Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter vasárnap telefonon mondott köszönetet a visegrádi országok külügyminisztereinek azért, hogy bebizonyosodott: közös erővel igenis lehetséges a külső határok megvédése – közölte a tárca az MTI-vel.

A közlemény szerint Szijjártó Péter Csehország, Szlovákia, Lengyelország, valamint Ausztria külügyminisztereivel, illetve a bajor nemzetközi kapcsolatokért és európai ügyekért felelős miniszterrel beszélt telefonon. Hangsúlyozta, hogy Magyarország sikerrel védte meg az Európai Unió és a schengeni zóna külső határát, hiszen a magyar-horvát zöldhatár lezárása óta gyakorlatilag megszűnt az illegális bevándorlók Magyarországra áramlása.

"Magyarország a V4-es együttműködéssel megvédte Európát, a közös európai értékeket és szabályokat. Egyértelművé tettük, hogy közös uniós erővel Görögország külső határát is meg lehetne védeni" – idézték a külügyminisztert a közleményben.

7 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Desischado
Fogalma sincs róla, hogy mi a jómodor és a protokoll! De ettől az agyatlan, modortalan nyalonc megélhetési herétől nem is lehet mást várni!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
cs.n.
Szijjártó már államtitkár korában se tudta, mik az európai értékek. Idióta seggnyaló, pont ilyenek illenek az orbáni rendszer bársonyszékeibe.
Desischado
Fogalma sincs róla, hogy mi a jómodor és a protokoll! De ettől az agyatlan, modortalan nyalonc megélhetési herétől nem is lehet mást várni!
karma1
TELEFONON??? Hat miert nem hivta be ezen orszagok nagykoveteit es miert nem osztott ki koztuk egy kis habos-kakaos koszonetet, a la magyarosch vendegszeretet???
nezelodo
Mindezt bizonyára fideszes szerénységgel tette, és ezután a gazdájával együtt azt hiszi, hogy innentől ezek alattvalóik és nem partnerek. Még jó hogy a beszélgetés után a vonal túlsó végén elhangzottak nem hallatszanak idáig.
Freewolf
Az USA által kézben tartott Uniós liberálfasiszta hűbéruraknak meg kell mutatni, milyen megvédeni a nemzetet! Merkel ezért még ülni fog és a többi mocskos muszlim imádó hazaáruló is!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.