Áll a bál a Boglárka apartmanparkban: kedd este körülbelül negyven lakásban lekapcsolták a gázszolgáltatást – írja a Bors.

Eddig csak sejteni lehetett, hogy a Lagzi Lajcsi érdekeltségébe tartozó tatai apartmanparkban nemcsak az árammal, de a gázzal is gondok voltak, kedd estére az ott lakók számára egyértelművé vált, hogy nagy bajban vannak.

Nagy bajban vannak Lagzi Lajcsi lakóparkjának lakói

A gázszolgáltató ugyanis a hatvan lakásból álló komplexumban a lakások több mint felénél kikapcsoltatta a gázt.

Felháborító ez az egész, ami itt folyik, felfogni sem tudjuk ezt az egészet, csak kapkodjuk a fejünket és követjük az eseményeket. Kétségbe vagyunk esve, szerdán például mindenfelé előzetes tájékoztatás nélkül megszüntették a gázszolgáltatást a lakásunkban. A társasház tele van gyerekekkel, aggódunk értük, mert fogalmunk sincs, mi jöhet még! Mi vagyunk bajban, pedig mi rendesen fizettük a megállapított összegeket. Most, hogy jön a hideg, hogyan fűtsünk?

 – panaszkodott egy éppen hazatérő hölgy, aki elmondta, elképzelésük sincs, mikor lesz újra gáz a házban.

Többen összefogtunk, és megbeszéltük, hogy mindannyian kiköltözünk, amint lehetőségünk lesz rá. Nyugodtan szeretnénk élni, és nem akarunk váratlan kellemetlenségeket.

14 hozzászólásarrow_drop_down_circle

pbalage
@nemkati: valamelyik híradóban (egyáltalán nem az M1) volt pár mondat a bérlőkről, hogy azért nem a Komárom-Esztergom megyei bíróságra került az ügy, mert akkor a bűncselekmény veszélyének fennforgásának folytatásának minősített esetének blablabla.
A lényeg, hogy a lakópark tele van ilyen rendőr ügyész mafferrel.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
pagoda
Szerintem minden lakó tudta, hogy 25 ezer ft túl kevés a rezsire.Nem olyan hülyék ma már az emberek!!!
Szeparepa-
Tekintve hogy az áram is ilyen extra "energiatakarékos", hát addig is, amíg megoldás nem lesz, árammal is lehet fűteni és főzni... Aki itt vett lakást, csak van pénze egy rezsóra meg egy-két kis villanyradiátorra, amúgy létezik gázpalackos megoldás is... Nem emiatt aggódnék a helyükben, hanem amiatt inkább hogy az ingatlanom - nyilván már ha nem bérlakás, hanem megvettem - értéke hogy fog csökkenni az események miatt...
levarosbukta
@Szeparepa-: A megvett lakások nem esnek bele a szórásba, csak a bérelt lakások. A megvett lakások rendelkeznek saját mérő órákkal és a szolgáltatók felé fizetnek. Csak a bérelt lakásokban élőknél van gubanc.
Szeparepa-
@levarosbukta: Ja értem... az még akkor a jobbik eset... Ezzel együtt is csökkenni fog, sőt csökkent nyilván a négyzetméterár ott, és szerintem nem kicsit, hanem nagyon... Tehát az oké, hogy a tulajok megússzák a villany és gáz mizériát (legalábbis egyelőre), azonban ez extrém negatív reklám, és ha el akarják adni egyszer, akkor pisloghatnak, mert egy rosszhírű lakóparkban ill. társasházban lakást venni, nem hinném hogy tolongani fognak... max nagyon ár alatt lesz eladható... másszóval az ára jelentősen csökkenni fog vagy már csökkent is... szerintem...
kisangyalom13
Miért vannak nagybajba a lakók lakóparkban, 10-évig minden rendben ment?
Szolgáltatók mulasztásáért miért nem felel senki sem?
Tippadók miért nincsenek letartóztatva?
Lagzi Lajost kik zsarolták, hogy fizessen a szolgáltatók elkerülő vezetékek kiépítéséért?
Magyarországon virágzik a szolgáltatók trükkös lopása, miért nem felelős senki más, csak Lagzi Lajos?
Nevetséges a szolgáltatók hozzáállása, mivel minden adat éveken keresztül számítógépen kezelik?
Minden csalót meglehetne fogni, ha érdeke volna a vezetőknek, de így is nyereségesek, kapják évvégén a jutalmakat a korrupcióért!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.