Súlyos testi sértés kísérletével gyanúsítanak egy 18 éves komáromi diákot – írja honlapján a megyei rendőr-főkapitányság.

A gyanúsított, T. P. november 3-án, kedden berontott az iskola tanműhelyébe, minden előzmény nélkül belemarkolt a széken ülő iskolatárs hajába és felemelte, majd ráfogott a nyakára és egy lendülettel a falhoz lökte. Többször bele is rúgott, ütött iskolatársába.

Korábban a tanároknak is feltűnt a két iskolás közötti feszültség, egyikük osztályfőnöke akkor értesítette a rendőrséget, amikor diákja november 5-én már nem mert bemenni az iskolába a korábbi fenyegetések és bántalmazások miatt.

Nyomozás közben kiderült, hogy a bántalmazó azt hitte, "ellenfele" készítette azt a hamis Facebook-profilt, amelyről több tanulónak, köztük neki is fenyegető üzeneteket küldött. Ezért állt bosszút a sértetten. Később azonban kiderült, hogy a gyanúsított rossz személyen vezette le dühét, az üzeneteket ugyanis nem ő, hanem egy másik iskolatársuk küldözgette.

T. P. ellen eljárás indult, szabadlábon védekezik.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.