Összeverekedett a nyílt utcán vasárnap este a Fidesz egyik szentendrei képviselője és az MSZP városi szervezetének egyik elnökségi tagja, a magánéleti vita során kés és fegyver is előkerült – közölte hétfőn több internetes portál. A rendőrség a szocialista politikus ellen eljárást indított.

A hírportálokon eddig nyilvánosságra kerültek szerint az MSZP-s férfi még augusztusban összeköltözött a fideszes városatya volt élettársával. A nő új párjával együtt vasárnap este autóval ruhákért ment egykori otthonához. Amikor az asszony kiszállt a kocsiból, állítólag az ott várakozó volt élettárs, illetve annak édesanyja és húga nekiesett a nőnek. Ekkor az MSZP-s politikus is kiugrott a járműből, és a társaságban dulakodás kezdődött. Az új élettárs kést látott egykori riválisa kezében, mire – elmondása szerint – megijedt, és a kocsijában lévő "patronos játékpisztollyal" kétszer a levegőbe lőtt. Ezután elhajtottak a helyszínről.

A rendőrség hétfőn kora délután azt közölte a honlapján, hogy garázdaság bűntett gyanúja miatt indult eljárás a Szentendrei Rendőrkapitányság bűnügyi osztályán R. Ottó 57 éves szentendrei lakos ellen. Mint írták, adataik szerint a férfi november 8-án, kora este – egy korábbi konfliktusból kifolyólag – Szentendre egyik utcájában szóváltásba keveredett a sértettel. A vita tettlegességig fajult, a két férfi az utcán dulakodni kezdett. R. Ottó az autójából elővett egy fegyvert vagy annak utánzatát, amellyel többször a levegőbe lőtt. A férfi cselekménye másokban megbotránkozást és riadalmat keltett – tették hozzá.

R. Ottót a szentendrei nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki, a bűncselekmény elkövetéséhez használt eszközt a nyomozók lefoglalták. A dulakodás és a lövések következtében senki sem sérült meg.

Az eset további körülményeit szakértő bevonásával vizsgálják – olvasható a police.hu-n.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.