Magyarország csak ahhoz elég, hogy belepisiljen a medencébe

Horvátország, Szerbia, Szlovénia, Románia és Magyarország az elmúlt napokban látványosan megmutatta a világnak, mire gondol a magyar köznyelv, amikor azt mondja: "ez aztán balkáni". Itt kérem az a szokás, hogy ha gáz van, akkor dögöljön meg a szomszéd tehene is, sőt, ha lehet, akkor csak a szomszéd tehene halálozzon el. Ha ez megtörtént, akkor mi köszönjük, jól vagyunk, nem kívánunk részt venni a falusi szolidaritásban.

Külügyminisztereink és miniszterelnökeink nem gondolkodhatnak máshogy, csak ilyen balkáni módon – elvégre ennek a gondolkodásnak megfelelő stílusban üzengetnek egymásnak a nyilvánosság előtt, mintha megszűnt volna az európaiság eszménye, a diplomácia, mintha nem kellene már a következő napokban összefutni Brüsszelben, és úgy csinálni, mintha közös megoldásokat keresnénk (nem mintha keresnénk) és nem a szomszéd tehén kinyiffanásáért szurkolnánk.

Ebben mindannyian hibásak vagyunk. Kormányzati, pártpolitikai segítséggel elmerülünk kis közép- és kelet-európai pocsolyánkban, alig érdekel bennünket, mi történik a világban, mondjuk tőlünk 500 kilométerrel távolabb, a külpolitika is csak akkor érdekes, ha Juncker videón rögzítve nyakon teremti és lediktátorozza Orbánt.

Pedig a jövőnket befolyásoló dolgok legtöbbször nem itthon dőlnek el, akkor is, ha a magyar belpolitika azt sugallja, ő ural mindent. A problémáink megoldása sem mindig itthon található. Igaz ez a migrációs válságra is.

Azt mondja például Tarjányi Péter biztonságpolitikai szakértő, hogy oda kell menni Törökországba, ott kell szűrni, ki menekült, és ki nem, valamint a görög határt is zárni kell – és egyedül senki nem tudja a migránsok tömegét feltartóztatni. Ezzel a véleményével persze nincs egyedül. Hozzá szokták ehhez még tenni a szakemberek a szír válság megoldásában való európai, akár katonai segítségnyújtás szükségességét is (ami egyébként a napokban már érik is, hiszen a franciák bombázni készülnek az ISIS állásait).

És máris oda jutunk, hogy Franciaország, Németország, Nagy-Britannia, Oroszország és az Egyesült Államok kezében van a probléma végleges megoldásának kulcsa, a tüneti kezelésé pedig legjobb esetben is Brüsszelben: a kiéhezett és válságtól szenvedő Görögország határát is csak közösen, uniós szinten lehet védeni, a török táborokban is csak közösen lehet fellépni. Magyarország egy ilyen helyzetben egyedül ahhoz elég, hogy belepisiljen az amúgy is piszkos közös medencébe. Ettől neki rövid távon nyilván kellemesebb lesz, de a vízcserét már csak a nagyok tudják elvégezni.

A kérdés az, hogy ott akarunk-e ülni az asztalnál, amikor a megoldásról és a vízcseréről határoznak. Egyelőre úgy tűnik, jó az nekünk, ha rövid távon kellemesebb az érzés, a többiek meg azt csinálnak, amit akarnak. Nélkülünk, elvégre az ő tehenük nem a mi tehenünk.