A Fidesz szerint Zoran Milanovic horvát miniszterelnök nyilván a közelgő választások miatti aggodalmában jobbra balra csapkodott szokásos bunkósbotjával pénteki nagyinterjújában.

A kormány párt frakciója így reagált szombati közleményében a horvát miniszterelnök pénteki interjújára, amelyben kritizálta Magyarországot, és személyesen Orbán Viktor miniszterelnököt, illetve Kolinda Grabar-Kitarovic horvát államfőt is.

Kijelentéseivel Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerint Zoran Milanovic megsértette Magyarországot, a magyar embereket, ezért bekérette a horvát nagykövetet.

A Fidesz frakció vezetője, Kósa Lajos által jegyzett szombati közlemény kiemeli: külön figyelemre méltó, hogy a horvát miniszterelnök gondolatmenetét a tények a legkevésbé sem zavarták meg.

A közlemény szerint Milanovic összekeverte a börtönrácsot a kerítéssel. Míg a vasfüggöny börtönrács volt, azért építették a kommunisták, hogy az emberek ne hagyhassák el a kommunista birodalmat, a kerítés, a műszaki határzár azért épült, hogy érvényesülhessenek a Schengeni előírások, azaz a zöldhatáron ne lehessen illetékteleneknek átlépni. "Természetesen ha valaki politikai menedékjogot akar kérni, azt a nyitva lévő határátkelőkön jelentkezve szabadon megteheti" – áll a közleményben.

Kósa Lajos szerint a horvát menekültügyi rendszer 24 óra alatt jutott el a "befogadunk mindenkit, nem úgy mint mások" álláspontról a szerb-horvát határ lezárásáig. "Ezt hiába próbálja Milanovic miniszterelnök úr következetességnek láttatni, ez bizony összeomlás."

Magyarország természetesen minden illegális határátlépőt nyilvántartásba vesz, bizonyítják ezt az Európai Nyilvántartási Rendszerbe feltöltött adatok. Csak azokat nem regisztrálják, akikről Horvátország úgy nyilatkozott – jegyzi meg a Fidesz frakció vezetője.

Kitért arra is, hogy a nemzetközi jogszabályokat, a dublini jegyzőkönyvektől a schengeni egyezményig bezárólag, mindenkinek be kell tartania, Magyarország sem tesz mást.

Külön kifogásolja a közlemény, hogy Zoran Milanovic nyilatkozatában úgy fogalmazott, hogy "Magyarország Európa vakbele". "Bármely országot különböző emberi testrészekhez hasonlítani egyszerű bárdolatlanság. Magyarország és a magyar nép mindig tisztelettel, elismeréssel gondol horvát szomszédjára, ahogy tette ezt sok évszázados közös történelmünk során" – szögezi le a Fidesz parlamenti frakciójának közleménye.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium pénteki közleménye szerint Zoran Milanovic a horvát index.hr honlapon közölt nyilatkozatában úgy fogalmazott, Magyarország miniszterelnöke "aktív kommunista, majd liberális volt, mindenből egy kicsit".

Kifogásolta, hogy Kolinda Grabar-Kitarovic horvát elnök Magyarországon azt mondta, hogy a horvát menekültügyi rendszer egy nap alatt összeomlott, ugyanis Milanovic szerint a horvát rendszer példás, és ezt gondolják az európai vezetők is.

"Mindenki magának választ társaságot, ez enyém Angela Merkel, Faymann és Cerar", de hogy ki Kolinda Grabar-Kitarovic "társasága, nem tudom" – mondta a horvát kormányfő.

3 hozzászólásarrow_drop_down_circle

eszegfu
Kósa közleménye szerint Milanovic összekeveri a vasfüggönyt a keritéssel: mig előbbinek a célja az volt, hogy a szoc. államból ne mehessenek ki az emberek, addig utóbbi célja, hogy ne jöhessenek be. Az lehet, hogy a fejekben ez a cél, de ezt tudja a kerités is?! Különben ugy "dönt", hogy már ki sem enged senkit sem, akkor mit csinálunk?!
justhpeter
Kósa és a fideSS-frakció közleménye. IQ-ban kifejezve 0:0. Valami kór terjedhet a fideSSben vagy közös drogot használhatnak, különben lenne mindenkinek önálló baromsága és nem ugyanazt fújnák mindnyájan.
Toby
@justhpeter: Kötelező kósának és a többi birkának is azt fújni, amot kiböfizett a mini dice, külüönben újabb "átalakítás" érkezik és mehetnek l.szájmonhoz "rákelenes barackmagot" termelni !
Amennyiben a duce baromságot böfizett, akkor ez kötelező mindenkire !
Mint a szlovén-magyar határra felhúzott., majd elbontott " próbakerítés" !

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.