Nyugtalanító esetről számol be a hvg.hu, melynek kapcsán az ember azért megkérdezi: tulajdonképpen miért fizetjük a járulékokat, és amit fizetünk, az miért stadionokra megy, miért nem például az egészségügyre?

A lap szerint egy hatvan éves nő, Margit, hétfő hajnalban egyértelműen az agyvérzés (stroke) tüneteit mutatta (erős fejfájás, magyas vérnyomás, hideg verejtékezés, kötött tarkó). Férje, aki maga is mentőorvosként dolgozott, hívta a mentőket, akik csak akkor voltak hajlandóak kijönni, amikor közölte, stroke-ra gyanakszik. "Jó, akkor megnézzük" – lelkesedett a diszpécser.

A 25 perc után kiérkező mentők legalább ennyire odaadóan fogtak a feladathoz: ugyan elvégezték a rutinvizsgálatokat, de az egyértelmű stroke-gyanú ellenére sem akarták kórházba vinni a beteget, csak amikor férje jelezte, ért a szakmához, és ez bizony agyvérzésnek tűnik. Ám a mentők ekkor sem hoztak szakmai döntést, hanem megkérdezték az asszonyt

na, akar kórházba menni?

Nem akart, de ilyen helyzetben a döntés nem a beteg kompetenciája. A férj tovább győzködte a mentősöket és a feleségét, ennek során állítólag még az is elhangzott, hogy

majd el kéne menni a háziorvoshoz!

Végül az asszony kórházba került (saját lábán kellett lemennie a mentőbe, ami agyvérzés esetén ellenjavalt), a CT pedig kimutatta: a férj szakmai tudása és megérzése helyes volt. Az asszonyt azóta meg is operálták.

A férj most azt állítja, felesége túlélési esélye 50-50%, és ha életben is marad, élete végéig gyógyszerekre szorul majd.

Ha én Józsi bácsi vagyok, a lakatos, a feleségem már halott lenne

- tette hozzá.

A hvg.hu megkereste az OMSZ-t is az esettel kapcsolatban, de cikkük megjelenéséig nem kaptak választ.

6 hozzászólásarrow_drop_down_circle

papa.49
A győrfi szarvivő miért nem nyilatkozik, ja éppen nyalatkozik))))))))))
papa.49
A győrfi szarvivő miért nem nyilatkozik, ja éppen nyalatkozik))))))))))
wagabund
mitől lett volna jobb kedvük? csak nem munkahelyi feszültség miatt volt ez a lazaság?..
ahhoz az ellátandónak van valami köze?
Fradigege
A mentősöknél mindenkinek fel kellene állni a gcbe és ott hagyni az egészet. Abban a pillanatban összeomlana a rendszer.
Nyuszicsibe
Most lehet engem fikázni, de ha egy roma nő lett volna, aki életében egy huncut vasat nem fizetett tb-t, de az egész rokonság ott áll a háta mögött, úgy ellátják, mint a pinty. Tudom, rasszista vagyok, mielőtt szólnátok.
csa-csa
"Mosolyogjon! Mondjon egy rövid mondatot! Emelje fel mindkét kezét! Nyújtsa ki a nyelvét! "
MME! ez a teszt neve, amit egy laikusnak egyszerű ellenőriznie! Erre már ki sem jönnek mert nem hiszik el? Mit képzel ez a tetves bagázs! ott hagynak megdögleni az erősebb jogán!!!???Remélem velük és a családjukkal is így bánnak egyszer!
Desischado
Eszem áll meg! Mondjuk, nem lep meg. És én is hiányolom győrffy koma nyilatkozatát! Most kéne szövegelni! Gyalázat, ami történt! Elhiszem, mert nekem is vannak negatív tapasztalataim mentősökkel, tisztelet a kivételnek!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.