László Petra interjút adott a Heti Válasznak, amelyből már tegnap láthattak az olvasók ízelítőt, például azt, hogy az egykori operatőr saját személyes tragédiáját is bedobta a sajtónak. Mára viszont megjelent az egész anyag, ami még azért tartogatott néhány meglepetést, többek közt azt, hogy jobboldali, de azt kikéri magának, ha lenácizzák. Íme néhány idézet.

A röszkei rugdosásról:

Halálfélelmem volt, azt éreztem, hogy legázolnak, eltaposnak. Ha nincs kamera nálam, nyilván kézzel védekeztem volna, így viszont maradt a lábam és azok a borzasztó rúgások. Szégyenletes pánikreakció, de mégiscsak reakció, azaz válasz valamire. Nem kezdeményeztem erőszakot, csak a futás helyett – helytelenül – a védekezést választottam.

A kigáncsolt szír apáról:

Egyik oldalon ott a náci boszorkány, a másikon a meggyötört menedékkérő, akit berendezett lakás vár Spanyolországban, a gyermeke pedig Cristiano Ronaldóval passzolgat. A férjem azt olvasta a neten, hogy a derék fociedző Törökországból indult útnak, azaz nem közvetlen háborús menekült. Aki aztán az intézkedő rendőrnek ellenszegülve kitört a magyarországi gyűjtőpontról. A korábbi Facebook-borítóképe alapján egy terrorszervezet tagja lehetett, és egyes források szerint több tucat ember haláláért felelős.

A menekültek miatt megszakadó szívről:

(...) amikor korábban a határon forgattam, és láttam például, ahogy 130 férfi préselődik fel egy vasúti felüljáróra, megszakadt értük a szívem. Fiatalok voltak, de olyan elcsigázottak, hogy bármelyikük lezuhanhatott volna.

A 444-ről és társairól: 

A 444.hu és társai már az eset napján nevesítettek, köröztették a képemet – miközben nem akadt sajtótermék, amely le merte volna írni a 71 menekültet a halálba küldő embercsempészek nevét. Nekik szabad inkognitóban maradniuk, nekem hamar elfogytak a jogaim.

A férje rákos beteg édesanyjáról, aki szembesülve az unokái jövőjének szétesésével összezuhant, majd kórházba került:

A morfiumtapaszok még kisegítik ugyan, de napokon belül meg fog halni, én meg nem tudok mellette lenni, mert félek emberek közé menni. És hiába mondanám például a 444.hu-ra vagy Györfi Andrásra, hogy gyilkosoknak tartom őket, úgyis én maradok a közellenség. Csak addig látok előre, hogy helyt kell állnom a büntetőeljárásban: garázdasággal vádolnak.

41 hozzászólásarrow_drop_down_circle

nyanya001
@Freewolf: Szegénykém, már te is az őrület küszöbét súrolod ! :)
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Gonoszgólya
@Freewolf: Esetleg a fentebb felvázolt képhez valami gondolat?
Desischado
@Gonoszgólya: Ez pontosan így van! Jól mondtam, cimbora! Éljenek a farkasok, én imádom őket!
Desischado
Bocsánat, azt akartam mondani, hogy "jól mondtad". És tudom, hogy melyik farkasra gondoltál.
Fradigege
Nézzétek. László Petra egybe akarta tudni a "szíriaiakat!", hogy a kamerája fókuszában az összes benne legyen. Erre ezek nem szétszélednek?!!! A krv életbe! Belerúgok, bzmeg, így egybe letudom őket filmezni, gyík! De szétszéledtek. Így történt, no. Ahelyett, hogy békésen egy irányba futottak volna, akkor nem kellett volna rúgdosni. És le tudta volna nyugiban, jó gázsiért őket filmezni. Kemény szakma a nyalás. Nem volt ott egy rendező, aki igazgatta volna őket, hogy ...
Valahogy így:
www.youtube.com/watch?v=NjGuz_6KlsI
Freewolf
@Desischado: Amit gólyának írtam, nálad is megáll!
Desischado
@Freewolf: Nem mondom, kit nevezzél köcsögnek, mert jól nevelt vagyok! De azt mondom, hogy bagoly mondja verébnek, hogy nagyfejű! Nem is értem, hogy lehet az avatarod ez a csodaszép farkas! Nagyon messze vagy tőle!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.