ez meg egy idővonalon??..
dömdödöm
Ennyi erővel bárkire rá lehet fogni hogy terrorista aki nem ért vele egyet . :-(((((((((((((((((((((
Mire számított ? Hazamennek ? Teljesen biztos volt ha nem engedik be őket meg lesznek dobálva .
Szeparepa-
Ennyire még a kedves viktátorunk sem lehet hülye, hogy ilyen feszült helyzetben, globális médiafigyelem kereszttüzében, megengedne magának egy ilyen szerencsétlen blöfföt.. valami alapja kell legyen, bebiztosította magát valahogy biztos.. hiszen nagyon nagy stratéga pszichopata barom..
Rózsika Hatházi
@Szeparepa-: Én azért kinézem belőle. A hatalomért, még a csillagot is lehazudja az égről.
Szeparepa-
@F_Viktor: A blöff szerinted mi? Nem hazugság?
F_Viktor
@Boszi27: Írod:
"Rengeteg bolond van"

Igazad van, tényleg nagyon sok hasonlóságot látok példáddal én a a FB-on.
justhpeter
Szerintem a jövő jövő héten a "terroristából " vagy belügyminiszter vagy TEk-parancsnok lesz, mert a valódi miniszter és tek-főnök hozzá képest balfasz.
F_Viktor
@Szeparepa-: Írod:
"Ennyire még a kedves viktátorunk sem lehet hülye..."

Ő nem hülye (ellenben egy gátlástalan ge@i!), a nyája a hülyék, akiknek bedobta ezt a hazugságot.
De azon sem csodálkoznék ha hirtelen találnának egy menekülés közben hátba lőtt szírt, akit ki lehet kiáltani terroristának.
RonaGyuri
Blöffölt volna? Neki nem kell, egyszerűen kinevezi terroristának a neki nem tetszőket! =))
KERKA
@Boszi27: 18.04
Az ilyen kávézó cica-micás idővonalon már azt is tudni vélik, hogy elfogták az első ISISEs terroristát, azt az apát, aki már Spanyol országban futball edző lett. Akit a határon felrúgott a Petra. Hát kérem, mindenki tetszikeli, és ezerrel megy a gyűlölködés. Ennyi ostoba embert már régen láttam, ami a facén zajlik az már kiveri a biztosítékot.
lampa laz
Kevesebbet nyúljon a zsebébe akkor nem kell megfogni terroriståt.
cs.n.
Az is lehet, hogy félreértette a közmédia. Nem terrorista volt, hanem tenorista a damaszkuszi operaházból.
papa.49
Nagyon hasonlít az ,,1998 lehallgatási botrányra,, ott is volt minden csak LEHALLGATÁS NEM VOLT!!! Hát most itt is van minden csak a TERRORISTA HIBÁDZIK)))))))))))
dömdödöm
terrorista ,hazaáruló , maga az ördög van a túl oldalon , keljél már fel a kurva anyádat , ételdobálás , Hadügyminiszter kirúgása .átengedettt 200 000 ember :-( Ezek a hírek amire rácsodálkozik a nép . ( Vagy nem csodálkozik ) ?
Alzheimer Fauna
Ha a mi szögesdrót bajszú kigénknek kell egy Dimitrov...
"A Reichstag felgyújtása (németül: Reichstagsbrand) a német parlament épületét pusztította el 1933. február 27-én […] Hitler gyorsan kihasználta az adódó alkalmat és a felelősséget nagyon hamar a kommunistákra hárította, elérve pártjuk betiltását. A tűzvészt kihasználva Hitler elérte, hogy felfüggesszék a weimari alkotmány legfontosabb pontjait, és parlament nélkül, szükségrendeletekkel kormányozhasson. A kommunista mandátumokat megsemmisítette, a párt tagjait az ekkor felállított koncentrációs táborokba hurcoltatta. Ezt követően megszavaztatta a felhatalmazási törvényt. A hadsereget nem az alkotmányra, hanem saját személyére eskette fel. Megsemmisítette a demokráciát, diktatúrát vezetett be. Valójában sokakban már akkor felvetődött, hogy a tűzvész kizárólag a nemzetiszocialisták érdekét szolgálta. A Georgi Dimitrov és más Berlinben élő kommunisták ellen indított perben Dimitrov és társai bűnösségét még a korai Hitler-korszak bírósága sem állapította meg[...]"
forrás: wikipedia
Knapp75
Ahogy a menekülteket illegális bevándorlónak át lehetett törvényileg nevezni, úgy lehet belőlük terroristát is csinálni hétfőn délre kétharmaddal!
