Hetente új és újabb fiatalosnak mondott médiatermék jelenik meg a magyar piacon. A gyakran nagy szerkesztőséggel, komoly beruházással startoló, üzletileg indokolhatatlan lapokban nemcsak az a közös, hogy valamiért mindannyian egyszerre láttak fantáziát az onlineban.

A miniszterelnök ösztökélésére médiacézárrá előlépő Habony Árpád birodalmához hol felvállaltan, hol tagadva, de gyakorlatilag minden idén indult médiakezdeményezés kapcsolódik valamilyen módon. A Simicska-balhé óta már nemcsak egy új kormányhű sajtó kiépítése a cél, hanem 2018-ig a Fidesz számára eddig idegennek számító internetet is meg kell szerezni.

A Propeller információi szerint a startégia az, hogy addig több olyan lapot is el kell indítani, amelyek nem mindegyike szól feltétlenül az Orbán-hívekhez, viszont rendszeresen egymásra hivatkozva fokozatosan erősítik fel egymást, együttesen pedig már több embert érhetnek el, mint a Simicska-balhé óta kiutált HírTV-Magyar Nemzet-Heti Válasz csoport. Cél ugyanakkor az is, hogy a frissen létrejövő lapokat egymással is versenyeztessék, azt remélve, hogy így valamelyikből kinőhet egy új Index.

Ezekre a törekvésekre illeszkedik eddig
- a tavasszal indult Ripost a bulvár szegmensben, amely rengeteg pénzt költ a piacszerzésre
- a Helyi Téma helyett, Metropol ellen létrehozott Lokál ingyenes újság és a lokal.hu portál,
- a Napi Gazdaságból kreált új miniszterelnöki házi kedvenc, a Magyar Idők,
- a 444.hu ellen indított, egyelőre nehezen értelmezhető 888.hu,
- a Blogstar ingyenes blogszolgáltató a Tibi atya vagy a Trollfoci népszerű Facebook-oldalak behúzásával, és
- a ma elindult faktor.hu, amelynek ügyvezetője tagadta, hogy közük lenne Habonyékhoz, miközben beszédes, hogy ők is ugyanannak a kis bt.-nek a szerkesztőségi rendszerét használják, mint a 888.hu, a Lokál vagy a Ripost.

A Lokál, a 888.hu és a Magyar Idők kiadója a Habony Árpád és Győri Tibor, az előző Orbán-kormány államtitkára által alapított Modern Média Group, a többi lapot már más, szintén kormányközeli kiadó vagy magánszemély vette a nevére. Az ötletgazda azonban látszólag, az üzemeltető és a technikai háttér pedig egészen egyértelműen így is sok esetben ugyanaz, míg máshol a tulajdonosok vagy azok korábbi szerepvállalásaik között vannak átfedések. Az pedig szinte általános válasz az új kiadók részéről, hogy az indulásukhoz szükséges pénzt mindannyian magánszemélyektől kapták kölcsön.

Akik még ha valóban léteznek is, nem kockáztattak túl nagyot. A szexi baráti médiavállalkozásokat a közmédia hátszele már most segíti: a 888.hu-t vagy a Magyar Időket az indulásuktól előszerettel szemlézi a Magyar Távirati Iroda, és a köztévé is gyorsan népszerűsíteni kezdte őket. Iparági pletykák szerint ehhez az ökoszisztémához csatlakozhat hamarosan a TV2, miután végre Habony közeli barátjához, Andy Vajnához kerül, valamint jó eséllyel az Origo is, amelynek "megfelelő kezekbe adásán" hónapok óta rágódik a Telekom.

24 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Jankó123
"Na, Ki tudja, miből készül az ópium?
-Igen! Mákból!
-A mocskos, szemét nyugat-európaiaknál.Ott mákból.
-Nálunk meg dumákból!"
(Hofi után, szabadon.)
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
kkalman
A Habony, Rogán féle, épülő médiabirodalom pártunk és kormányunk minden szennyét bőségesen zúdítja a nyakunkba. Csak győzzük kiválogatni azt a kevés jót, ami esetleg található benne.
Desischado
Sok birka elhiszi, amit hazudnak, de remélem, egyre többen leszünk, mi értelmes emberek! Hiába hazudnak, egyszer kidurran a hazugság légömb!
bretagne
@Desischado: Remélem, minél előbb a megtévesztettek is rájönnek erre.
eugen4402
A francba! Még a cikk elején beugró reklám is a Habony-médiát hirdeti:
"Patkány rendelés online." Dehogy rendelek, ...ja nem patkány, hanem párkány?
petike
@eugen4402: adblock plus. Én nem látok ilyen nyugalom megzavarására alkalmas dolgokat :)
eugen4402
@petike: Tudom, de hát valamiért valamit. Inkább vállalok némi önkínzást, de nem fosztom meg magamat a reklámoktól, mert néha akad köztük egészen szórakoztató is. :-)))

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.