Ha bebizonyosodik, hogy valóban az Iszlám Állam követett el merényletet a Sínai-félszigeten szombaton lezuhant orosz repülőgép ellen, akkor Oroszország nem fog kegyelmezni a terroristáknak – mondta Nógrádi György biztonságpolitikai szakértő az M1 aktuális csatorna műsorában hétfőn.

A szakértő szerint egyelőre nagyon sok az egymásnak ellentmondó információ az ügyben, ezért mindenképpen meg kell várni a vizsgálatok eredményét.

Ha kiderül, hogy a terroristák lőtték le a gépet, akkor az oroszok azt is tudni akarják majd, hogy miként és honnan szereztek olyan rakétát, amely kilencezer méterre is hatékony.

A Sarm-es-Sejk üdülőhelyről Szentpétervárra tartó járat egy nehezen megközelíthető hegyvidéki területen zuhant le a Sínai-félsziget középső részén, a tengerparti el-Arístól délre, Haszana város környékén. Kairói repülőtéri források szerint mielőtt az Airbus eltűnt volna a radarképernyőkről, a pilóta engedélyt kért a legközelebbi repülőtéren való leszállásra, mert rádiókapcsolata korábbi megszakadása miatt ezt szükségesnek tartotta. 23 perccel a felszállás után teljesen megszakadt a kapcsolat a géppel, amely ekkor már 11 ezer méter (más források 9000 méter) magasan repült.

A katasztrófát senki nem élte túl, összesen 224-en haltak meg.

4 hozzászólásarrow_drop_down_circle

wagabund
..."Nógrádi szerint bosszút állhat Oroszország az Iszlám Államon"...

és mi lenne az a bosszú...? ökölrázás? ezek már ott vannak minden kilométerkőnél...(meg itt ejrópában.)
silber13
Marhaság! Mi a fenével lőtték volna le a gépet az iszlámisták? Nógrádi megint mondott egy vakot, olthatatlan szereplési vágytól sarkallva!
@wagabund: Mellesleg Putyinéknak megvannak az eszközeik arra, hogy - ha beigazolódna a gyalázat - akkor ezt meg is tegyék.
alterego56
"az oroszok azt is tudni akarják majd, hogy miként és honnan szereztek olyan rakétát..."
Arra nem kíváncsiak honnan szerzik a Kalasnyikovot. Zömében amerikai és orosz fegyverekkel ölik egymást a világban az emberek.
dr. prédikátor
Na kérem , Nógrádi megmondta a tutit!!! Az oroszok bosszút fognak állni ha kiderűl hogy az IÁ volt a tettes!!!De ezt a Nógrádi nélkül biztosra vehetjük hogy megtorolják a halottakat!!!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.