Galambos Lajost – alias Lagzi Lajcsit – kedden vették őrizetbe feleségével és egy 39 éves táti férfival együtt, mert a gyanú szerint áramot, vizet és gázt lophatott. A Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság lopás és vesztegetés bűntett elkövetésének gyanúja miatt indított eljárást ellenük – írta a Velvet.

A lap elérte Galambos ügyvédjét, Berényi Andrást, akin keresztül ezt üzente a magát ártatlannak valló mulatós zenész:

Az ügy egy régre visszavezethető, személyes konfliktuson alapul. A gyanúsítás ellen panasszal éltünk. Ügyfelem azt üzeni, hogy nem szorul rám hogy bárkit is megvesztegessen. Nem ilyen ember. Múlt pénteken még ingyen adott koncertet fogyatékkal élő gyerekeknek.

Hiába kérdezett rá a Velvet, hogy hogy jön ide a vesztegetés, Berényi csak annyit árult el, majd a bíróságon kiderül holnap.

Az ügyet a Pest Megyei Főügyészség viszi, amelynek szóvivője, Gyugyi Csilla elmondta az oldalnak: az ügyészség leghamarabb csütörtökön indítványozhatja a férfi előzetes letartóztatását a nyomozási bíró előtt.

19 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
wagabund
átgondoltam...egy szakember a piacon (igaz, a kocsmában)megemlítette, hogy nem úgy van az, hogy csak lopom az energiát...ahhoz jól képzett szerelő kell, aki ezt megszereli...
...namost a hibapont itt figyel be...ha Galambos erre alkalmazott néhány szakembert, de akár egyet is, akkor már zsarolható..mert annak a szerelőnek is jól jön az a kis pénz..de a több mégjobban...namost bármilyen lojális is az a szerelő, a szakmai hitelével, és börtönnel játszik...tehát a tétet emeli...ha Galambos beint, akkor megy a névtelen levél..
innentől kezdve látjuk az eredményt..
persze a szerelő sem ússza meg, sőt ő bukik a legnagyobbat, csak még nem tudja...
...mondta egy nyugdíjas szerelő...

-na, még egy fröccs?
sokanvagyunk
A gyanú szerint megfújta a lét... - akkor csak szakmai ártalom lehet a vád. :)
pagoda
Mindig így kezdődik: "nem vagyok bűnös".
Macskaszem
Lajosunknak nem volt elég a nemzeti rezsicsökkentés, többet akart, de bebukta. Hablatyolt valami 500 ezerről, amit telefonon kértek tőle "kölcsön",de amilyen spórolós, biztos nem akart kötélnek állni, a zsaroló villanyszerelő viszont felvette a beszélgetést, és borított. Igaz, hogy a fürdővízzel együtt kiöntötte önmagát is.
eugen4402
Ha üzenni akar, váltson műfajt. Pl. vegye rockoperásra a figurát, valahogy így:
"Magyarok!
Férfiak és asszonyok!
Hallgassátok Lajcsi vezért!"

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.