Colleen Bell keményen kritizálta a kormányt szerdán, amin egyesek igencsak kiakadtak. Most megismételte állításait egy Népszabadságnak adott interjúban.

Ebben a nagykövet arról beszélt, "abból, amit mondott, semmi nem lehetett meglepetés".

Ezek olyasmik, amiket már többször hangoztattam nyilvánosan és magánbeszélgetésekben is. Nagyra értékeljük és örülünk katonai és rendészeti együttműködésünknek. Kérjük, hogy a korrupt személyeket állítsák bíróság elé. Aggódunk a magyarországi sajtószabadság miatt és amiatt, ahogyan egyesek a menekültekről beszélnek. Bátorítjuk a kölcsönösen előnyös üzleti együttműködést. Kapcsolatunk nyílt és kétirányú

- fejtette ki Bell, aki szerint több területen is történt már előrelépés.

Maradjunk annyinál, hogy az Európai Unió és az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet keretében Magyarország hajlandó volt bizonyos törvénymódosításokra, amelyek választ jelentettek a megfogalmazott aggodalmakra. Szijjártó külügyminiszter maga mondta, hogy Magyarország a saját érdekét követi, amikor odafigyel a magyar polgárok és a külföldi partnerek szavára.

A nagykövet Orbánról is beszélt:

Orbán miniszterelnököt demokratikus módon választották meg, ahogy a kormányát is. Mint amerikai nagykövet, azért vagyok itt, hogy építő és gyümölcsöző módon működjek vele együtt. Semmilyen jelét nem tapasztaltam az elmozdítását célzó szándéknak.

A teljes interjú itt olvasható.

55 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Yoda69
Annyiban kiigazitanam Bell nagykovet asszonyt, akinek minden szavaval egyetertek, hogy NEM volt demokratikus valasztas Magyarorszagon. Magyarorszag kormanya illegitim, mert csalasok, manipulalsok es csusztatasok sorozataval kerultek hatalomra.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.