Egy tavalyi törvénymódosítás adta lehetőséggel élve az FHB Bank most bejelentette, hogy belép a takarékszövetkezeti integrációba, a Szövetkezeti Hitelintézetek Integrációs Szervezetébe (SZHISZ) – írja Az FHB beült a tutiba című hosszú feltáró cikkében a 444.hu.

A hivatalos indoklás szerint ez azért jó az egész szektornak, mert

így a takarékszektor megfelelhet majd a Magyar Nemzeti Bank egyik új rendeletében szereplő Jelzáloghitel-finanszírozás Megfelelési Mutatónak, azaz JMM-nek. A JMM-rendelet azt írja elő, hogy a magyar bankoknak 2016. október 1. után legalább 15 százalékban hosszú lejáratú értékpapírokkal, főleg jelzáloglevelekkel kell finanszírozniuk a jelzáloghiteleiket.

Csakhogy a takarékok intgráció nélkül is hozzáférnének az FHB jelzálogleveleihez. Kérdésre válaszolva ezt az SZHISZ is megerősítette, hozzátéve, hogy az integráció azért is jó, mert "a takarékszektor így nem lesz kiszolgáltatva más piaci szereplőknek", vagyis elsősorban az FHB-nak. 

Kérdés azonban, hogy ez az egész miért jó az FHB-nak, ugyanis

az integrációba lépés alapesetben hatalmas áldozatokkal jár. A tagok lemondanak önállóságuk jelentős részéről, és elfogadják, hogy az SZHISZ és a Takarékbank rájuk kötelező szabályokat határozhat meg, és a Takarékbank utasíthatja is őket.

Ez alól a szabály alól egyébként lehet felmentést kérni, de akkor megszűnik a tőkemegfelelési kockzatközösség.

Ami a piacon tőkehiányos banknak tartott FHB számára igazán izgalmas lehet, az az integráció számára rendelkezésre álló pénz:

Sok rossz mellett azonban van egy dolog az SZHISZ-ben, ami igencsak csábító lehet az FHB-számra: a 136 milliárd forintos állami szavatolótőke, és a szektor korábbi intézményvédelmi alapjaiból még kb. 20 milliárd forint.

Az FHB nem válaszolt erre a kérdésre, a SZHISZ pedig azt mondta, hogy

Az FHB SZHISZ-be való belépésének semmi köze nincs az állami tőkejuttatáshoz, minthogy az FHB-csoport eddig is, és a jövőben is képes lesz egyedileg megfelelni a jogszabályok által előírt tőkemegfelelési előírásoknak.

Az FHB és a takarékszektor közeledése kiverte a biztosítékot Csányi Sándor OTP-vezérnél is (a videón 01:25:00-től), mivel a kormányzati szereplők többször világossá tették, hogy

politikailag megbízható versenytársat alkotnának az OTP-nek.

Egyébként a Takarékbankot és az SZHISZ-t is az FHB-t irányító Spéder Zoltán korábbi FHB-s munkatársai vezetik. Az igazi kérdés csak az, hogy az FHB kap-e felmentést az utasításokkal kapcsolatban, ugyanis:

a takarékintegrációhoz hasonló közösségeknél nem kell a tőkemegfelelési szabályokat egyenként alkalmazni a tagokra, elég, ha a csoport egésze megfelel azoknak. Viszont csak akkor alkalmazható ez a szabály, ha a csoport minden tagját utasításokkal irányíthatja egy központi szerv és az egész csoport kockázatvállalási közösséget képez.

A történetnek biztosan nincsen vége, mivel sok függ attól, hogy az FHB végül kap-e felmentést:

Ha nem, akkor a tőzsdén várnak furcsa pillanatok a cégre, ha viszont igen, akkor pedig azzal kell számolniuk, hogy a versenytársaik (főleg az OTP, ami Csányi fenti beszéde szerint tényleg nagyítóval figyeli az FHB legkisebb ballépéseit is) uniós hatósághoz fordulnak.

18 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Cicamama55
Brókerbotrányokból "kimentett" pénzek befektetése...
nezelodo
Ezek után csodálkozunk, hogy az egészségügyre, oktatásra, fejlesztésre nem jut pénz, csak a mutyira, stadionokra, meg önmaguk jutalmazására!? Megérdemelnék ezek a döntéshozók, hogy nekik is a KLIK adagolja a pénzt, és fizesse a járandóságukat.
lampa laz
A fidesz nagy tehetség a választók agyának blokkolásában. Most napi 5x-i étktezésnek ott van nekik a menekült ügy, ők meg addig a háttérben nyugodtan intézhetik a felszaporodott piszkos ügyeiket.
Desischado
Pénzmosoda! És mutyisztán! Ennyi, nem kell ezen csodálkozni. Ez a vén luvnya pénzért bármire hajlandó!
Toby
@volvós: Lehet, hogy az Ecseri úti "szakközépben" kapta, frissen nyomtatva !
Lepényleső
Elkerülhetetlen lesz a nagymosás,de addigra csak a gatyák maradnak,nem akik hordták.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.