A horvát vasutak (HZ) kiszámlázza a MÁV Magyar Államvasutak Zrt.-nek azokat a költségeket, amelyeket a horvát szerelvény lefoglalása miatt elszenvedett a társaság – mondta pénteken Zágrábban Sinisa Hajdas Doncic tengerészeti, közlekedési és infrastrukturális miniszter. 

A vonatot nagyon rossz állapotban, tele szeméttel küldték vissza Magyarországról – jelentett ki újságíróknak.

"A közel 30 ezer eurós számla magába foglalja a takarítás költségeit és azt, hogy a fekália, a bűz és a szemét komoly károkat okozott a vagonokban, amiért azok több hétig ott álltak a magyar oldalon" – hangsúlyozta.

Orbán Viktor miniszterelnök és Kolinda Grabar-Kitarovic horvát államfő október 7-ei tárgyalásán került szóba annak a horvát különvonatnak az ügye, amely szeptember 18-án – előzetes bejelentés, engedély és vonatszám nélkül – 36 horvát rendőrrel és 1059 migránssal érkezett Magyarországra, a magyarbólyi vasútállomásra. A történtek miatt Magyarország büntetőeljárást indított Horvátország ellen.

A horvát elnök kérésére a kormány úgy döntött, hogy a vonatszerelvény a vasútbiztonsági vizsgálatok befejeződését követően visszatérhet Horvátországba. A szerelvény október 8-án délelőtt érkezett vissza a drávaszögi Pélmonostorra (Beli Manastir).

A magyar büntetőeljárás bejelentésére reagálva a horvát közlekedési miniszter úgy reagált: Magyarország államfője túlságosan jobboldali beállítottságú, és a saját országában azt csinál amit akar, de Horvátország sorsáról nem dönthet.

"Még 1918-ban leszedtük a magyar szimbólumokat a vasútállomásokról és a vonatokról, és nem fogjuk megengedni, hogy újra felkerüljenek" – szögezte le.

A horvát vonat visszaszolgáltatása komoly vitát váltott ki a leköszönő szociáldemokrata kormány és a Horvát Demokratikus Közösség (HDZ) által jelölt Kolinda Grabar-Kitarovic államfő között is. A kormány vitatja, hogy az államfő érdeme lenne, hogy a vonat visszakerülhetett Horvátországba.

15 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Peller Anikó
@miradilis:jól hát, szemetek ezek a magyarok. Jól teleszarták a vagonokat ezek a magyarok (nemám a betolakodók, á nem), aztán meg visszaadták a szar vonatjukat ráadásul az agresszorok nélkül, amit nem is értek. Mondjuk azt sem értem miért kellett várni vele két hétig a szaros vonatjukkal, de talán azért mert nehezen lett tele vele a vonat. Persze addig sem küldtek vele több fekát, akarommondani fekált.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Csizmás Kond
A magyar törvények szerint az a jármű ami lopásra bűntényre vagy egyéb törvényellenes dolgokra van használva elkobozható.
A vonat embercsempészet eszköze volt, elkobozható.
audis8
Úgy veszem észre, hogy a finom iróniát - már ami a horvát közlekedési miniszter válaszában rejlik - senki sem vette észre. Tulajdonképpen ez okozza az egész problémát, hogy mi mindig mindent harctéri riadós idegállapotban szemlélünk, nincs gondolkodás(ra) sem idő, sem lehetőség, sem alkalmas eszköze kormányzatunk felelős pozíciót betöltő egyedeinek. Csak a támadás, a háború. Pedig fegyverhasználat nélkül a szó is lehet gyilkos eszköz és sok konfliktus feloldható lenne némi humorral. Ld. a "Még 1918-ban leszedtük a magyar szimbólumokat a vasútállomásokról és a vonatokról, és nem fogjuk megengedni, hogy újra felkerüljenek" mondat és a vagonról készített kép összefüggésében rejlő iróniát. Nem kell ide futsalos bárdolatlanság...
Főlökött
Mivel a nyilatkozatok / pl. miniszterelnökük/ szerint nekünk adták, így érdekes a számlázás ötlete is. Úgy tűnik annyira ráérnek, hogy nincs jobb dolguk, sok a ráérő idejük, pedig felkészülhetnének arra, mekkora bajban lesznek, ha a zöldhatár zárása megtörténik.
.
Mi pedig számlázhatjuk a sinkopás - koptatás költségeit. Mivel engedély nélkül jött be, rongálva a pályát, a teljes pályahosszban akkor a Horvátok fizetik a pályatest cserét ? Megy a számla a MÁV-tól :)
justhpeter
Talán, ha belegondolnánk egy kicsit mélyebben a dolgokba más lenne a véleményünk.
Eriksson
@justhpeter: Nem akarok más véleményen lenni. Minden ember maradjon a saját kultúrkörnyezetében. Ez így egészséges.
világlátó
@audis8: Jó szemed van. Azzal is egyetértek, hogy az irónia finom. Mondjuk nem is az ő kompetenciája addig elmenni, hogy " Még 1918.-ban...stb. " Ebből jól látható, milyen károkat okozott a sok bárdolatlanság oda és vissza is.Látszik, nem elég az eltelt idő a sok disznóság feledtetésére, amit politikusok okoztak mindkét oldalon.Főleg akkor nem elég, ha újabb ostobaságokkal terheljük a felejthetőség igényét.A horvát nemzet állam létrehozása, elismertetése a világgal, a hazai vegyes népességgel háborús körülmények között történt, nem úgy mint a szlovák nemzetállam. A nemzet tudat erősítésében óriási szerepet játszott a horvát római katolikus egyház. Azok után, ahogy a megszálló szerbek közül sokan, utolsó , aljas módon meggyalázták a horvát templomokat, nem kell keresni a mai horvát vallásosság motivációit.
A hozzászólások komoly aggodalomra adnak okot, - számomra - .Azt hiszem keveset tudunk déli szomszédunkról. Lassan csukott szemmel letalálunk az Adriára, miközben nem ismerjük a szomszéd népet. Ha így folytatjuk ők jobban megismernek minket.
Ezt a vonat dolgot pedig valami illetékes tisztázza már, mielőtt agyba - főbe sértegetjük egymást.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.