Egészen hátborzongató történetről számolt be Jávor Benedek, a PM EP-képviselője Facebook-oldalán.

Íme:

Amikor egy civil jogvédővel beszélsz telefonon, majd a vonal szakadozni kezd, és váratlanul elkezdi visszajátszani a beszélgetéseteket az elejéről, miközben az ember, akivel telefonáltál, felhív a másik telefonodon – na az priceless.

Én nem vagyok túl paranoid, és sok minden furcsaságot ráfogok a vacak roamingra meg a szolgáltatókra, de a szolgáltatók konkrétan nem rögzítik a beszélgetéseteket, tehát vissza sem tudják játszani. Másvalaki viszont ezek szerint rögzíti, és ez nem az első, nem is a második ilyen eset volt. Úgyhogy ha szabadna látnom a bírósági határozatot a lehallgatásom engedélyezéséről. Vagy az igazságügyminiszter hozzájárulását

- írta Jávor.

33 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Cicamama55
Fogást keresnek rajta...Karácsony Gergőhöz, Harangozó Tamáshoz hasonlóan -legalábbis szerintem-megbízható, szavahihető politikus, akihez hasonlót bizony nagyítóval is nehéz találni a mai politikusok között.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Freewolf
@Főlökött: Arról a városról én is olvastam. Egyébként arról is, hogy a könnyű drogok a kemények előszobája. Nem szerencsés olyan szereket legalizálni, amitől hülye lehet az ember fia!
Főlökött
@Freewolf: Épp arról regéltem, hogy olyan környezetet-állapotot kell teremteni, melyben nem az embör lüke fiacskájának termesztenék - fogyasztásra, hanem szigorúan, csakis! - gyógyászati célokra! Ez ott bevált.
Na ez a nem mind1 :)

Amúgy ha kábulni akarok, megnézem az 'elfogulatlan' média általi közvetítéseket - híreket, jobb mint a kábítószer :) Mondhatni ütősebb :)
Lepényleső
A héten lett megszavazva,hogy semmi ilyesmi nem kell a dologhoz,még a házkutatáshoz
és a motozáshoz sem. Migránsok hátán olyan törvények,mint a harmadik birodalomban.
Jó reggelt uram,ez a Magyar valóság. Senki nem szólt,hogy hol él?
Tényfeltáró
@Lepényleső: Most már csak a gestapo elnevezés felvétele van hátra.
kamazuka
Ha a zöld számot hívja, lehallgatása ingyenes!
Toby
@kamazuka: Amennyiben egy olyan rövid sms-ed érkezik, amely nem adja ki a küldő számát, akkor joggal alapozhatsz arra, hogy manipulálják a mobilodat, mind az okostelcsi, mind a hagyomás "buta" telcsi veszélyben van, mind a kettőbe "bele tudnak lépni" !
Az okos telcsi kínálja a lehetőséget, csak ennyi a különbség !

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.