Akkora volt a sár, hogy a mentőautó nem tudott eljutni a beteghez – írja a Délmagyar.

Zseblámpával a szájában, egy talicskán tolta el 95 éves anyósát Szunyi István, mert olyan rossz állapotú utcában laknak, hogy esőzések után képtelenség feléjük autóval eljutni.

Talicskán, zseblámpával a szájában tolta anyósát a mentőig egy csanyteleki férfi

Fotó: delmagyar.hu

Amikor rosszul lett az anyósom, szóltunk a mentőnek, de nem lehetett bejönni ide. Ismertek engem, mert párszor előfordult, hogy a traktorral én húztam ki őket, ha elakadtak a környéken. Meg is beszéltük már, hogy ha majd értem kell jönni, visszasegítik... De akkor nem tudtunk hirtelen mit kitalálni, beültettem a mamát a talicskába, azzal toltam ki az útig.

A csanyteleki önkormányzat évek óta gyűjtögeti a bontásból származó betont. Ami eddig összejött, azt most ledarálták, és viszonylag szilárd utat építettek belőle a község mellett lévő tanyasorig.

Ez az a hely, ahol a legmesszebb kell kézben vinni a beteget, ha érte jön a mentő. Az út azonban még nem készült el teljesen, több anyag kell hozzá.

A mentőszolgálatnál már ismerik a helyzetet, így mindig két embert kérnek a katasztrófavédelemtől kézi betegszállításra, ha sáros utcából hívják őket.

33 hozzászólásarrow_drop_down_circle

szaboria1
Mert nem utakat kell építeni hanem stadionokat.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Desischado
@wagabund: A jogos felháborodás mióta gyűlölködés? Az emberben tombolnak az indulatok és joggal!
Ez az este is bicskanyitogató! Ide kellene pénzt tenni, hogy út készülhessen! De erre nincs pénz, mert kell a stadionokra meg a mutyikra!
Szunyi Istvánnak minden elismerésem, az anyósának pedig jobbulást kívánok!
bakegya
---ÉS AHOL TRAKTOR SINCS???- OTT AZ VAN ,HOGY MI IS A TALICSKÁBA TESSZÜK A MÁSGYEREKÉT,DE A TÖRÖTT KARU ,BOKÁJÚ TURISTÁT IS,MERT MAGYARORSZÁG KELLŐS KÖZEPÉN SINCSEN PÉNZ ÉVTIZEDEK ÓTA A KÜLTERÜLETI UTAK KIMÉRETÉSÉRE SEM-AMIT SZÉTPRIVATIZÁLTAK AZ ORBÁNÉK MAGÁNTERÜLET ÉS ŰGY EL VAN HANYAGOLVA HOGY A VADDISZNÓKON KÍVÜL SENKI SEM JÁR ABBA.
a BALATONFELVIDÉKEN,SOKAN KAKNAK KÜLTERÜLETEN-IGAZÁN NEM LUXUSBÓL-ÉS BIZONY A LEGTÖBBEN VÍZMOSÁSOKON KÖZLEKEDNEK,MERT A HELYI ÖNKORMÁNYZÓK CSAKK A SAJÁT LÁBIKÁJUK ALATT TÉRKÖVELNEK,RÓZSAKERTET KAPIRGÁLTATNAK DE KÖZUTÉPÍTÉSRE NEM IS GONDOLNAK!!!
SEMMIVEL SEM JÁRUNK JOBBAN MINT A MENEKÜLTEK NYAKIG A SÁRTENGERBEN!
bakegya
@justhpeter: s ha tudnád hány ilyen szerencsétlen hülye jön velem szembe naponta többször elégedetlenkedve,AKIKRŐL TUDOM, a TEKNŐSRE SZAVAZOTT!
Lepényleső
Stadionban kellett volna rosszul lennie,ott nyilván van legalább "makadám".
Mobil123
Majd lesz itt is út az összegyűjtött gomba, gyógynövény stb. eladásából befolyt adóból.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.