További, az eddigieket is meghaladó méretű tömegek indulhatnak el Európa felé – mondta Kiszelly Zoltán politológus vasárnap az M1 aktuális csatorna reggeli műsorában.

A szakértő szerint ez nagyban köszönhető a német és a svéd befogadó politikának.

Miután azonban az akár milliós iraki, vagy akár nigériai tömegek elindulnak, akkor az európai országok dönthetnek, vagy megvédik a határokat, ahogy Magyarország, viszont ezzel csökkentik a nemzetközi elfogadottságukat, vagy átengedik őket, ezzel pedig összeütközésbe kerülnek az uniós törvényekkel és saját polgáraikkal.

A politológus szerint azokban az országokban, amelyekben volt valamilyen választás az elmúlt hónapokban, az emberek inkább a mostani bevándorláspolitika ellen szavaztak, vagyis nem elégedettek a jelenlegi európai állásponttal.

"Azt, hogy a jelenlegi Európának vége van, azt mindenki tudja, az viszont, hogy milyen új Európai Unió lesz (...) az a német választásoktól függ" – mondta, hozzátéve, hogy legközelebb 2017-ben lesznek választások Németországban és sok más európai államban is.

11 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Peller Anikó
@fradis: valóban, németországban 10 millió bevándorló él, a purdéval együtt olyan 16 millió, ezek jelentős része török. A török elsősorban dolgozni ment németországba, viszonylag kevés zavart keltettek, vettek autót, hazajárnak, nagy általánosságban mondhatni, ott élnek.

EGYIK SEM kötöz a hasára dinamitot, hogy felrobbantson ártatlan embereket valamiféle vallási indíttatású bosszúból, valamiféle iszlamista megfontolású fehéremberes gyűlöletből.
Nem gondolom, hogy bizonygatni kellene, a németországba bevándorló magyarok, lengyelek vagy akár a románok lényegesen másmilyen habitusúak lennének.

A mostani áradat nem ilyen összetételű, dolgozni nem fog, mert nem is tud, nem is akar. Műveletlen, soha nem is dolgozott, nem azért jön európába, csak egyetlen dologhoz értenek, lett is sok kicsi bevándorló bőven.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
JAJMÁR
Azt is nézni kell, hogy ki mondja, miért, aztán, hogy mit.
1magyar
Egyetlen menekülteket pátyolgató unios vezető sem a saját vagyonát osztja fel közöttük hanem a népét.
Mézike
@Peller Anikó: Akkor te nagyon nem jó vagy, vagy sajnálatra méltó.
Azaz szánalmas!
Eriksson
Nagyon félhetnénk a jövőtől, ha igazaknak bizonyulnak a jóslatok. Lehet, hogy olyan jövő köszönt ránk, melyet az ellenségeinknek sem kívánunk. Soha nem kell a messziről jött embernek hinni, még ha ajándékkal jönne is. Pláne akkor nem, ha ők követelik tőlünk az ajándékot.
cs.n.
"A szakértő szerint"
Ja, az m1, a kosútrádió, meg a századvéges, nézőpontos szakértők. Ezek annyira a kormány alfelére vannak csatlakozva, hogy azt se hiszem el, amit kérdeznek. Az objektivitás meg a tárgyilagosság távol áll ezektől a közpénzen eltartott pártcsicskáktól, elég gáz, hogy a magyar közéletben csak az ilyen "szakértők" számítanak mérvadónak.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.