Gyurcsány Ferenc – bár pár hete még a DK egyik képviselője átvágta a határzárat – ma azt nyilatkozta: "én el tudom fogadni akár azt is, hogy kell fizikai határvédelem, azt nem tudom elfogadni kérem szépen, hogy felismerek egy problémát és hónapokon keresztül nem csinálok semmit, csak hergelem a magyar embereket" – derült ki az InfoRádió műsorából.

Egyikünk sem gondolja azt, hogy el lehet engedni a gyeplőt és mindenkit be lehet engedni. Ezt senki nem gondolja

- mondta Gyurcsány, aki szerint jelenleg két fontos feladata van európai vezetőknek: közösen megvédeni az unió külső határait és humánus elbánást biztosítani azoknak a migránsoknak, akik már megérkeztek.

Orbán Viktor miniszterelnökről úgy nyilatkozott: ha azok között volt, akik viszonylag hamar felismerték a migrációs krízist, akkor nem plakátkampányt kellett volna indítania, hanem rendkívüli uniós csúcsot összehívnia.

Én azt gondolom, hogy ebben az ügyben a kormány a Jobbikkal való párviadalban nagyon tudatosan szavazatszerző szándékkal embertelen és európaiatlan módon viselkedett, de hozzátehetem azt is, hogy keresztényietlen módon

- magyarázta.

A DK elnöke arról is beszélt a menekültkrízis kapcsán, hogy a legpesszimistább demográfiai becslések szerint is alatta marad a 10 százaléknak hosszú távon a muszlim hitű európaiaknak az aránya.

Szeptemberben még értelmetlen és normasértő volt a határzár

Az egykori miniszterelnök egyébként egy szeptember 15-ei röszkei sajtótájékoztatón – mikor rövid ideig társaival Szerbiában ragadt – még azt nyilatkozta:

Minden nemzetközi normát és emberiességi szabályt megsért a kormány a határzárral.

Később azt is hozzátette:

Teljesen értelmetlen hermetikusan lezárni a határt magyarlakta települések között.

Ezzel Gyurcsány arra utalt: a határ szerb oldalán lévő Horgoson élők 88 százaléka magyar, a fiatalok többsége nem is beszél szerbül.

13 hozzászólásarrow_drop_down_circle

wagabund
Bármennyire is tisztelhető, Gyurcsány mostanában egyre többet téved(tiszteletből nem mondom, hogy hülységet beszél)..
elismerem, a baloldal már csak rutinból sem dícséri a fideszt, de a kerítés/migráns témában most jobb lenne hallgatni...(Gyurcsánynak: ha hallgattál volna, bölcs maradtál volna..)

Jelenleg Orbánék kerítését egyre többen dícsérik a művelt nyugaton is... még csak motyogva, de elismerik a szükségességét, és hogy baromi gyorsan intézkedett Orbán.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
kkalman
Úgy tűnik Gyurcsányra sem az előbb gondolkodok, aztán beszélek a jellemző, hanem a fordítottja. Lehet, böki a szemét, hogy a közvagyonból neki most nem jutott.
Lackó50
Na ennyit a politikusainkról. Gyurcsány elvtárs most köpönyegforgatásból jelesre vizsgázott. Ezt csinálják a választások előtt is. Azt mondják, ammit hallani szeretnénk, aztán ha már a hatalomba vannak, akkor semmire nem emlékeznek. Nagyon rövidtávú memóriájuk van.
lampa laz
Egyformák mint az ikrek, csak színről lehet őket megkülönböztetni.
emerencia
Épeszű ember nem zárja ki a fizikai határvédelmet mert arra adott esetben szükség lehet. A magyarországi vaskerítés sajnos nem ilyen. Ebből a cikkből megtudható, hogy mi a különbség:

hvg.hu/vilag/20150817_EBszovivo_a_magyar_kerites_mas_mint_a_fr
Peller Anikó
@emerevencia: a helyzet teljesen hasonló. A magyar kerítés azért épült, hogy a kedves betolakodók ne tegyék ki magukat az agyonütés kockázatának. Meg a lelövetésnek se.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.