Hétfőtől "nemzeti konzultációt" indít a Miniszterelnöki Kabinetiroda vezetésére kinevezett Rogán Antalról és tárcájáról a Párbeszéd Magyarországért, mondta a párt szóvivője vasárnap.

Barabás Richárd szerint a kormány így is "80 milliárd forintot költ közpénzből kormánypropagandára a közmédiában", és ehhez képest hétfőn Rogán Antalt kinevezik "kvázi propagandaminiszternek". Tudható – tette hozzá –, hogy ennek a minisztériumnak 25 milliárdos keret áll rendelkezésére, hogy állami hirdetéseket vásároljon különböző médiafelületeken, tehát

"lesz bőven arra közpénz, hogy tovább mérgezzék az emberek elméjét".

Úgy fogalmazott: a Fidesz-frakció éléről távozó Rogán Antalnak számtalan megbízottja, tanácsadója lehet, ezért szerinte az új tárca létrehozása arról is szól, hogy "Rogán Antal odavihesse a sleppjét".

Közölte: PM szerint nagyon fontos a konzultáció, az emberek véleményének meghallgatása, ezért hétfőtől négy kérdésből álló konzultációt indítanak, amely a párt internetes oldalán és a Facebookon lesz elérhető. A kérdésekben a többi között szó lesz Rogán Antal ingatlanügyeiről, a letelepedési kötvényekről és az új tárcáról is.

Barabás Richárd megjegyezte: ez természetesen ironikus hangvételű konzultáció lesz, de "nem lesz nevetségesebb", mint a korábbi nemzeti konzultációk. Jelezte: a Fidesz a kicsi, hatékony állam ígéretével kampányolt, ehhez képest "elképesztő mértékben duzzasztják fel a kormányzati pozíciókat", amire az új minisztérium létrehozása is jó példa.

30 hozzászólásarrow_drop_down_circle

vonotok
Rohadjanak meg !!! A más pénzét könnyű szétszórni. Ennyire moslék kormánya még nem volt ennek a népnek.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
petike
Ez a hozzászólás törlésre került. Többszöri törlés a felhasználó kitiltását vonja maga után.
pbalage
@Freewolf: már többször említettem, hogy baromira kevesebben vagytok, csak rohadtul hamisan játszotok a kártyával.
Butautáló
@papa.49: @pbalage: @teuton: @zöldszem: @Aki Én: @Toby: @DR Eric CARTMEN: @Desischado: @kkalman: @volvós: És még sokan mások! Lévén hogy külföldön élek, az interneten követem a híreket. Történetesen a Propelleren, mert könnyen kezelhető és viszonylag független. A hírolvasásnál sokkal szórakoztatóbb és tanulságosabb a kommentek olvasása. Két évig regisztráció nélkül tettem így. Lassanként megismertem a hozzászólók gondolkodását és azt, hogy mi mellett állnak ki. Az alábbiakat ez alapján írom!
@Freewolf: Alig egy hete ismered a "nevem" de már volt olyan, hogy...mondjuk lehülyéztél! Is! Nagy hangon és kevés aggyal osztod itt a ész mindenkinek, orbánszartól narancssárga nyelvvel. Tették és teszik ezt mások is, de Te a legrosszabb fajta vagy! Az ékes, élő példa arra, hogy Orbán hogyan vezeti az orránál fogva, kénye-kedve szerint az agyatlanokat! A migránskerítéstellenükjönnekavadakmegvédjükeurópát időszak előtt kőkemény jobbikos voltál, aki Orbánt is hülyének tartotta! Mostanra Izo szintű, véresszájú fideszes lettél, mert benyaltad az új Vezíred dumáját! Nem azért mert így döntöttél, hanem mert ennyire ostoba, befolyásolható ember vagy! Mint a többi, Jobbiktól elcsábított vagy felébresztett bizonytalankodó. Én most kimondom azt, amit sokan gondolnak itt Rólad! Egy gerinctelen, hiteltelen, kötekedő, okoskodó senki vagy, aki ugyanilyen hévvel fogja éltetni a liberalizmust is, ha egyszer megint az lesz a divat Magyarországon! Tesosem leszel jobb ember, csak mindig más! A magam részéről nem kívánok a továbbiakban reagálni semmilyen hozzászólásodhoz, az okért lásd a nevem!
egyvandor
Ha már lopás.
Az ügyészség visszautasította a külügy questor befektetése miatt tett feljelentést.
Állampapírokat adnak ki az államháztartás fenntarthatósága miatt.
Az utóbbi időkben az állampapírok hozzák a legnagyobb kamatot.
Vezetőink állami pénzeket fialtatnak szabálytalan befektetésekkel.
Mi is lehet ennek a célja? Saját zsebre megy a kamat?
A questor bukása előtti napon még sikerül lehívni a kihelyezett pénzt ráadásul nem is csak kötvényekben. A kamat felvételéhez már nem volt pofájuk.
Az ügyészség a kamat elmaradását nem tekinti kárnak. Most ültettek le két nem ner-hez tartozót meg nem valósult károkozásért.
A zemberek fejére tojnak azok meg még élvezik is. Akkor lehet akár a szájukba is. Nem kell sokat erre sem várni.
egyvandor
nezelodo Népszavazást?!
Na azt aztán várhatod. Gorbán nem olyan aki el tudná viselni egy tisztességesen végrehajtott népszavazás eredményét. Csak a sunyin előkészített terpen érzi bátornak magát. Akkor szeret karddal kaszabolni, ha ott vannak mögötte a fijjuk a polttisztítópéter, meg a többiek.
Az ilyen hazug megrendezett színjátékból azt hoz ki amit akar, a hívei meg boldogok.
bakegya
@teuton: német csakkk a bevételi nyereség után adózik és nem előre.Nincs kettős és tübbszörös lehúzás.
A hülyítés következménye itthon a korrupció igen nagy hányada is-kereslet hiányában koltségeket és még jövedelmezőséget ilyen teher mellett nem lehet hozni.Szenved már a szolgáltató ipar is-az orbánmaffia nem csakkk a torkosságába, de bele fog bukni a hasalásaiba.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.