F_Viktor
@Alzheimer Fauna: Írod:
"Ha a mi szögesdrót bajszú kigénknek kell egy Dimitrov..."

Hasonlót mondtam már akkor, mikor Orbán a kerítést először megemlítette. A kedden életbelépő törvénye, amely válsághelyzet kezelésére kapott szabad kezet, csak még jobban megerősített ebben.
Aki Én
Azt gondolom, hogy ezen az alapon leszünk még páran terroristák. Ráadásul naponta újabb megyékre vezetik be a matrica mellé a statáriumot, vagy mi a tökömet. Ezek annyira szar emberek, hogy már nehéz elhinni. A saját nemzeti nemzetüket basszák át nap mint nap.
Aki Én
...blöffölni a pókerben szoktak. Ez a kisebbség megint a pofánkba hazudott.
Knapp75
Lehet, hogy Gyurcsány az a terrorista, aki Szerbián keresztül beszivárgott az országba...
Ha nem kapcsolják le időben, átveszi a rendőrség irányítását gumilövedékestül!
dömdödöm
Szakállas fazonokat keresnek többezer menekült között . Biztos felismeri valaki mikor mind hasonlóan néz ki . :-(((( Nevetséges ! :-(
Knapp75
@dömdödöm: Szakállas fazonokat? Ha idén nem jön a Télapó, akkor lekapcsolták a határon.
dömdödöm
@Knapp75: A menekült kölkök már megkapták az ajándékot . Könnygáz ,vízágyú . :-(((((((((((
Desischado
Szerintem semmiféle terrorista nincs, csak azért hazudik a csüngőhasú, hogy legalizálja, amit csinálnak a menekültekkel. Na meg, hogy a hős szerepében tetszelegjen. Én azt mondom, hogy szerintem ez a valóság! Ha lenne egy hangyabolhányi terroristájuk, már mutogatnák orrba szájba!
dömdödöm
@Desischado: Megint kitaláltak valamit amivel politikailag fedezni lehet az attakot ? :-(
Desischado
@dömdödöm: Szerintem igen. Ahogy írtam, szerinted nem mutogatnák a terroristát, ha igaz lenne a hír? Egy fenét. Nincs itt semmiféle terrorista. Van viszont helyette mutyi mutyi, adó adó hátán. Szép kövér mutyik és adók!
EGO
A nagyszámok törvénye alapján benne van a pakliban, de nem 10-ből 2!!!
:-)
Yoda69
Ugyanugy hazudott, mint az osszes tobbi menekultekkel kapcsolatos kerdesben.
eszegfu
@Boszi27: 18:04 Ez a "kettősség" ugy fér el az idővonalukon, hogy pozitiv és negativ irányban is a "vonal" végtelen... Teljesen egyetértek Veled! Kiegészitem: én a nem ismerősök fb. bejegyzéseit is időnként elolvasom...u.ezt tapasztalom!
1magyar
Ezekből az életerős férfiakból önként jelentkezőkből katonákat kellene kiképezni fegyverrel a kezükben visszavinni a hazájukba, hogy védjék meg!
Miért olyan lehetetlen ez?
Aki Én
,,Blöffölnek" ezek mindenben. De lássuk csak mi folyik valójában két ,,terrorista" között kis hazánkban:

www.atv.hu/videok/video-20150916-tiltakozo-demonstracio-az-allami-foldek-eladasa-ellen
mate03
@papa.49: A terrorista az, akire Viktor rá mutat!Nyugodj bele,egy emberkét ki szúrnak,és hipp-hopp,van egy terrorista!Ez a mocsok,mindenre képes!Látod!? Alig jöttem ki a kórházból.már ugatok! Még a végén meg köt valaki!
papa.49
@mate03: Örülök hogy itt vagy, nem vagyunk mi már annyira fontosak nekik)))))))))
eszegfu
@Aki Én: 8:28 Pontosan! + dugódij + Matolcsy alapitványai alakitottak egy Zrt-t, hogy megvegyék a volt Luxus áruház épületét + 5 mill. Ft fizetésük lesz az állami cégek vezetőinek... melyek csak a mai hirek!
eszegfu
@mate03: 8:52 De látom "megmaradtál"... ujra itt vagy! Örülök Neked!
magyarbakancs
Terrorista a világon mindenki ki nem osztozik valamely politikus ideológiájával.
