Az egyházi élet szereplőinek egy része – a "térdre, csuhások"-incidenst gyorsan elfeledve – mindig is ott volt, mikor a Fideszt kellett kiszolgálni. Most a Csongrádi Református Egyházmegye mutatott jó példát szervilizmusból.

Ugyanis sikerült az alábbi 4 pontos közleményt kiadniuk, ahol nemcsak, hogy a kormányt dicsőítik, de a migránsokkal szemben mérsékelten keresztényien nyilatkoznak.

Íme változtatás nélkül az írásuk:

1) Valljuk, hogy a teremtő Isten szabta meg a népek idejét és helyét, hogy hol lakjanak. Ebből következik, hogy egy ország és nép vezetői védik azt a területet és az ott lakókat, amit Isten nekik kirendelt.

Hálát adunk Istennek, hogy országunknak jelenleg olyan kormányzata van, amelyik Istentől kapott feladatának tekinti hazánk és népünk védelmezését (Róma 13,1-8.), úgy, hogy közben a felebaráti szeretet szorgalmazza és gyakorolja a hazánk területére érkezőkkel szemben.

Továbbá, hálát adunk Istennek a rendvédelmi erők határőrizeti tevékenységéért, amit – mint helyben lakók, közelről is tapasztalva – szakszerűnek, arányosnak és emberségesnek ítélünk. Látva, hogy a rendvédelmi erők tagjaira nagy pszichikai és lelki nyomás nehezedik, felajánljuk segítségünket az állomány szükség szerinti lelkigondozásában.

Megalapozatlannak és elfogadhatatlannak tartjuk azok megnyilvánulásait, akik mindezért hazug kritikával illetik hazánkat és kérjük őket, hogy gyakoroljanak önkritikát!

2) Tudatában vagyunk annak, hogy a bevándorlók többsége olyan országokból érkezik, melyek Jézus Krisztusnak és a keresztyénségnek nyílt ellenségei, s melyekben az ottani keresztyéneket hitük miatt üldözik. A szír és kurd keresztyének már hangot is adtak megdöbbenésüknek, hogy a „keresztyén" Európa azokat segíti, akik hazájukban a keresztyéneket gyilkolták. Lehet, hogy akik ide érkeznek, ebben aktívan nem vettek részt, de elég az is, ha egyetértettek az üldözéssel, vagy nem emelték fel szavukat ellene, miközben ide érkezve követelik a maguk számára az emberi jogok betartását. Miközben hálát adunk Istennek azért, hogy ígérete szerint világszerte őrzi az Ő Egyházát, aközben kötelességünknek érezzük, hogy szolidaritást vállaljunk a világ bármely részén élő keresztyén emberrel és tiltakozunk a világ bármely részén zajló szervezett, vagy spontán keresztyénüldözés ellen.

3) Hisszük, hogy Isten a történelem Ura, s minden esemény az Ő bölcs elhatározásából fakad, és akarata nélkül semmi nem történhet meg – így a jelenlegi migrációs történések mögött is Őt látjuk. A bibliai keresztyénség tudatában van annak, hogy az iszlám – amit a bevándorlók hoznak Európába – Jézust, mint Isten Fiát, megváltót – elutasítja. Ennek ellenére segítséget nyújtunk nekik, a felebaráti szeretet jegyében, melyet Jézus parancsolt nekünk. Ennek jegyében üdvözöljük a Magyar Református Szeretetszolgálat, és a Református Menekültmisszió áldozatos munkáját, amelyet a református hitelveknek megfelelően, nem látványosan, de nagyon célszerűen végzett és végez a menekültek közt. Tevékenységük támogatására mindenkit szeretettel buzdítunk! Segítségünk azonban nem jelenti azt, hogy egyet értünk vallásukkal. Hirdetni kívánjuk nekik Jézus evangéliumát és segíteni szeretnénk őket a Jézusba vetett hitre eljutni.

