Az LMP egy közmédiát bíráló közleményt szeretett volna eljuttatni a választópolgárokhoz az MTI-n, tehát magán a közmédián keresztül. Nem engedték – írta meg az Index.

Az MTI a közmédia hírügynöksége, amelynek egy külön felülete az OS, tehát az országos sajtószolgálat. Itt különféle szervezetek közleményei is megjelenhetnek, igaz, ezekért az MTI nem vállal felelősséget, ahogy azért sem, ha esetleg úgy döntenek, mégsem jelentetik meg a beküldött anyagot. Utóbbiba szaladt bele az LMP, még pedig azért, mert többek közt ilyesmiket mert leírni:

Az LMP szerint elfogadhatatlan, hogy a kormány úgy költ egyre többet a közmédiára, hogy az évről évre kevésbé lát el bármilyen közszolgálati feladatot. A közmédia mára nem más, mint egy állami pénzből fizetett pártcsatorna.

Az MTI indoklása szerint azért tiltotta le a párt írását, mert az a szabályzatukba ütközik két pontban is. Az egyik a fent említett jog, hogy megtagadhatják a közlemények kiadását, a másik pedig ez:

A közlemény nem sértheti a közmédia szervezeteinek jó hírét és üzleti érdekeit, nem irányulhat a közmédia bármely szervezete vagy annak munkavállalója ellen.

8 hozzászólásarrow_drop_down_circle

zöldszem
Ez az illiberális demokrácia, Fidesz módra...az adófizetők pénzéből!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
zöldszem
Ez az illiberális demokrácia, Fidesz módra...az adófizetők pénzéből!
Desischado
Meglepődtem volna, ha közlik. Végtére is egy kormány nyalonc tv-ről van szó, amelyik csak a hazug propagandát közli le!
justhpeter
@Desischado: És ezzel ezt igazolták is.
nyanya001
Itt csak két vélemény lehet !
A Fideszé, meg a Fideszé !
cs.n.
Így viszont sokkal több emberhez eljutott a közlemény, mintha megjelentették volna. Akkor az indexen se írtak volna róla. Aki naponta legalább egyszer átfutja az os.mti.hu RSS feedjét (mint én), az tudja, hogy a közlemények igen nagy százalékban említésre sem méltóak a sajtó számára, magyarul nem lesz belőlük hír a hírportálokon. Valószínűleg ezt is csak 1-2 helyen említették volna meg, már ha egyáltalán megemlítették volna. Így viszont kontraproduktív lett a tiltás, mint mindig. Ha valamit letiltanak, az sokkal több emberhez jut el, ilyen az internet. Ha letiltanak egy videót a jutyúbról, akkor az hatványozott számban fog megjelenni a videómegosztókon. Jó példa erre a "Baszódjál meg KDNP" c. szám videója.
kkalman
Működik a demokrácia, csak úgy Fidesz módra.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.