Nem tudjuk, mit mondott egészen pontosan Göncz Árpád a végakaratában, de azt biztosan nem mondta, hogy Orbán Viktor nem lehet ott a temetésén, esetleg nem ülhet ki a pódiumra, ahol volt elnökök, miniszterelnökök és házelnökök garmadája ül. Még egy nem állami temetésen is arra tartják a pódiumot, hogy a fontos magánemberek ott tegyék le magukat.
Magánemberként tehát Orbán Viktor igenis megjelenhetett volna az első sorban, hogy tiszteletét tegye a kisgazda 56-os hős, az egykori rendszerváltó- és képviselőtárs előtt. Az előtt az ember előtt, aki nem megveszekedett liberális volt, hanem olyan demokrata, akit a konzervatív-jobboldali Antall József olyannyira alkalmasnak gondolt a köztársasági elnöki pozícióra, hogy minden további nélkül támogatta, sőt, szorgalmazta elnökké választását.
Ám Orbán Viktor tegnap úgy döntött, nem méltó a pódiumra. A tömeg mögött megbújva, settenkedve, felesége kezét szorongatva, mégis magányosan ácsorgott a parcella hátuljában. Közelről láthatta, ahogy a tömeg Koncz Zsuzsa Ha én rózsa volnék-dalát hallgatva magasba emelte a virágokat. Talán megértette: a gesztus neki szólt. Mert az Orbán-kormányzás a kádárizmus legrosszabb hagyományait éleszti újra, azokat, amelyekről a dal szól, és amelyek ellen Göncz és a fiatal Orbán, valamikor nagyon régen, még együtt harcoltak.
Ám mára Orbán elárulta azokat az eszméket, amelyeket a rendszerváltáskor képviselt. Mára nem hisz a szabadságban, nem hisz a szociális piacgazdaságban és nem hisz a szolidaritásban. Ott rombolja ezeket az értékeket, ahol nem szégyelli.
De legalább jól érezte, hogy ezzel a teljesítménnyel valóban nem méltó a pódiumra.
November 6. talán egyszer majd történelmi napként vonul be a magyar történelembe. Jegyezzük hát fel a napot, amikor Orbán Viktor akarva-akaratlanul is elismerte, elárulta a rendszerváltozást és a demokratikus magyar köztársaságot. Göncz Árpád köztársaságát.
Innen kezdve nem tudott jól lépni. Bár a helyében én "fontos állami érdekből" való külföldi elfoglaltságot jelentettem volna! ( Mint már több esetben megtette!)