Hegedűs Zsuzsa, Orbán Viktor főtanácsadója szerint főnöke kormánya annyira jól teljesít, hogy teljes egészében meg is oldotta a gyermekéhezés problémáját. Hegedűs a Heti Válasznak adott interjújában gyakorlatilag arról beszélt, hogy az éhező gyermekek 2008-as 40.000-es száma már nem igaz, mert azóta rengeteget javult a helyzet.

A főtanácsadó kifejtette, hogy az óvodai, iskolai étkezés fejkvótájának emelése, a kötelező óvoda korhatárának csökkentése és az ingyenes étkezés szélesebb körben elérhetővé tétele miatt több gyermek kap ételt. Azt is elmondta, hogy megszűnt a szülők tartós munkanélkülisége, mert a közmunkaprogram révén jövedelemre tesznek szert, vagyis tudják etetni a gyermekeiket.

A konklúzió: ha egy gyerek szegény és éhezik, akkor az nem rendszerszintű probléma, hanem emberi hiba, vagy a szülő felelőssége.

57 hozzászólásarrow_drop_down_circle

solidedge
Egyetértek a hölggyel. Az éhező gyerekek szüleinek már régen össze kellett volna fogni és elzavarni népnyúzó kormányainkat. Erről bizony ők tehetnek.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Desischado
@katalin70: Nagyon egyszerűen látod, süt belőled a rosszindulat. Nem ilyen egyszerű a dolog. Sokkal árnyaltabb a jelenség. Akik elvesztették a munkájukat, túl vannak a 40-50-en, azok szerinted hol kellenek? Tanfolyamot lehet végezni valóban, de akinek NINCS RÁ PÉNZE? Az mit csináljon? Szóval vegyél már vissza a fröcsögésből, mert nem mindenki olyan, mint akikről írtál!
satan
@enslaved: Most Te irányítasz, vagy téged irányítanak. Itt nem a pártok irányítanak hanem a pénz. Ha nem telik a gyerekeknek a több milliárdból, akkor ki milyen ember és minek szülték.
katalin70
@Desischado: Teljesen igazad van. Ők a 10-bol 1,akiket nagyon sajnálok és tisztelek.Ők egész életükben dolgoztak, ők ilyen helyzetben sem követelnek, hanem bármit elvallalnak,errefelé közmunkat ha kapnak.Szörnyű, de itt 30 km-en belül szinte semmilyen munkalehetoseg sincs.A falvak elnéptelenednek, a fiatalok elmennek.Aki marad,kiteszi magát még annak is, hogy a szomszédjába ilyen nagycsalád költözik. Akkor aztán a háza, az élete munkája nem a valós,hanem a forgalmi értékének harmadát éri,ha egyáltalán el tudja adni. A vételárbol jobb környéken (nem jó környéken!!!) vehet egy budit.Hát így élünk mi errefelé, ilyen dolgokkal együtt. És nagyon visszafogott voltam.Te is fröcsögnel,probald ki.
katalin70
@Desischado:Igen, sokkal árnyaltabb a jelenség, mint látod.
Desischado
@katalin70: Azokról, akikről írsz, a nagy többség sajnos valóban ilyen, én is laktam ilyenekkel egy udvarban, és boldogok voltunk a szomszédokkal, mikor elköltöztek. De rengetegen vannak, akik nem ilyenek, és mégis ebben a helyzetben vannak, mint jómagam is. És hiába akarunk változtatni, nincsenek meg a feltételek hozzá. A szegénységből szinte lehetetlen kitörni, és sokaknak esélyük sincs rá. Erről beszéltem.
mariaberta
A nagyságos "főtanácsadó" asszonynak el kellene látogatni Szabolcs-Szatmár, Borsod megyékbe, és egyáltalán a keleti országrész megyéibe ahol megtapasztalná, milyen ott a munkanélküliség.
Igen, igaz, hogy egyre másra születnek a gyerekek, mert ott a megélhetést a családi pótlék vagy segély biztosítja. Tisztában van azzal, mibe kerül egy hónapra a fogamzás gátló? vagy a terhesség megszakítás? Ezeknek az embereknek sok esetben még a normál gyógyszerekre sincs pénzük. Marad a gyerekszülés. Ez van ma Magyarországon, a Stadionok országában, az Orbán kormány legnagyobb dicsőségére
Könnyű ítélkezni annak, akinek nincsenek anyagi gondjai.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.