Az Iszlám Állam elsősorban a "sötét webet" használja, nem a mindenki által ismert interaktív médiát – mondta a Budapesti Corvinus Egyetem Magatartástudományi és Kommunikációelméleti Intézetének vezetője szerdán a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában.

Aczél Petra úgy fogalmazott: naiv lenne azt gondolni, hogy a terroristák a közismert felületeken toboroznak és osztják meg üzeneteiket. Nem véletlen, hogy a világ védelmi szervezetei évek óta foglalkoznak a kiberbűnözéssel és a kiberháborúzással – tette hozzá.

Megjegyezte, hogy azok, akik értenek a dekódoláshoz, sokszor nyilvános helyekről, esetenként nagy, ismert könyvtárakból férnek hozzá a "sötét webhez", amely az internet "nagyon rémisztő területe", hiszen a terrorista felhívásokon túl például a pedofil üzenetek is itt terjednek.

Aczél Petra szerint az utóbbi néhány évben az "átlagember" is felismerte, hogy a közösségi média révén egészen új fegyver került a terroristák kezébe. A szakember ugyanakkor úgy gondolja, nem az a helyes módszer, hogy félünk az internettől, hanem az, hogy tudatosan használjuk azt.

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Aki Én
Nem annyira sötét hely ez. Én például ma arra használtam, hogy megnézzem lesz-e idén is fényvillamos. Na, az mondjuk pont nem olyan sötét...
Gondolom itt az ideje, hogy korlátozzuk az internet használatot.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.