Jó teljesítményt értek el az első három negyedévben az önkéntes nyugdíjpénztárak, a Pénztárszövetséggel együttműködő kasszák összesített vagyona 6,53 százalékkal nőtt egy év alatt, míg az egészségpénztári tagok egyéni befizetései 14,5 százalékkal emelkedtek – közölte a szövetség kedden az MTI-vel.

Az Önkéntes Pénztárak Országos Szövetségéhez (Pénztárszövetség) tartozó, 1,073 millió tagot számláló és a piacon több mint 90 százalékos részesedéssel rendelkező önkéntes nyugdíjpénztárak összvagyona szeptember végén 1042 milliárd forint volt, éves szinten 6,53 százalékkal nőtt. Az egy főre jutó vagyon 971,5 ezer forintra rúgott, ami 7,6 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbit. A vagyongyarapodás mértéke Kravalik Gábor, a Pénztárszövetség elnöke szerint kedvező eredmény a mostani alacsony kamatkörnyezetben.

Az elnök kiemelte: a tagok egyéni befizetéseinek összege az idei negyedévekben 5-11 százalékkal magasabb volt az előző év azonos negyedéveihez képest, és minden negyedévben meghaladták az elmúlt tíz évben mért összegeket. A munkáltatói befizetések összege a második és a harmadik negyedévben 1-3 százalékkal nőtt. Az önkéntes nyugdíjpénztári tagok az adóhatóság közelmúltban publikált adatai szerint tavalyi befizetéseik után rekordösszegű, 7,2 milliárd forintos adóvisszatérítést kaptak egyéni számláikra.

A Pénztárszövetséghez tartozó egészségpénztárak tagjai a harmadik negyedévben 2,45 milliárd forintot fizettek be egészségpénztári számlájukra, ami éves összevetésben 14,5, a második negyedévhez képest 5,25 százalékos emelkedésnek felel meg. A piac több mint 70 százalékát képviselő egészségkasszák összvagyona szeptember végén 42,81 milliárd forintot tett ki, ami 0,5 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbit. A harmadik negyedév végén 740,2 ezer tagjuk volt a szövetséghez tartozó egészségpénztáraknak, ami éves összevetésben 1,5 százalékos emelkedés. Az egészségpénztárak a harmadik negyedévben 1,77 millió alkalommal, esetenként közel ötezer forint értékben finanszíroztak egészséggel összefüggő szolgáltatást.

Az önkéntes nyugdíjpénztári megtakarítás mellett az egészségpénztári megtakarítás is beépíthető a cafeteriaelemek közé. Az egészségpénztári hozzájárulással egészségesebbé válhatnak a dolgozók, a munkáltatók pedig fokozhatják alkalmazottaik elégedettségét és lojalitását. A kedvezményes adózású cafetériás egészségpénztári juttatások segítségével azok is költhetnek az egészségükre, ezen belül az egészségmegőrzésre, megelőzésre, akiknek a büdzséjébe ez eddig nem feltétlenül fért bele – hívja fel a figyelmet a Pénztárszövetség az egészségpénztári munkáltatói befizetések csökkenő trendje kapcsán.

A közlemény kitér arra is, hogy a Pénztárszövetség együttműködési megállapodást kötött a Magyar Nemzeti Bankkal (MNB) annak érdekében, hogy a pénztárpiaci aktualitásokat, folyamatokat és szabályozási kérdéseket a legmagasabb szinten egyeztessék. A hatékony együttműködés érdekében a két szervezet közös munkacsoportot is alakít.

7 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
hetöndöe
@zöldszem: Pontosan erről szól a történet,a kisemberek pénzét ellopták,benne van a szarháziak ingatlanjaiban,a stadionokban,az állami pénzen történt úrizálásban.
Kötélre valók ezek a rohadékok.
öcsi55
Tíz évig fizettem be az önkéntes nyugdíjpénztárba közel 1 milliót , amikor nyugdíjba mentem az alaptökémre még 900000Ft hozamot kaptan,úgy,hogy 2008-ba nem tudtak hozamot fizetni (a gazdasági válság miatt) .Akkor miről beszélünk ? A fityeszes lenyúlták a pénztártagok megtakarítását ,közben meg azt kiabálták , hogy a pénztárak eltözsdészték a tagok megtakarítását . Az upjuk fa...át .Szemét tolvaj banda!
egyvandor
A lenyúlás hogyan-ja jellemzi a banda aljasságát. kb hat hete határidő, dezinformáció, zsarolás. Az ellenzék, -akkor még inkább csak az mszp képviselte a fideszkdnp-jobbik-lmp ellenpólusát- meg hallgatott mint az a bizonyos a fűben. Hányingerem van a megélhetési suttyó politikusoktól!!!
soljanka
Nem értek ezzel az "elloptákkal". Odaadtátok nekik. Csak 100 ezren voltunk képesek nemet mondani. ( Én egyedül voltam a munkahelyemen - le kellett jelentenem).
És ne jöjjön senki a zsarolással, meg a fenyegetéssel, meg a rövid határidővel. Ha valaki nem akarta odadni szélhámoséknak, akkor az elment és nyilatkozott. Én például egy óra alatt megfordultam. Ebből a várakozás volt 10 perc, az ügyintézés 5.
Őszintén megmondom, én akkor döntöttem el, hogy eljövök egy olyan országból, ahol az emberek ennyire nem képesek kiállni magukért.
A Zorbánéknak ez volt a vízválasztó: tudtaák, hogy, ha ezt megeszi a nép, akkor mindent megtehetnek.
És tessék...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.