Az Együtt – a Korszakváltók Pártja felszólítja Szentgyörgyvölgyi Péter V. kerületi polgármestert, hogy ne írja alá azt a szerződést, amelynek alapján a valós árnál legalább hatvan millió forinttal kevesebbért adnának el egy belvárosi ingatlant – mondta keddi, budapesti sajtótájékoztatóján a párt alelnöke.

Juhász Péter, aki egy Alkotmány utcai ház bejárata előtt tartotta a sajtótájékoztatót, arról beszélt, hogy az önkormányzat az épületben 150 millió forint vagyis 178 ezer forintos négyzetméteráron adott el egy 840 négyzetméteres ingatlant. Hangsúlyozta, hogy az utcában átlagosan, négyzetméterenként, 800 ezer és 1,1 millió forint közötti összegért árulják a lakásokat.

Az önkormányzati képviselő hangsúlyozta, hogy az ingatlanról készült értékbecslés eredetileg 215 millió forintos árat állapított meg, de miután a vásárló fél éve bérelte az ingatlant, ezért harminc százalékkal olcsóbban vehette a lakást. A bérleti jogot egyébként pályázaton kívül nyerték el, amikor jelezték, hogy egy meditációs és rekreációs központot akarnak létrehozni, "ami nyilvánvalóan közérdek a belvárosiak számára" – fogalmazott. Kiemelte, hogy a bérlő kft. már a bérlet megkezdésekor jelezte, hogy meg szeretné vásárolni az ingatlant.

Juhász Péter kitért arra, hogy az eladásról szóló döntést az önkormányzati ülésen részt vevő ellenzék képviselők nem szavazták meg.

Arra az esetre, ha a polgármester aláírja az eladásról szóló határozatot, Juhász Péter rendőrségi feljelentést helyezett kilátásba.

2 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Főlökött
Megszokottként visszük tovább a vonalat...

Járatlan utat, járatlanért, el ne cseréld ! - valahol hallottam :)
papa.49
A varjak mondják a szemének ,,csecse bogyó,,)))))))))))

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.