Elvághatta egy időre magát a magyar politikai és egyházi vezetés a római katolikus egyház feje előtt, ezért elmarad Ferenc pápa magyarországi látogatása – írja a Bors.

Áder János köztársasági elnök még 2013-as vatikáni látogatásakor személyesen hívta meg a pápát, és akkor a 2016-os évet ajánlotta. 

Csakhogy idén nyáron a magyar kormány szögesdróttal és kerítéssel tartotta távol a migránsokat a déli határon. A pápa azonban kiállt a menekültek befogadása mellett, egyszer még háborúnak és gyilkosságnak is nevezte a migránsok visszatartását.

Később a magyar kerítésre utalva kijelentette, hogy előbb-utóbb minden fal leomlik. Arra szólította fel az európai plébániákat, hogy fogadjanak be egy-egy menekült családot.

A magyar katolikus egyház azonban ennek nem tett eleget, illetve nem vett részt a migránsok ellátásában, segítésében. Ráadásul Kiss-Rigó László szegedi püspök úgy nyilatkozott: Ferenc pápának fogalma sincs a magyar helyzetről, pedig nem beván­dorlás, hanem invázió zajlik.

Ezek után nem csoda, hogy Ferenc pápa hivatalos 2016-os programjában Magyarország nem szerepel, ellenben ott van Lengyelország, Örményország és Málta is. 

89 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Feraj49
Na akkor tessék megvonni az állami pénzügyi támogatásokat a katolikus egyházaktól ! /nem kis összegről van szó /Továbbá az egyházi személyek adómentességét eltörölni , az államtól kapott egyházi személyek nyugdíját megvonni. A keresztény templomok állami felújítását felfüggeszteni. Egyházi iskolákat visszavenni és állami kezelésbe adni. Pápa "elvtárs" már elég sok diktátor van,akik Mo.-nak diktálni akarnak. / pl. Terroristák , Röszkei incidens /
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Rejtö Jenö
@JAJMÁR: valaszolni mar nem erölteted meg azt a pici agyad, csak megint a keritessel dobalodzol. Sötet vagy!
Rejtö Jenö
@keresztapa: jol beszelsz. A zsido röhög a keresztenyeken, mert mig ök a Luziferhez addig a hülye kereszteny egy zsidohoz fohaszkodik , imadkozik;-)))
JAJMÁR
@Rejtö Jenö: 11:02 okt.2.án válaszoltam neked abban a stílusban, amilyenben megszólítottál! De lásd kivel van dolgod, nem kell keresgélned, iderakom újra:

"Fölösleges a maffiáért messzire nézned! Felőlem bekerítheted magad, ha arra járok, majd dobálok be banánt :)))"
Na jó, ha a banánt nem szereted, dobálhatok kókuszdiót is :-D
Rejtö Jenö
Ez a hozzászólás törlésre került. Többszöri törlés a felhasználó kitiltását vonja maga után.
JAJMÁR
@Rejtö Jenö: 11:24 Annyi butaságot hordasz össze, hogy -bocs- feladom, nem vagy méltó válaszra :(
(De mivel én "jó" vagyok, még egy uccsó tanács neked: ne magadból indulj ki, ha másokat minősítesz, mert az magában hordja a kudarcot)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.