4) Szomorúan látjuk, hogy Európa országai – hazánkat is beleértve – egy több évszázada tartó folyamat során letértek a keresztyén hit alapjairól. E hitehagyás ellenére Isten, mindeddig megőrizte ezeket az országokat. Jósága eddig is arra kötelezett minket, hogy ne hagyjuk Őt figyelmen kívül, hanem keressük és elhíve irántunk való szeretetét, Hozzá térjünk. Most – a migrációs eseményeket ítéleteként értelmezve – úgy véljük, arra figyelmeztet bennünket, hogy mielőbb kezdjük keresni Őt, higgyünk Jézus Krisztus evangéliumában és az Ő megvetésének bűnét megbánva, térjünk vissza Őhozzá, kezdjünk el Őt dicsőíteni és örömmel az Ő akarata szerint élni!

19 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Toby
Az alapigazság az, hogy elfgogyott a perselypénz, drága a misebor, a misevodka és a misejéger, no meg a "nemzeti " pálinka is, hát nyalintunk egy egészségeset, talán a qrmány csepegtet egy is közpízt ! A reformátusok kaptak 1 milliárdot, akkor mijé' ne ?
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
mate03
@Rózsika Hatházi:! Tegnap le döbbentem! Olvasom hogy a Szerb határra, óvodás gyerekeket vittek autóbusszal Emigránsokat nézni! Elénekeltették velük a katona bácsiknak,hogy (FEGYVERÜK VAS KEZÜK!?VÉDI A HAZÁNKAT)! Komolyan mondom kiakadtam! Már a gyerekekbe is, belé nevelik a gyűlöletet! Az egyik kis srác azt mondta ,hogy a sok koszos emigránstól védenek bennünket, a katona bácsik! Az óvó néni mondta!
papa.49
Ismertem néhány katolikus papot, aki valóban a ,,nyáj pásztora,, volt az ő szájukat soha nem hagyta el ilyen szó, de ismertem olyanokat is akik a prédikáció alatt szépen kiteregették a gyónásban hallottakat, sajnos ebben is igaz nem vagyunk egyformák, és az is igaz hogy sok olyan ember űz olyan foglalkozást amit neki nem lenne szabad űznie, ez vonatkozik a társadalom teljes egészére!!!
Rózsika Hatházi
@mate03: Azért én hallottam ennél szívmelengetőbb esetet is. Nem tom pontosan, hogy oviban, vagy ált isk. alsó tagozatban volt-e. Megkérdezték a gyerekeket, hogy van-e köztük menekült. Erre az egyik azt válaszolta, hogy köztük csak gyerekek vannak.
Az óvónéni meg elmehetne a halál faxára, ámor lufinak.
Aki Én
,,Valljuk, hogy a teremtő Isten szabta meg a népek idejét és helyét, hogy hol lakjanak."

Hát akkor az Úr úgy döntött, mostantól ezek az emberek Európában fognak lakni.
Picit ellentmondásos ez az egy mondat, ami általában jellemző a hitre.
Ilyenkor mondom, hogy az orbánizmus is egy vallás. Aki ezért felelős, azt is az Úr teremtette, irányítja. Ennyi...
teuton
Szanalmas a nyilatkozat, minden joerzesü magyar ember -felekezet nelkül!- szegyellne magat erte. De mi varhato el azoktol, akik a haboruba indulo katonak fegyvereit is megaldottak, híszen szent haboruba indultak, a haza vedelmere. 2000 km-re... Egyebkent a joisten a magyarok helyet Azsiaban allapitotta meg, Orban szerint is ott vannak a rokonok, akkor mit keresnek a magyarok egyaltalan Euroipaban? Ja, hogy mint gazdasagi bevandorlo erre tevedtek, terroristakent nem csak az elötte ittlakokat meszaroltak le, hanem Nyugat-Europat is rettegesben tartva fosztogattak es gyilkoltak... Isten rendelte igy??? Hat akkor a büntetes is Istentöl jön, visszanyal a fagyi... Erröl persze nem nyilatkoznak több pontban...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.