Olyan mint a komcsizás,fatisztázás.
Ideológia zagyvaság mint Orbán úr gondolatai.
JAJMÁR
Micsoda? Dehogynem igaz. Ők mondják meg, hogy ki a terrorista, ők mondják meg, hogy mi az államellenes, és egyáltalán ők mondják meg...
de azt nem állítom, hogy tudják is :)
soljanka
Mit kell finomkodni?
Hazudott. Mint legtöbbször.
De őt így szeretik a zemberek. Akkor meg minden rendben van.
JAJMÁR
@1magyar: 08:10 Drágám, időnként amcsi, időnként orosz, néha török, néha francia gépekből hullanak bombák a fejükre, de brit bombázásokról is olvastam. A saját kormányuk sem riad vissza a legdurvább eszközöktől sem, nem foglalkozik a polgári áldozatokkal, még a gyerekáldozatokkal se. A felkelők között pedig ott vannak a terroristák, és akkor még az IÁ-ról szó sem volt, és ez csak Szíria,Irakot, Jement, ...és stb. meg se említettem.
Hova akarod visszaküldeni ezeket az embereket, és kik ellen harcoljanak?
Hiszen polgárháború van, tudod - fennálló hatalom és nép között - melyik oldalra tennéd az általad visszaküldött embereket?
Amikor ők pont azért jönnek el onnan, mert egyik oldalon sem kívánnak meghalni?
(Gondolom persze, hogy te harcba állítanád őket -mint valami eszközt- az IÁ ellen, hogy neked itt, ne kelljen félni.)
Szóval hagyd már ezt a "védjék meg ők a hazájukat" dumát, és nézz utána, mi történik ott.
eszegfu
@Aki Én: 8:28 Kifelejtettem az előbb... értesitőt kaptam a Pest m. Iparkamarától: beindul a "Nemzeti hőszivattyu megteremtése" projekt. Nálam ez vitte a pálmát!
lampa laz
@mate03: jó egészséget, melőbbi gyógyulást.
lampa laz
@eszegfu: 9:08, meg a földmutyi, amit megint gyorsan le akarnak zavarni, hogy mire felébred a nép már késő legyen tenni ellene.
rugacs
Nem O.V. blöffölt a terroristával, hanem te nem ismered a terrorista fogalom meghatározását! Az egy dolog, hogy új szavakat szeretsz alkotni, de azért az sem árt, ha a már meglévőkkel is tisztában vagy.
eszegfu
@lampa laz: 11:02 Azt hiszem, nem kell nagyon gondolkodnunk, szinte "tolakodik" az ember szemébe ez sok mocsok!
mate03
@eszegfu:! Én is örülök hogy itt lehetek!A szövettani eredménye 30-körül lesz meg,addig,van még izgulni valóm! De bízom hogy a második minta is negatív lesz !
eszegfu
@mate03: Kedves Barátom! Ne izguljál... tutti negativ lesz!!! Egyszerüen nem is lehet más, ez nem is lehet kérdés!!!
bretagne
Mint a Balog úr. Arról sem tudott senki, hogy kereszténycsaládokat fogadtak be. Naná, hogy blöffölnek!
Boszi27
@eszegfu: @KERKA: @F_Viktor: A közmondást,- mely szerint madarat tolláról, embert barátjáról lehet megismerni,. ki lehet egészíteni: fb, idővonaláról is meg lehet ismerni. Tudtátok hogy van László Petra mellett fb. oldal? 500 fölötti kedvelővel. Ők támogatják azt, hogy egy gyerekével menekülő apát fel kell rúgni. Elképesztő...Az egyik megosztó idővonalán található még ez is : "A szeretet türelmes, a szeretet jóságos, a szeretet nem féltékeny, nem kérkedik, nem is kevély.
Nem tapintatlan, nem keresi a maga javát, nem gerjed haragra, a rosszat nem rója fel.
Nem örül a gonoszságnak, örömét az igazság győzelmében leli.
Mindent eltűr, mindent elhisz, mindent remél, mindent elvisel. A szeretet nem szűnik meg soha."
•..• •❥¸.• * •..• •❥¸.• * •..• •❥¸.• * •..• •❥
- Szent Pál szeretethimnusza-
eszegfu
@Boszi27: 7:31 Lehet, hogy van a lelkében szeretet... talán az "igazi magyar honfitársak" iránt...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.