A Netrisk.hu saját adatai szerint vasárnap estig az érintettek 48 százaléka élt azzal a lehetőséggel, hogy a visszavont engedélyű Astránál kötött kötelező biztosítását közös megegyezéssel felmondja, és október elsejei hatállyal azt egy másik biztosítónál kösse meg.

A felmondásoknak szeptember 30-ig, szerdáig kell beérkezniük, így a még várakozóknak kevesebb mint három napjuk maradt – hívta fel a figyelmet az online biztosításközvetítő portál az MTI-hez eljutatott hétfői közleményében.

A Netrisk.hu az Astránál kötött összesen mintegy 160 ezer kgfb-szerződés 15 százalékát kezeli. Minden Astra-kötelezővel rendelkező autósnak azt ajánlják, hogy feltétlenül éljen a lehetőséggel, és vigye át másik biztosítóhoz a kgfb-szerződését. Aki nem így tesz, nehéz helyzetbe kerülhet, a jogszabályok értelmében ugyanis károkozás esetén a károsult közvetlenül a károkozótól is követelheti a kár összegét – idézi a közlemény Sebestyén Lászlót, a Netrisk.hu vezérigazgatóját.

A kötelező biztosításoknál az ügyfelek nagy része az árat figyelembe véve dönt, hol köt szerződést. A Netrisk.hu adataiból kiderül, hogy a szerződők harmada az Astra engedélyének visszavonása után más szempontokat is figyelembe vett, és nem a legolcsóbb ajánlatot választotta. Az összevont román pénzügyi felügyelet (AFS) augusztus 26-án fizetésképtelenné nyilvánította a romániai Astra biztosítótársaságot, megvonta működési engedélyét és csődeljárást kezdeményezett ellene, miután a társaság nem hajtotta végre a hatóság által előírt feltőkésítést.

A romániai hivatalos közlönyben augusztus végén jelent meg a biztosító tevékenységi engedélyének visszavonásáról és a felszámolás elrendelésének kezdeményezéséről rendelkező határozat.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.