Bár Göncz Árpád a végakaratában úgy rendelkezett, ne legyenek hivatalos minőségben állami és kormányzati vezetők a temetésen, Orbán Viktor részt vesz a pénteki szertartáson – tudta meg az Index Havasi Bertalantól, a miniszterelnök sajtófőnökétől.

Göncz Kinga volt külügyminisztertől, a volt köztársasági elnök lányától azt is megtudta a lap, hogy szintén személyesen jön el Heinz Fischer jelenlegi osztrák államfő. Egyébként külföldről számos jelenlegi és volt államfő, illetve kormányfő is jelezte részvételét a temetésen, de azt a magyar miniszterelnökhöz hasonlóan nem tudni, hogy milyen minőségben lesznek ott.

Ha Ön is elmenne a temetésre

A Göncz Árpád Alapítvány azt javasolja, hogy a gyászolók tömegközlekedéssel érkezzenek a volt államfő pénteki temetésére, az Óbudai temetőbe.

Hétfői közleményükben az áll: a Göncz Árpád temetésére várható tömeg miatt a Budapesti Temetkezési Intézet (BTI) Zrt. péntek déltől az öt órai zárásáig korlátozza a gépjárművek behajtását az óbudai sírkertbe. A Batthyány térről a 160-as és 260-as autóbusszal, a Bogdáni úti autóbusz-végállomástól, a Flórián térről és Óbuda vasútállomástól a 118-as autóbusszal, a HÉV Szentlélek téri megállójától pedig a 218-as autóbusszal közelíthető meg a temető – jelezték.

A BTI arról tájékoztatta az alapítványt, hogy az EU-államokban érvényes mozgáskorlátozott-igazolvánnyal rendelkezőket szállító gépjárművet be kell engedni a temetőkbe, ha ezt az ottani gyalogosforgalom megengedi és van elegendő parkolóhely. Rendkívül indokolt esetben a temető vezetői péntek délután a nagyon idős, illetve járóképtelen, de mozgáskorlátozott-igazolvánnyal nem rendelkező embereket szállító gépkocsit is beengedheti, kizárólag a gyalogosforgalom függvényében – írták.

Az életének 94. évében, október 6-án elhunyt Göncz Árpád temetése november 6-án, pénteken 15 órakor kezdődik az Óbudai temető 16-os parcellájánál. A Magyar Írószövetség, az Országgyűlés és a Magyar Köztársaság volt elnökének ravatalánál egykori rabtársa, Mécs Imre mond búcsúbeszédet, és Várszegi Asztrik pannonhalmi főapát vesz búcsút tőle római katolikus szertartás keretében. A temetésen közreműködik Koncz Zsuzsa, Bródy János és Bálint András.

22 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Rózsika Hatházi
Azok után, hogy a cöf-röf le hazaárulózta Göncz Árpádot, a csuti meg lapított, mint a barna maci a fűben. Bőr, az van. Jó vastag.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Manhattan
Boros szerint "a halál misztériuma megkívánja"... Nem az elhunyt, vagy a család iránti tisztelet. A többi magyar potentát pedig, még utoljára sütkérezik egyet az elhunyt DEMOKRATA dicsfényében. Szomorú egy világ van nálunk...
volvós
A rokonság megtilthatja, hogy a Viktor ott legyen - már csak az elhunyt Árpibácsi akarata
alapján ! - de ahhoz, hogy mégis elmenjen, a családnak bele kell egyeznie !!!
Ez gerinces, normális esetben igy müködik. Persze havasibercike már most ugri-bugri !
Ha a család megtiltja, jöhet tucatnyi TEK-es, legfeljebb elhalasszák a temetést, amig
szépen ki nem vonulnak a temetöböl !!! Egy szégyen a magyar ME részéröl,
de neki mindenhol ott kell lenni, zsebreb@szott kézzel, kockás ingben " szerepelni " !!
Desischado
@justhpeter: Hol élsz? Szerinted ez magánzóként odamerné tolni a rücskös pofázmányát? Ez is jellemző, hogy semmibe veszi a gyászoló család kérését, és egyáltalán, hogy van bőr a képén odamenni!
Mobil123
@enslaved: Ő se így se úgy nem menjen el a Göncz Árpád temetésére.
Mobil123
@justhpeter: Egy "vezető" politikusnál nincs olyan hogy magánemberként menni. Sztem.
justhpeter
@Desischado: @Mobil123: Akkor ne menjen oda.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.